A Kolomposokat fogadják a Tigriskölykök vasárnap Nyíregyházán

 A Nyíregyháza Tigers amerikaifutball csapata a Budapest Cowbells-zel mérkőzik meg hazai pályán október 7-én, az U19-es bajnokságban.

Egy meccsmentes hónap után ismét pályára lépnek a szabolcsiak a korosztályos bajnokságban. Mihalik György fiai győzelemmel kezdték a szezont, a megfiatalított TD Store Eagles-t 16-0-ra verték idegenben. A védelem kiválóan működött az összecsapáson, pontokat is szerzett. A támadóegység pedig egy kisebb bizonytalankodás után lendületbe jött és végül szép pillanatokkal nyűgözte a közönséget. A Tigriskölykök ezen az úton járva szeretnének tovább haladni. A HFL rutinnal felvértezett ifjoncok viszont nehéz kihívás előtt állnak.

A Budapest Cowbells remek formában kezdte az idényt. Két magabiztos győzelmet aratott, köztük a tavalyi ezüstérmes Miskolc Steelers-t is két vállra fektette. A Kolomposokat egy amerikai edző, Troy Baker irányítja és az utánpótláscsapatukat a Diósd Saints ifjoncai is erősítik. Ezek a fiatalok eddig erősnek bizonyultak, de most jön számukra is a legnehezebb kihívás.

„A két meccsünk között volt egy hónapunk, ami jó is meg nem is” – mondta Mihalik György, a Nyíregyháza Tigers vezetőedzője. – „A támadó egységen sokat kellett csiszolni, voltak hiányosságok, és az összeszokatlanság is köztük volt. De úgy gondolom tudtunk rajta javítani. A védelem jól dolgozott, ám az első meccsen ott is voltak dolgok, amin javítani kellett. Az igazi erőfelmérő az most jön! Érzésem szerint a csoportból a legnehezebb ellenfél lesz a Cowbells, néztük a videókat, van sok ügyes játékosuk, láttuk mit játszanak és próbálunk az ellen készülni. Ha a srácok összeszedik magukat és koncentrálni tudnak végig, akkor egy igen jó meccsre van kilátás.”

A Nyíregyháza Tigers-Budapest Cowbells összecsapás október 7-én, 15 órakor kezdődik az NyVSC pályán.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka