61 milliárd forintos költségvetést fogadott el 2020-ra a közgyűlés csütörtöki ülésén
Fotó: Szarka Lajos

Elfogadták a város 61 milliárd forintos költségvetését a mai közgyűlésen. Az önkormányzati képviselők tájékoztatót hallgattak meg a helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásról is. A Közgyűlésen emellett volt előterjesztés a 2020-as idegenforgalmi és városmarketing szempontból jelentős nagyrendezvények támogatásáról, valamint az első lakáshoz jutók támogatásának helyi szabályairól szóló rendelet módosításáról is. 

Néma főhajtással indult a február eleji közgyűlés, a képviselők így tisztelegtek a nemrégiben elhunyt dr. Endreffy Ildikó emléke előtt, aki 1990-től 1994-ig alpolgármestere volt a városnak, két cikluson át pedig képviselője a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben.

Free wifi minden buszon

Majd a két közgyűlés között történtekről vetített kisfilmet követően tájékoztatót hallgattak meg a képviselők a 2020. év január elsejétől hatályos helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatással összefüggő szolgáltatói és önkormányzati feladatokról. A leírtak szerint a Volánbusz Zrt., mint szolgáltató a 39 db SOLARIS típusú autóbuszban is elérhetővé tette az ingyenes wifit, nyártól pedig új honlapot üzemeltet.

Új menetrend készülhet

Kötelezettséget vállalt továbbá új menetrend kialakítására, valamint lépéseket tesz az igényvezérelt közlekedés feltételrendszerének kialakítására. Ennek jövőre lehet eredménye, mint ahogy szintén 2021. január elsejétől lesz minden buszon digitális jegykezelő készülék is. Az előterjesztés szólt a helyi autóbusz-hálózat megújításáról, míg a buszoknak új telephely épül egy önkormányzati, uniós program keretében.

Partnerség a Volánbusszal

Ungvári Csaba, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese megszólalásában kiemelte a partnerséget. – Elsőként hadd fejezzem ki nagy köszönetemet azért a lehetőségért, hogy a tavalyi évben megkötött közszolgáltatási szerződés keretében az elkövetkezendő tíz évben a Volánbusz Zrt. láthatja el Nyíregyháza helyi közlekedésében a közszolgáltatást. Mint a szerződés előkészítésekor, az elkövetkezendő tíz évben is arra fogunk törekedni, hogy Nyíregyháza lakosságának a megelégedésére és az önkormányzat teherviselő képességének megfelelően lássuk el ezt a szolgáltatást. Bízom benne, hogy a tervezett fejlesztésekkel és korszerűsítésekkel egy még jobb szolgáltatást fogunk tudni nyújtani. A szerződés lehetőséget ad a közös gondolkodásra, fejlesztésekre, jobb minőségű szolgáltatással, hatékonyabb üzemeltetéssel egy még jobb, finanszírozhatóbb, átláthatóbb, kiszámíthatóbb működést fogunk tudni elérni az elkövetkező években.

További fejlesztéseket terveznek

A további fejlesztéseket firtató kérdésekre elhangzott: a kormányzat eltökélt a környezetbarát megoldási módozatok mellett. – Köszönöm a Volánbusz vezetésének azt a konstruktív, korrekt, partneri együttműködést, amit tapasztaltunk eddig. Nagyon bízom benne, hogy ez így lesz a jövőben is, amire azért is van szükség, mert nekünk rugalmasan kell az új helyzetekre is együtt, felkészülten reagálni. Ilyen például a Zöld Busz projekt. Meghirdette a kormány, hogy a 25.000 feletti lakosú városoknál néhány év múlva már az a kormányprogram, hogy csak elektromos buszok beszerzésére kerülhet sor. Tájékoztatom a tisztelt közgyűlést, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége is tárgyalta ezt a kérdést, hét várost jelölt meg első szakaszban ebben a projektben, Nyíregyháza benne van – emelte ki dr. Kovács Ferenc polgármester.

