A már megszokott helyen ütközött össze két autó a Törzs utcánál
Nov 19, 2020

A már megszokott helyen ütközött össze két autó a Törzs utcánál

Egy másik baleset is történt csütörtök reggel, a Törzs utcánál. A már megszokott helyen ütközött össze egy kanyarodó és egyenesen haladó autó a benzinkútnál. Ezen a szakaszon szinte minden héten van baleset, körültekintően közlekedjenek. Személyi sérülés nem történt, de a reggeli forgalomban nagy fennakadást okozott a két jármű.

Tovább olvasom
Ráfutásos baleset történt csütörtök reggel a Debreceni úton
Nov 19, 2020

Ráfutásos baleset történt csütörtök reggel a Debreceni úton

Ráfutásos baleset történt csütörtök reggel a Debreceni út bevezető szakaszán. A belső sávban egy lámpánál álló járműbe hajtott bele egy másik autós. Az okozó jármű vezetője megsérült, kórházba szállították. Az anyagi kár jelentős.

Tovább olvasom
A kerítésen kívül sem lehet csoportosan szurkolni a futball meccseken
Nov 19, 2020

A kerítésen kívül sem lehet csoportosan szurkolni a futball meccseken

A szabályokat a zárt kapukon kívül is be kell tartani.

Tovább olvasom
A felnőtt bajnokik folytatódnak, az utánpótlás meccseket nem rendezik meg
Nov 19, 2020

A felnőtt bajnokik folytatódnak, az utánpótlás meccseket nem rendezik meg

Hétfőtől leállnak a röplabda korosztályos bajnokságok.

Tovább olvasom
Ne gyújts rá, legalább csütörtökön! - A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják
Nov 19, 2020

Ne gyújts rá, legalább csütörtökön! - A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják

Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a Ne gyújts rá! világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá, és kipróbálják, le tudnának-e mondani a nikotinról.

Tovább olvasom
Jogerős döntést hozott a bíróság a polgármester ügyében
Nov 19, 2020

Jogerős döntést hozott a bíróság a polgármester ügyében

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. november 18-án 3 év börtönbüntetésre enyhítette a B.R. vádlottal szemben csalás bűntette, csalás bűntettének kísérlete, zsarolás bűntette és 3 rendbeli uzsorabűncselekmény bűntette miatt első fokon kiszabott 3 év 6 hónap börtönbüntetést. Emellett a bíróság 4 évre eltiltotta a vádlottat a közügyek gyakorlásától és vele szemben 455.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Tovább olvasom
Melléképület égett Nyírtelek-Görögszálláson, a szomszédok kimenekítették a baromfikat
Nov 19, 2020

Melléképület égett Nyírtelek-Görögszálláson, a szomszédok kimenekítették a baromfikat

Melléképület égett szerdán Nyírtelek-Görögszálláson. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakosság baromfikat menekített ki a melléképületből. A tűzoltók egy vízsugárral avatkoztak be. Személyi sérülés nem történt.

Tovább olvasom
Sarki hidegfront közeleg, kisüthet a nap, de többfelé valószínű eső, záporeső
Nov 19, 2020

Sarki hidegfront közeleg, kisüthet a nap, de többfelé valószínű eső, záporeső

Csütörtökön még nem várható havazás az országban, ellenben folytatódik a nyugodt idő. Estére azonban markáns hidegfront érkezik, amely pénteken át is vonul fölöttünk, a front mögött pedig hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg árasztja el az országot – olvasható a met.hu előrejelzéséből.

Tovább olvasom
4512 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 92 beteg
Nov 19, 2020

4512 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 92 beteg

4512 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 161 461 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 92 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3472 főre emelkedett, 36 345-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 121 644 fő. Az aktív fertőzöttek 23%-a, az elhunytak 26 %-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7 532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 580-an vannak lélegeztetőgépen.

Tovább olvasom
A fertőzöttek száma már több mint 56,2 millió világszerte
Nov 19, 2020

A fertőzöttek száma már több mint 56,2 millió világszerte

A világon 56 202 247 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 349 339, a gyógyultaké pedig 36 146 875 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

Tovább olvasom
Nemzetközi kupameccs - A jövő héten a Minszk ellen lép pályára a Fatum az Arénában
Nov 19, 2020

Nemzetközi kupameccs - A jövő héten a Minszk ellen lép pályára a Fatum az Arénában

A győztes a Vasas ellen folytathatja a következő körben.

Tovább olvasom
Edzőváltás a kézilabdásoknál - Bozidar Bursarc irányítja a jövőben az NYKC-t
Nov 19, 2020

Edzőváltás a kézilabdásoknál - Bozidar Bursarc irányítja a jövőben az NYKC-t

Három játékossal is szerződést bonthat a klub.

Tovább olvasom
Ötmilliárd forintos városi tőkealap – Új távlatok nyílnak meg Nyíregyházán 
Nov 18, 2020

Ötmilliárd forintos városi tőkealap – Új távlatok nyílnak meg Nyíregyházán 

Januárban megkezdi a működését az ötmilliárd forintos városi tőkealap Nyíregyházán. Ennek célja, hogy segítse a megyeszékhelyen működő hazai vállalkozások fejlesztéseit, illetve új cégek megjelenésében is bízik az önkormányzat. Magyarországon a nyíregyházi lesz a negyedik városi tőkealap, amelybe befektet az MFB Invest Zrt. A szeptemberben bejelentett öt és fél milliárdos iparfejlesztési alappal együtt új távlatok nyílnak meg Nyíregyházán.

Tovább olvasom
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Szegély utcán
Nov 18, 2020

Forgalomkorlátozásra kell számítani a Szegély utcán

Közműberuházás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani a Szegély utcán. A munkálatok még több hétig tartanak, az ott lakók és az arra közlekedők türelmét és megértését kérik.

Tovább olvasom
Felismerhetetlenre tört egy autó Kótaj és Buj között
Nov 18, 2020

Felismerhetetlenre tört egy autó Kótaj és Buj között

Felismerhetetlenre tört egy autó szerda délelőtt Kótaj és Buj között. A jármű vezetője a sűrű ködben nem tudta követni az út ívét, nagy sebességgel a bal oldalon lévő hídkorlátnak ütközött, megpördült és a hídszerkezet jobb oldalának csapódott. Kiszakadt a futómű és totálkárosra tört az autó. A sofőrt kórházba szállították, a rendőrség eljárást indított.

Tovább olvasom
Jelentős anyagi kárral járó baleset történt a Pazonyi úton
Nov 18, 2020

Jelentős anyagi kárral járó baleset történt a Pazonyi úton

Jelentős anyagi kárral járó baleset történt kedd este a Pazonyi úton. Egy autós valószínűleg nem a megengedett sebességgel közlekedett, amikor belehajtott egy forgalmi okokból álló járműbe. Egy személyt kórházba szállítottak a helyszínről.

Tovább olvasom
Továbbra is jelzőlámpa irányítja a forgalmat a tokaji Tisza-hídon.
Nov 18, 2020

Továbbra is jelzőlámpa irányítja a forgalmat a tokaji Tisza-hídon.

Továbbra is váltakozó irányban, jelzőlámpa irányítja a nap 24 órájában a forgalmat a tokaji Tisza-hídon. Kerékpársávot és gyalogospályát alakítanak ki a hídon, a munkálatok a jövő évben fejeződnek be. Az arra közlekedők nagyobb menetidővel számoljanak a továbbiakban is.

Tovább olvasom
Tovább folytathatják az edzéseket a sportolók az új, Városi Uszodában
Nov 18, 2020

Tovább folytathatják az edzéseket a sportolók az új, Városi Uszodában

Tovább folytathatják az edzéseket a sportolók az új, Városi Uszodában. A létesítmény a nagyközönség előtt még továbbra is zárva tart, azonban a Nyíregyházi Sportcentrum úszói és az AQUA SE vízilabdázói folyamatosan készülhetnek itt a versenyekre és az összecsapásokra.

Tovább olvasom
Rendkívüli szünet két nyíregyházi óvodában – Egy gyermek és óvónő tesztje lett pozitív
Nov 18, 2020

Rendkívüli szünet két nyíregyházi óvodában – Egy gyermek és óvónő tesztje lett pozitív

Az Eszterlánc Északi Óvoda Posta utcai telephelyén, illetve a Tündérkert Keleti Óvoda Kert közi intézményének Katica csoportjában jelent meg a koronavírus. Mindkét helyszínen rendkívüli szünetet rendelt el az Oktatási Hivatal.

Tovább olvasom
Eldőlt, öt vizsgaközpontban tehető nyelvvizsga a járvány alatt
Nov 18, 2020

Eldőlt, öt vizsgaközpontban tehető nyelvvizsga a járvány alatt

Az előírt feltételeknek megfelelő öt vizsgaközpont kapta meg az akkreditációt az online formában, személyes érintkezés nélkül szervezhető nyelvvizsgáztatáshoz – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán.

Tovább olvasom
Speciális többletjogok illetik meg az online vásárlókat
Nov 18, 2020

Speciális többletjogok illetik meg az online vásárlókat

A vállalkozások nem zárhatják ki a fogyasztó jogát a reklamációhoz online vásárláskor sem – hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetség (FEOSZ) a közleményben.

Tovább olvasom
Biztosítja a kormányzat a forrást a Tiszavasvári úti felüljáró komplex felújításához
Nov 18, 2020

Biztosítja a kormányzat a forrást a Tiszavasvári úti felüljáró komplex felújításához

Megújul jövőre a Tiszavasvári úti felüljáró. A kiviteli tervek már elkészültek, és a múlt heti Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a forrás is rendelkezésre áll. Így a kormányzat a szintén a napokban bejelentett ötmilliárd forintos útfelújítás mellett egy újabb jelentős tételt ad Nyíregyházának az infrastruktúra fejlesztésére. A munkák tavasszal kezdődhetnek.

Tovább olvasom
Hála a hősies munkáért - Festmények érkeztek a katasztrófavédőkhöz
Nov 18, 2020

Hála a hősies munkáért - Festmények érkeztek a katasztrófavédőkhöz

Különleges ajándékok érkeztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. 

Tovább olvasom
Felföldi Lászlót nevezte ki Ferenc pápa a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökévé
Nov 18, 2020

Felföldi Lászlót nevezte ki Ferenc pápa a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökévé

Nagy öröm érte a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét, hiszen Felföldi László általános helynök atya személyében püspököt adott a magyar egyháznak.

Tovább olvasom