Petőfi nagy napjának, a dicsőséges március 15-i pesti forradalomnak az emléke kitörölhetetlen helyet foglalt el a magyar történelem aranylapjain. De vajon pontosan mi is történt 175 éve ezen a napon, hogyan zajlott a forradalom, és mi volt abban Petőfi szerepe?

Jókai Mór ekképp írt 1848. március 15-ről: „Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet, hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.”

Igazat mondott a „nagy magyar mesemondó”, hiszen ennek a napnak valóban Petőfi Sándor volt a kulcsfigurája.

Minden a Pilvax kávéházból indult ki, ahová Jókai Mór és Vasvári Pál társaságában korán reggel ment Petőfi. Zsebében ott lapult az előző este megírt Nemzeti dal, valamint az Irinyi József által végleges formába szedett 12 pont, melyhez amolyan magyarázatképpen Jókai még egy proklamációt is írt. Kabátjuk hajtókáján pedig ott virított a kokárda, mely azóta is jelképként köti össze a világban szétszóratott magyarságot. A három szín: a piros a hazáért életüket áldozó hősök vérét, a fehér a békét, a zöld pedig az anyaföldet jelképezi. Népünket, nemzetünket és az együvé tartozás lélekemelő érzetét. A hagyomány szerint Szendrey Júlia és Laborfalvi Róza március 14-én este pontosan akkor varrta meg az első kokárdákat, amikor velük egy szobában Petőfi Sándor megírta a Nemzeti dalt. A vers, népünk szent verse és népünk forradalmi jelképe tehát egyszerre született, hogy a női és a férfi lélek gyermekeként forrasszák együvé a magyarságot.

Azon a reggelen kevesen voltak a Pilvaxban. Mégis innen indult minden.

A reformkori Pilvax kávéházat ábrázoló rajz (Fotó: MTI)

Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Mire végzett, már megtelt a Pilvax, mégpedig lángoló tekintetű ifjakkal. Közösen indultak el az Egyetem utcába, a jogászhallgatókhoz, akik az egyetem udvarán már várták a menetet. Petőfinek széket hoztak, hogy arra álljon, s úgy szavalja el a Nemzeti dalt. És mindenki együtt kiáltotta vele: „Esküszünk, esküszünk!”

A tömeg nőttön-nőtt. Az orvosi egyetem Újvilág utcai épületében is félbeszakadt a tanítás, éppúgy, mint a mérnöki és a bölcseleti karnál. Az Egyetem téren már ötezren lehetettek. Itt határozták el, hogy a közelben lévő Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv Hatvani utcai nyomdájához vonulnak, és kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

Landerer Lajos nyomdatulajdonoshoz Petőfi, Vasvári és Jókai ment be, követség gyanánt. A nyomdász nem mert ellenkezni, hiszen látta, hogy mekkora tömeg van kint az utcán, bár azt is tudta, hogy a cenzúrát sem kerülheti meg. Ezért aztán azt javasolta, hogy az urak „méltóztassanak lefoglalni egy sajtót”, őt pedig zárják be az irodájába. Petőfi erre rátette a kezét az egyik sajtóra és felkiáltott: „ezen gépet lefoglalom a nép nevében! E pillanattól fogva a korlátok, melyek a nemzet és e sajtó közé emeltek, többé nem léteznek!”

A szabad sajtó Magyarhonban 1848. március 15-én, délelőtt féltizenegykor jött világra.

Délben a tömeg azzal ment haza ebédelni, hogy a forradalmat három óra múlva folytatják, mégpedig a Nemzeti Múzeum előtti gyűléssel. De még mielőtt szétoszlott volna a tömeg, Jókai, Vasvári, Egressy és Irinyi is rövid beszédet mondott, Petőfi pedig negyedszerre is elszavalta a Nemzeti dalt. Szakadt az eső, de a beszédekre mindenki kíváncsi volt.

A szabad sajtó első termékének fogadása a Landerer és Heckenast nyomda előtt – korabeli metszet (MTI-fotó: Reprodukció)

A rövid ebédszünettel megszakított forradalom folytatására, vagyis a Nemzeti Múzeum előtti gyűlésre már hatalmas tömeg gyűlt egybe. Petőfi addigra berekedt, ezért a Nemzeti dalt már nem ő szavalta el a múzeum lépcsőjénél.

Az összegyűlt sokadalom elhatározta: a Városházára indul, hogy átnyújtsa követeléseit, vagyis a 12 pontot és a hozzá fűzött proklamációt.

A tanácsterem ajtai megnyíltak, Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai pedig aláírták a proklamáció szövegét. Rottenbiller Lipót alpolgármester az ablakon át mutatta meg az épület előtt a tömegnek az aláírt példányt. Ezután megválasztották a rendre ügyelő választmányt, melynek Petőfi is tagja lett, majd fél öt tájban átmentek Budára, hogy a „sajtói állítólagos vétségek” miatt fogva tartott Táncsics Mihályt szabadon bocsássák, és a „censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától”. Zichy Ferenc, a helytartótanács elnöke azonnal szabadon bocsátotta Táncsicsot, kocsiját a pesti nép Budáról a pesti Nemzeti Színházig húzta. Este Bajza József aligazgató rendeletére a Nemzetiben előadták a betiltott Bánk bánt, Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt, az énekkar pedig elénekelte a Himnuszt és a Szózatot.

A nap eseményeiről Pest város közgyűlése másnap plakáton tájékoztatta az embereket. Eszerint: „Pest város közönsége nevében alolirottak szerencsések hivatalosan értesiteni a’ magyar nemzetet, hogy a’ mi más országokban polgár vérbe került, Budapesten 24 óra alatt békés és törvényes uton kivivta a törvényes egyetértés. A városi tanács ugyanis a választó polgársággal értesülvén arról, mikép a’ város polgárai és lakosai vele együtt akarnak értekezni az idők komoly fejleményei felett, a’ tanácskozási termek századokon át zárva volt ajtajit 1848-dik évi martius 15-kén délután 3 órakor a’ népnek megnyitá, ’s miután megértette annak törvényes kivánatait, azokat mint nagyobb részt már eddigelő is kebelében ápolt hazafiui óhajtásokat, egy szivvel egy akarattal elfogadta magáévá tevé, sőt azon tizenkét pontot, mellyeket nagy részben a nemzet 1790-dik év óta törvényhozás útján is annyiszor sürgetett; ezen közgyülésben az országgyüléshez intézendő kérelmezéskint aláírta.”

Forrás: hirado.hu