A komáromi hős – Klapka Györgyről forgatott dokumentumfilmet a nyíregyházi rendezőnő

Dokumentumfilm dolgozza fel Klapka György honvédtábornok életét az 1848-49-es szabadságharcban betöltött szerepétől, az emigrációban töltött éveken át a kiegyezés utáni időszakig, illetve haláláig. Simon Judit nyíregyházi származású rendezőnő filmjét művészmozikban vetítik. Nyíregyházán a Krúdy Art Moziban pénteken 4 órakor kezdődik a bemutató.

 

A nyíregyházi kossuthos diáklány bölcsészdiplomát szerzett Budapesten, amivel a Magyar Televízióban helyezkedett el. Kulturális, művészeti műsorok szerkesztése közben találkozott a filmkészítés élményével és lehetőségével.   

„Amikor a televíziót otthagytam, saját anyagokat szerettem volna csinálni. Így jutottam oda, hogy saját céggel portré- és dokumentumfilmeket próbáltam csinálni. Pályáztam, és sikerült több pályázattal először Görgey Artúrról egy portré-dokumentumfilmet csinálni. Ebben már szerepelt Klapka honvédtábornok is. Akkor az egyik szakértő megemlítette, hogy 2020-ban Klapka György honvédtábornok születésének 200. évfordulója lesz. Ez hozta magával az ötletet, hogy 2020-ban megcsináljuk a Klapkáról szóló portréfilmet is” – tájékoztatott a Klapka-film alkotója, Simon Judit.

Dokumentum alapú játékfilm készült, melyben Klapka Györgyöt Porogi Ádám színművész kelti életre. A jelenetek szövege és a forgatókönyv Klapka emlékiratai nyomán készült. 

Klapka György 1820. április 7-én született Temesváron, egy német anyanyelvű, morva eredetű családban. Kitűnő stratégiai érzékű, jó tervező volt, az ő nevéhez fűződik a dicsőséges tavaszi hadjárat tervének kidolgozása. A komáromi vár parancsnokaként a világosi fegyverletétel után utolsóként kapitulált, és minden várvédőnek menlevelet harcolt ki Haynaunál. Az emigráció alatt Londonban, Genfben, Törökországban élt. A kiegyezés után végül hazatért és országgyűlési képviselő lett. Hetvenkét évesen, 1892. május 17-én halt meg Budapesten.

„A filmre pályázni kellett, a Magyar Média Mecenatúra program keretében nyertünk pénzt. Dokumentumfilmre pályáztunk, de hogy egy kicsit izgalmasabbá tegyük a filmet, megpróbáltuk játékfilmes elemekkel bővíteni. Tehát színészt kértem fel, aki eljátssza Klapka György honvédtábornokot. Ezzel próbáltuk a jeleneteket dramatizálni, és színesíteni az egész filmet” – folytatta az alkotó.

Csatajeleneteket forgattak Komáromban, ’48-49-es hagyományőrzők – tüzérek és huszárok – közreműködésével. A helyszín az eredeti komáromi vár. A filmben megszólalnak Klapka Párizsban élő leszármazottai is. A filmet országszerte művészmozikban vetítik, így kerül pénteken 16 órakor Nyíregyházán a Krúdy Art Mozi vásznára.

Simon Judit most ’56-os kisjátékfilmet készít. Szentgyörgyi Albert munkásságáról nyertes forgatókönyve van, de egész estés fikciós játékfilm ötlete is szóba került.