Nem számolnak hitelfelvétellel

Az Önkormányzat határozatot hozott az egyes saját bevételei és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei várható összegének megállapításáról 2021-2022-2023. évekre. Mint a háttéranyagban olvasható, 2018-ban az önkormányzatnak sikerült valamennyi hitelét kedvezőbb kamatozású hitellel kiváltani, a 2020. évi költségvetésében –évközi folyószámlahitel felvételén felül – nem számol hitelfelvétellel, továbbá készfizető kezességvállalásból eredő kötelezettséggel jelenleg nem rendelkezik.

Elfogadták a költségvetést

13 igen szavazattal, 9 nem szavazat mellett elfogadta a közgyűlés az Önkormányzat idei költségvetését, melynek főösszege 61 milliárd forint.

Rendelkezésre állnak a források

– Megvizsgáltuk Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2020. évi költségvetési rendelettervezetét. Ezt a rendelettervezetet a város a vonatkozó jogszabályok teljes körű betartásával állította össze. A kiadásoknak a forrásai rendelkezésre állnak. Véleményünket írásban is közöltük és közzé lett téve a város honlapján a meghívó mellett – fogalmazta meg a testületi ülésen Varga János könyvvizsgáló.

Rekordösszegű adóbevétel

Az idei összeg 12,2 milliárd forinttal kevesebb a tavalyihoz képest, ami annak tudható be, hogy az Európai Uniós projektek befejeződtek, illetve idén befejeződnek, mindössze öt EU-s és két hazai finanszírozású projekt esetében számolhatunk 2021-es kifizetéssel. Adóbevételekből idén 13,25 milliárd forintot tervezett a város, a rekordösszegű tervet a 2019-ben teljesített bevétel alapozta meg. A város úgynevezett adóerőképessége folyamatosan növekszik, s a többlet adóbevétel lehetőséget ad például a városi úthálózat további fejlesztésére, a társaságok szolgáltatási színvonalának emelésére, a központi bérrendezés fedezetére és az intézmények fejlesztésére is. Lesz fedezete például a „Hazavárunk” programnak, s nő a tanszercsomag összege is 1500-ról 2000 forintra.

Stabil pénzügyi helyzet

Az előterjesztésben az is olvasható: az önkormányzat pénzügyi helyzete stabil, gazdaságilag erős, melyhez alapvetően három tényező járult hozzá: az önkormányzati feladat- és finanszírozási rendszer átszervezése, az önkormányzati adósságkonszolidáció, az adósság keletkeztetés szigorú szabályozása, engedélyhez kötése és az önkormányzati fejlesztésekhez forrásbiztosítás (Európai Uniós és hazai források, különös tekintettel a Modern Városok Programra).

FIDESZ-KDNP: Sokat költünk fejlesztésekre

A városvezető FIDESZ-KDNP koalíció szerint a mostani költségvetés stabil és a jövő fejlődését alátámasztó, segítő költségvetés, melyben megjelennek a fejlesztések, a munkahelyteremtés is. – Nagyon fontos, hogy a város fejlesztésére a legtöbbet fordítjuk a költségvetés összegéből, nagyjából 23%-ot költünk erre, ami nagyon biztató, de a turizmusra, az egészségügyre, a szociális hálózatra is megvannak az összegek. Ahogy a korábbi években is, egy feszes, átlátható gazdálkodást folytattunk a hiányok ledolgozása mellett. Most jelentős adóbevétellel is kalkulálunk, hisz most már 13 milliárdos adóbevételre számítunk – nyilatkozta az NYTV-nek dr. Adorján Gusztáv, a FIDESZ-KDNP frakcióvezetője.

