A magánéletüket az öltözőben hagyják - Beszélgetés Kosik Anitával és Gulácsi Tamással

A magánéletüket az öltözőben hagyják - Beszélgetés Kosik Anitával és Gulácsi Tamással
A Virág házaspárt Kosik Anita és Gulácsi Tamás játssza a Delilában/Fotó: Mohácsi András

A Delila című vígjátékkal nyitja meg kapuit az idei nyárra a Rózsakert Szabadtéri Színpad június 14-én. Molnár Ferenc darabjában a Virág házaspárt Kosik Anita és Gulácsi Tamás játssza, akik a való életben is egy párt alkotnak.

Régi vágyuk teljesült azzal, hogy egy előadásban közös jeleneteik vannak. A dolog pikantériája azonban, hogy a Tamás által játszott, meggazdagodott Virág úr beleszeret a szemrevaló pincérlányba (Józsa Bettina alakítja), aki mindent elkövet a férfi és a vele járó vagyon megszerzéséért.

– Érzelmileg nem viselt meg benneteket a szerelmi háromszög eljátszása? Sikerült-e kint hagyni a magánéletet az öltözőben?

Anita: – A képzelet a színész legfontosabb munkaeszköze. Minden dolog megvisel, ami az általam játszott embert megviseli. Rugalmasnak kell lennem: a színpadon átadom magam mindannak, ami a megcsalt feleségséggel jár, utána hazamegyek a nagyon is valóságos férjemhez, a valódi életembe. Ellenkező esetben megbolondulnánk.

 

Tamás: – A színészet egy foglalkozás, a színház egy munkahely. Persze személyesebb, mint mondjuk egy futószalag mellett dolgozni. Az ember minél régebben műveli ezt a szakmát, annál könnyebben hagyja kint a magánéletét, búját-baját, hétköznapi dolgait. Tudnunk kell, hogy ez egy szerep, és annak a karakternek az életét kell felboncolnunk, akivel éppen dolgozunk. Meg kell tartanunk a személyiségünk határait. A testünk, a lelkünk és az idegrendszerünk a munkaeszközünk, természetes, hogy ami a karaktert megviseli, engem is megvisel. Hát nem egy könnyű szakma!

– Szolgált-e tanulsággal számotokra a megromlott házasság krónikája? Mit lehet tenni, hogy ez elkerülhető legyen?

Tamás: – Az életet úgy kell élni szerintem – vagy legalábbis törekedni –, hogy mindenből le tudjuk vonni a tanulságot. Figyelni kell a másikra, magunkra és kettőnkre egyszerre. Merni kell kérdezni, és hamar észre venni, ha valami túl komfortossá, illetve megszokottá vált. Az élet folyamatosan változik, résen kell lenni, és nem lemaradni róla.

Anita: – Folyamatosan kommunikálni. Kimondani, hogy szereted, ha eszedbe jut. Keresni a társaságát. Érdeklődni. Nem elfelejteni, hogy a házastársad egy másik ember, akit igazán sosem lehet megismerni – és mégis a megismerésre törekedni. Minőségi időt együtt tölteni. Elfogadni. Együtt fejlődni. Közös célokat kitűzni.

– Tudtatok-e segíteni egymásnak a próbák során? Jelentett-e előnyt vagy hátrányt, hogy ilyen szituációt kellett eljátszanotok?

Tamás: – Persze. Valamit én látok jobban, valamit Anita. Könnyen egymásra tudunk hangolódni, ismerjük a másik rezdüléseit.

Anita: – Jól mondja Tomi, könnyebb így, hogy szeretjük és ismerjük egymást.

– Milyen volt Mohácsi Jánossal dolgozni?

Tamás: – Vele mindig élmény együtt dolgozni. Remélem sok alkalmunk lesz még rá. Mindig lehet tőle tanulni, felrázza a színészt, nem tűri a rutint, a hazugságot a színpadon. Ki kell használni minden percét a próbafolyamatnak.

Anita: – Felemelő! Nem találok erre jobb szót. Kompromisszum nélküli munka, amelyben rendező és színész egyenrangú alkotótársak, a felelősségük is közös, és ez az első pillanattól egyértelmű. János bölcsessége, türelme, emberismerete, életszeretete és kíváncsisága olyan légkört teremt, amelyben bátran nekieshetünk testünk-lelkünk miszlikbe aprításának, mert végig biztonságban vagyunk. Ritka lehetőség a fejlődésre. Emellett ez egy igazi családi vállalkozás: Mohácsi István a dramaturg, Mohácsi András felel a díszletért, és Remete Kriszta, András felesége tervezte a jelmezeket.