A jól sikerült júliusi Spanyolországban rendezett Skyrunning Világbajnokság után már csak a TDS-re koncentrált Ifj. Balus Tamás, ami a francia Ultra-Trail du Mont Blanc 145 km-es betétfutama 9100 méteres szintemelkedéssel. Idén már zsinórban harmadjára vett részt ezen a versenyen a nyíregyházi ultra terepfutó, ahová egész jó formában érkezett azzal a reménnyel, hogy akár a legjobb 50 közé is bekerülhet a kifejezetten erős nemzetközi mezőnyben.

- Sajnos nem sikerült jól a futás, mert egy hirtelen támad viharban annyira kihűltem, hogy bár a 35 km-nél lévő Szent-Bernát hágói ellenőrző pontot még el tudtam hagyni valahogy, de pár száz méter után szó szerint úgy levert a lábamról a hipotermia, hogy kénytelen voltam feladni a versenyt. A futamot később a résztvevők nagy többsége számára sajnos le is állították, mert egy cseh futó tragikus balesetet szenvedett a pálya egyik meredek technikás részén és életét vesztette. Az elmaradt versenykilométereket a hét hátralévő részében tartalmas magashegyi edzésekkel igyekeztem pótolni, majd hazatérve idén is elindultam a mátrai Vadrózsa50 nevű kis családias versenyen, amit a tavalyi pályacsúcsomtól alig elmaradó idővel nyertem meg- mesélte Ifj. Belus Tamás. 

Három nagyon erős edzőhét következett, soha nem futott még annyit és olyan intenzitással, mint abban a 21 napban, a cél pedig az idei év egyetlen hátralévő magyar terepultra futama lett, a 108 km-es rangos Vadlán Ultra Terep a Keszthelyi-hegységben.

- A Vadlán a kedvenc versenyeim egyike, 2019-ben nyertem, tavaly pedig második lettem itt, míg a testvérem, Fruzsina tavaly győzni tudott a női mezőnyben. A szokásosnál is erősebb mezőny gyűlt össze idén a hosszú távon: a négy korábbi győztesből hárman ott álltunk szombaton reggel hatkor cserszegtomaji rajtvonalon, várt ránk a három vár és hét (!) kilátó, és rajtunk kívül is volt legalább 4-5 futó a mezőnyben, akitől nem lett volna meglepő egy dobogós helyezés.  A táv első felében óvatosan kezdtem, stabilan tartva a negyedik helyemet, de a hátrányom a féltávhoz érve már közel 30 percre hízott az első háromtól. Ez túl soknak tűnt, nem gondoltam, hogy esélyem maradt még dobogóra állni, de az élet az én stratégiám helyességét igazolta. A pálya második nehezebb és technikásabb részén 30 km alatt ledolgoztam a hátrányomat a második és harmadik Dittrich Andráshoz és Czövek Andráshoz képest, és a verseny végére már a későbbi győztes Muhari Gábort, a hatórás futás korábbi világcsúcstartóját is 6 percre megközelítettem. Végül 10 óra 25 perc alatt teljesítettem a távot különösebb holtpont nélkül, végig stabilan és egyenletesen futva, ráadásul egy órával gyorsabban, mint tavaly ilyenkor. Ilyen eredményre még a biztató előjelek ellenére sem számítottam. Külön öröm, hogy a testvérem, Elek-Belus Fruzsina is második lett a női mezőnyben. Ezzel vége a futóév érdemi részének, talán még pár „buliból” megfutott verseny jöhet. A márciusi műtétem után tartottam tőle, hogy már soha nem lehetek a régi, de úgy látszik ettől nem kell félnem. Sőt. Ennek az eredménynek hála a Nemzetközi Terepfutó Szövetség magyar szakági ranglistáján jó eséllyel a második-harmadik helyre léphetek előre. Rövid pihenő után következik az alapozás és megyünk tovább előre 2022-ben is - tette hozzá a nyíregyházi sportoló. 

Fotó: Flash-Sport, Belus Erika, Pölz Anita