Több mint hétezren jutottak már fel a Mount Everest csúcsára, de jóval száz feletti azok száma is, akik oda is vesztek. A Nyíregyházán született Ugyan Anitának sikerült legyõznie a világ tetejét. A Honfoglalás utcából (itt élt) eljutott a Himalájáig, és kétszer meghódította a magas hegyet. Ráadásul elõször, 2009-ben, az elsõ magyar nõként...

Idén tavasszal két magyar hegymászó, Klein Dávid és Suhajda Szilárd tartotta – nem kis túlzással – lázban az országot, amikor elindultak a Mount Everestre, hogy a magyarok közül elsõként, oxigénpalack használata nélkül érjenek fel a világ legmagasabb pontjára. Szilárdnak egészsége, illetve az expedíció sikere érdekében 6500 méteren vissza kellett fordulnia, de végül Dávidnak sem sikerült a csúcsmászás. Õ az erõs szél miatt, 8115 méterrõl kezdett el ereszkedni. A „tiszta mászás elvérõl” és a halálzónáról Ugyan Anitával nosztalgiáztunk – a közelmúltban a megyei könyvtárban a magashegyi expedíciók világát mutatta be az érdeklõdõknek –, aki elõször 2009-ben jutott fel a Mount Everestre. Majd 2010-ben õ is oxigénpalack használata nélkül szerette volna meghódítani a hegyet, de a nehéz körülmények miatt, végül csak ennek segítségével jutott fel.

„A MAGASHEGYEKEN TELJESEDTEM KI”

– Már hét év eltelt azóta, hogy május 17-én második alkalommal feljutottam a Mount Everestre. Az expedíció után a családi élet örömei váltak fontossá, a következõ évben meg is született a kislányom. A mászásnak nagyon sok területe van, mindegyiket nagyon szeretem, de én inkább a magashegyi expedíciós mászásban teljesedtem ki. A terhesség alatt ugyan még voltak könnyebb sziklamászásaim és persze azóta is vannak, de már csak alkalmanként. Nagy hegyeken nem voltam és nem is tervezem a közeljövõben. Egy ilyen expedíció két hónapig is eltarthat és ez túl hosszú távollétet jelentene a családomtól – kezdte a beszélgetést.

NEM A VESZÉLYEKRE FÓKUSZÁLT

– Ráadásul nagyon sokan balesetet is szenvedtek már a Mount Everesten. Én mindig tisztában voltam azzal, hogy a hegyeken rengeteg veszély leselkedik ránk, olyanok is, amelyeket a legjobb felkészültség ellenére sem zárhatunk ki. A természetet nem lehet legyõzni. Nem lehet elõre tudni, hogy mikor indul el egy lavina, mikor törik le egy szikladarab, ami lefelé száguldva bárkit eltalálhat, vagy mikor omlik össze egy hatalmas jégtömb a gleccseren. A hegyekre mindig úgy indultam el, hogy nem a veszélyekre, a félelemre fókuszáltam, hanem a sikeres mászásra, a jó lehetõségekre. Szerencsés vagyok, mert mindezeket többször is megélhettem.

FÉL ÓRA A CSÚCSON

Mi hiányzott neki a legjobban a mászások során? Anita azt mondja, a hegyen sok szempontból egy nagyon ingerszegény környezetben volt, minimális komforttal, és ezután olyan dolgok is, amelyek teljesen természetesek otthoni körülmények között, hatalmas élményt jelentettek számára. Ilyen volt a hegyek után meglátnia a zöld füvet és fákat, vagy az elsõ igazi fürdési lehetõség.

Fél órát töltött a 8848 méteres csúcson, mert bár hiába elérte, ott még nem volt vége a mászásnak, hiszen lefelé még óvatosabbnak kellett lennie. A felhõtlen boldogságot így csak azt követõen érezte, amikor újra visszatért az alaptáborba.

A NEHÉZSÉGEK ELTÖRPÜLNEK

– Egy ilyen mászás csodálatos élményeket nyújt, ami jelentõsen befolyásolja az életünket, jellemünket. Szeretek otthon ránézni egy-egy hegy képére, és ha sikerült a csúcsát is elérni, akkor nagy boldogsággal tölt el. Minden egyes lépésére emlékszem az odáig elvezetõ útnak. Általában mindig vásároltam egy kis emléket és ha ezekre tekintek, akkor nemcsak pillanatok, hanem szinte egyszerre az összes élmény az expedícióról áthat, és ez fantasztikus érzés.

Bruszel Dóra