Szövetségben Nyíregyházáért: Probléma van az arányokkal

Az ellenzéki Szövetségben Nyíregyházáért frakciója szerint első ránézésre ez egy nagyon jó költségvetésnek tűnik, ugyanakkor a számok és arányok mögé nézve jelentős anomáliákat vettek észre. – Látható, hogy vannak problémák arányokkal a szociális érzékenységben, az egészségügy területén a fejlesztésekben. Noha mi is fontosnak tartjuk például a sportberuházásokat, ugyanakkor az arányokban egészen máshogy gondolkodnánk a költségvetés elkészítésekor. De gondolhatunk a lakáshoz jutás, illetve a bérlakásoknak a helyzetére, hiszen ebben Nyíregyházán 2010 óta semmi nem történt. Éppen ezért és ezen arányok miatt a költségvetést támogatni nem fogjuk tudni – fejtette ki a Nyíregyházi Televízió kérdésére Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője.

Az országos átlag kétszerese van bérlakásokból

A hosszúra nyúlt vitában számos kérdést felvetettek az ellenzéki képviselők, az önkormányzati bérlakások ügye többször felmerült. Ehhez Jászai Menyhért alpolgármester hozzátette: a nyíregyházi, önkormányzati bérlakásállomány még mindig nagyjából kétszerese az országos átlagnak.

Önkormányzati bérlakások: 2010 előtt eladták a javát

Dr. Kovács Ferenc polgármester – aki többször megismételte: ez egy jó költségvetés – a mostani helyzet okaira utalt a bérlakások ügyében. – Tegyük tisztába ezt is. 1990-ben, a rendszerváltáskor 8500 bérlakása volt az önkormányzatnak, 2010-ben, mikor mi vettük át a városvezetést, 1936. Tehát 6564 lakást eladtak. Nem mi, hanem az előző, 2010 előtti városvezetés. A fő probléma innen ered – fogalamzott.

Nem szavazták meg

A tervezethez 15 módosító javaslatot nyújtottak be, ezek mindegyikét 9-13 arányban elvetették.

Városi nagyrendezvények

Határozatot hozott a közgyűlés a 2020. évi idegenforgalmi és városmarketing szempontból jelentős nagyrendezvények támogatásáról és tartalmi elemeiről. Eszerint idén a már két napos böllérfesztivál, a Helló Nyíregyháza, a Városnap, a Gyermeknap, a XIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál, a Tirpák Fesztivál és az óévbúcsúztató rendezvények részesülnek összesen 42 millió forintos támogatásban.

Kedvezőbb feltételek a lakáshoz jutásban

Módosították az első lakáshoz jutók támogatásának helyi szabályairól szóló rendeletet is. Az alapcél: a Nyíregyháza közigazgatási területén letelepedni szándékozó nagykorú személy a rendeletben meghatározott feltételekkel Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetéséből nyújtott vissza nem térítendő támogatást vehet igénybe új építésű lakás, használt lakás vásárlására, új lakás építésére. A módosítás az ügyfelek részére kedvező, az adminisztratív kötelezettségeket egyszerűsítő rendelkezéseket tartalmaz, továbbá a tartalmi elbírálás szempontjából is az igénylőkre nézve kedvező változásokat léptet életbe. Tavaly 29 kérelemre ítéltek meg 13 és fél millió forintot, így maradt is a 25 milliós keretösszegből.

Elfogadták a tájékoztatót

Elfogadták a képviselők az önkormányzati bérlakásállományról, az önkormányzati bérlakásban élő, hátralékkal rendelkező lakáshasználók helyzetéről, valamint a „Szociális Városrehabilitáció Nyíregyháza szegregált területein” című projekt keretében történő költözésekhez kapcsolódó intézkedések megtételéről szóló tájékoztatót is. Ehhez a napirendhez kapcsolódva módosították az önkormányzati lakások bérletéről és lakbérének megállapításáról szóló önkormányzati rendeletet.

Házhoz menő lomtalanítás

Szintén szavaztak egyebek mellett a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló rendelet módosításáról. Eszerint a Közszolgáltató a lomhulladék gyűjtését és elszállítását évente egy alkalommal, házhoz menő lomtalanítás keretében biztosítja, s kizárólag a lakosságnál, a háztartásokban képződött, de a szabványos gyűjtőedényekben el nem helyezhető, nagydarabos lomhulladékot szállítja el.

Kapcsolódó galéria

Városi Közgyűlés 20200206