Gyarapodó levéltár – Tanulmánykötettel tisztelegtek Kujbusné dr. Mecsei Éva munkássága előtt
A Magyar Nemzeti Levéltár egyik legsikeresebb tagintézményévé tette a nyíregyházi levéltárat – ezekkel a szavakkal méltatták Kujbusné dr. Mecsei Éva korábbi igazgató munkásságát. A főlevéltáros, nyugalmazott levéltárigazgató tiszteletére jelent meg az intézmény 23. évkönyve, amelyben 27 tanulmány kapcsolódik kutatási területeihez és több évtizedes szakmai munkájához. A Gyarapodó levéltár című szakmai délelőttön az intézmény új szerzeményeit is bemutatták, köztük különleges történeti dokumentumokat.
Titokban készült a meglepetéskötet
A kollégák csak Kujbusné dr. Mecsei Éva nyugdíjba vonulása után kezdhették el úgy összeállítani a tiszteletére készülő kötetet, hogy arról ő ne szerezzen tudomást. A meglepetésnek szánt kiadvány mostanra elkészült, bemutatója pedig a Gyarapodó levéltár című szakmai délelőtt központi programja lett.
„Ennek a mai napnak a Gyarapodó levéltár címet adtuk. A fő program a legújabb kiadványunk bemutatója, hiszen Tanulmányok Kujbusné dr. Mecsei Éva tiszteletére címmel megjelent a 23. évkönyvünk. Ezt egykori igazgatónk tiszteletére állítottuk össze, egy közös köszöntésként. Arra gondoltunk, hogy ha ilyen szép számmal érkeznek hozzánk kollégák, bemutatjuk azt is, minek örülünk mostanában, ugyanis több nagyon értékes irattal gyarapodott a levéltár gyűjteménye. Az egyik a Szalay család irathagyatéka, amely 16. századi oklevelet is tartalmaz, az oklevéllel együtt pedig bekerült az eredeti címerkérő folyamodvány is” – mondta dr. Bánszki Hajnalka, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának igazgatója.
Évtizedek a levéltár és Nyíregyháza szolgálatában
Kujbusné dr. Mecsei Éva évtizedeken keresztül dolgozott a levéltárban, majd az intézmény vezetőjeként is meghatározó szerepet vállalt annak szakmai és közösségi életében. Kutatói munkájában kiemelt helyet kapott Nyíregyháza 18–19. századi története, valamint a vármegye kultúrtörténetének és mindennapi életének feltárása. Saját pályájára visszatekintve azonban elsősorban nem egyéni eredményeit emelte ki.
„A kollektívára, a kollektíva munkájára és arra vagyok a legbüszkébb, hogy az egyik évben mi lettünk az Év Levéltára. Ez azt mutatja, hogy a levéltárunk nemcsak az iratok őrzésében próbálta megállni a helyét, hanem a kultúraszervezésben, a tudásmegosztásban, az ismeretterjesztésben és a levéltár-pedagógiában is jelen volt a megye és a város életében” – hangsúlyozta Kujbusné dr. Mecsei Éva főlevéltáros, nyugalmazott levéltárigazgató.

A rendezvényen úgy fogalmaztak: munkájával a Magyar Nemzeti Levéltár egyik legsikeresebb tagintézményévé tette a nyíregyházi levéltárat. A tiszteletére összeállított 23. évkönyvben 27 tanulmány kapott helyet, amelyek témái valamilyen módon az egykori igazgató kutatási területeihez és szakmai tevékenységéhez kapcsolódnak.
„Egy nagyon érdekes és különleges kötet született. A pluszt az adja, hogy ez a Mecsei Éva tiszteletére készült tanulmánykötet, és az köti össze az írásokat, hogy a szerzők olyan témákat választottak, amelyek valamilyen módon Éva munkásságához kapcsolódnak. A tanulmányokat három nagy csoportra osztották: az elsőben a levéltári élettel és levéltártörténettel kapcsolatos írások szerepelnek, a másodikban a vármegye történetéhez kapcsolódó tanulmányok, a harmadik rész pedig Nyíregyháza történetével foglalkozik” – ismertette dr. Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgatója, az Iratmentő Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Történeti dokumentumokat is mentenek
A szakmai délelőtt nem csak a tanulmánykötetről szólt. A Gyarapodó levéltár cím arra is utalt, hogy folyamatosan kerülnek elő olyan magántulajdonban lévő iratok és hagyatékok, amelyek történeti értéket képviselnek. Ezek megmentésében az Iratmentő Alapítvány is szerepet vállal.
„Az Iratmentő Alapítvány két évvel ezelőtt jött létre néhány, a történelem és a források iránt rajongó kolléga és barát közreműködésével. Az volt a célunk, hogy segítsük a közgyűjteményeket: a lappangó magánlevéltári iratok előkerüljenek, ne a piacra vagy a kukába kerüljenek, hanem a megfelelő közgyűjteményhez jussanak el. Egyfajta szervezési és hálózati szerepet szeretnénk betölteni” – mondta dr. Rácz György.
A szakember ezúttal egy új szerzeményt is hozott Nyíregyházára: a cégénydányádi kastély vendégkönyvét, amelyet az alapítvány néhány nappal korábban talált meg és vásárolt meg egy internetes piactéren. Megítélésük szerint a dokumentum legjobb helye a nyíregyházi levéltárban van.
Az újonnan bekerült iratokkal tovább bővül a nyíregyházi levéltárban őrzött történeti források köre. A Kujbusné dr. Mecsei Éva tiszteletére készült 23. évkönyv nyomtatott formában már kézbe vehető, később pedig digitálisan is elérhetővé válik.


