13 felújított parkolóautomata segíti a közlekedőket

Már a felújított automatából vehetik a parkolójegyeket a sofőrök Nyíregyháza belvárosában. A NYÍRVV Nonprofit Kft. 4 parkolási zónában 3181 parkolóhelyet és 65 parkolóautomatát üzemeltet. Ebből 13 gép a kiemelt zónában található. Ezeket újította fel a cég nettó 19 és fél millió forintból.

 

Költséghatékony megoldás

 

Szalai István, a NYÍRVV Nonprofit Kft. műszaki igazgatója azt mondta, a város automatái már több mint 15 évesek, így javításuk, fenntartásuk komoly gondot okozott, ezért döntött úgy a városüzemeltető cég, hogy inkább felújítja a gépeket. A műszaki igazgató hozzátette, ez költséghatékonyabb módszer, mintha kicserélték volna az automatákat. Ráadásul, a kiszerelt szerkezetek javítóanyagul szolgálnak a többi, meglévő automatáikhoz.

 

Egyszerű használat

 

A megújított automaták használata egyszerű, nyomógombokkal működtethetőek, és a kijelzőjük a kezelés minden lépését kiírja. Változást jelent a billentyűzet megjelenése a gépen, mert a kiemelt zónában való megálláshoz be kell írni a jármű rendszámát is, amelyet a gép a parkolójegyre nyomtat. A menüben a kor elvárásaihoz igazodva több nyelvből lehet választani. A riasztórendszerrel felszerelt automaták összeköttetésben állnak a központtal, és központilag is programozhatóak.

 

Változások a sofőrök érdekében

 

Ebben az évben változás volt, hogy ingyenesen lehet parkolni 366 olyan megállóban, ahol korábban fizetni kellett. A Nyíregyházi Egyetemnél, a stadion környékén, a Tokaji út 3. számnál, valamint a Rákóczi utca egyes helyein lehet ingyen várakozni. A NYÍRVV Nonprofit Kft. idén kialakított új, mérsékelt áron használható parkolási zónát, zúzottköves parkolókban. Ez azt jelenti, hogy a 3-as zónában található, közel 300 parkolóhelyen óránként 150 forintért lehet parkolni.

M. E.