Rendhagyó éven vannak túl a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. erdei iskolái
Jan 20, 2021

Rendhagyó éven vannak túl a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. erdei iskolái

A koronavírus-járvány miatt a nyíregyházi Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola, a debreceni Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola, valamint az erdőgazdaság által üzemeltetett Hármashegyi Erdei Iskola egyaránt kevesebb gyereket fogadott, mint egy esztendővel korábban.

Tovább olvasom
Februárban kapják meg a 13. havi nyugdíj első részletét az érintettek
Jan 20, 2021

Februárban kapják meg a 13. havi nyugdíj első részletét az érintettek

A nyugdíjasok iránti elismerés kifejezéseként a kormány tavaly döntött a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről. 2021-ben egy átlagos összegű (150.600 forintos) nyugdíjban részesülő közel 37.650 forintot kap 13. havi nyugdíj címén 2021 februárjában a havi nyugdíján felül. A lépés eredményeként az öregségi nyugdíjasok mellett az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, valamint a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, összesen 2,56 millió ember kapja meg idén az egy heti plusz juttatást, összesen

Tovább olvasom
Országos tisztifőorvos: az oltásnál továbbra is előnyt élveznek az egészségügyi dolgozók
Jan 20, 2021

Országos tisztifőorvos: az oltásnál továbbra is előnyt élveznek az egészségügyi dolgozók

Továbbra is előnyt élveznek az egészségügyi dolgozók a koronavírus elleni védőoltás beadási rendjében - mondta az országos tisztifőorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Tovább olvasom
Befejeződött az India-ház kivitelezése a Nyíregyházi Állatparkban
Jan 20, 2021

Befejeződött az India-ház kivitelezése a Nyíregyházi Állatparkban

Az indiai állatvilág bemutatását szolgáló „Indiaház” tovább növeli a Nyíregyházi Állatpark attrakcióinak számát. A projekt keretein belül egy többfunkciós raktár is épült, amely az állatpark működését segíti.

Tovább olvasom
Ökumenikus Imahét - Rendhagyó adással jelentkezik a Nyíregyháza Most
Jan 20, 2021

Ökumenikus Imahét - Rendhagyó adással jelentkezik a Nyíregyháza Most

Nyíregyházán a járvány miatt nem hívták közös imára a híveket, idén a képernyőn keresztül próbálják átadni az imahét üzenetét.

Tovább olvasom
Rendőr-főkapitányság: az elmúlt évben sem hagytuk támogatás nélkül a roma fiatalokat
Jan 20, 2021

Rendőr-főkapitányság: az elmúlt évben sem hagytuk támogatás nélkül a roma fiatalokat

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja évek óta szervez programokat a hátrányos helyzetben nevelkedő, főként roma származású gyerekek számára.

Tovább olvasom
976 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 95 beteg
Jan 20, 2021

976 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 95 beteg

976 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 354 252 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Tovább olvasom
Rémhír, hogy Magyarországon pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek
Jan 20, 2021

Rémhír, hogy Magyarországon pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek

Alaptalan, felelőtlen rémhír, hogy pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és az éttermeknek Magyarországon - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-vel.

Tovább olvasom
Lezárt ügy: Fegyverarzenál a gégényi nyugdíjasnál
Jan 20, 2021

Lezárt ügy: Fegyverarzenál a gégényi nyugdíjasnál

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecseri Rendőrőrse befejezte az ügy vizsgálatát.

Tovább olvasom
Elfogták a rendőrök a járművezetőt, aki Nyírbátor és Nyírgyulaj között gázolt el egy nőt
Jan 20, 2021

Elfogták a rendőrök a járművezetőt, aki Nyírbátor és Nyírgyulaj között gázolt el egy nőt

A helyszínen életét vesztette az áldozat, akit a megalapozott gyanú szerint segítségnyújtás nélkül otthagyott.

Tovább olvasom
Halmozta a jogsértéseket az ilki férfi, az egyenruhások előállították
Jan 20, 2021

Halmozta a jogsértéseket az ilki férfi, az egyenruhások előállították

A vásárosnaményi rendőrök büntető- és szabálysértési eljárást is kezdeményeztek a járművezetővel szemben.

Tovább olvasom
Faápolási munkálatokat végez csütörtökön és pénteken a NYÍRVV a Szegfű utcán
Jan 20, 2021

Faápolási munkálatokat végez csütörtökön és pénteken a NYÍRVV a Szegfű utcán

A NYÍRVV Nonprofit Kft. 2021. január 21-én és 22-én (csütörtökön és pénteken) a Szegfű utca 54-56-58. számok előtti parkoló területén lévő fák faápolási munkálatait végzi.

Tovább olvasom
Országos Meteorológiai Szolgálat: a mínuszok után megérkezik a meleg
Jan 20, 2021

Országos Meteorológiai Szolgálat: a mínuszok után megérkezik a meleg

Reggelig, kora délelőttig erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd nyugat felől csökken a felhőzet, de a Nyírségben, Szabolcsban maradhatnak tartósan borult körzetek –olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat weboldalán.

Tovább olvasom
Haszongépjármű és személyautó ütközött a Homok soron
Jan 19, 2021

Haszongépjármű és személyautó ütközött a Homok soron

A kisbusz le akart parkolni a ház előtt, de nem látta, hogy mögötte van egy autó. A felek nem tudtak megegyezni a felelősség kérdésében, a rendőrség eljárást indított.

Tovább olvasom
Súlyos sérülés gyanújával szállították kórházba az  Országzászló téren elütött biciklist
Jan 19, 2021

Súlyos sérülés gyanújával szállították kórházba az Országzászló téren elütött biciklist

Elütöttek egy kerékpárost az Országzászló téren.

Tovább olvasom
Erősáramú kábelek helyreállítása és terhelésmérése zajlik a Vay Ádám körúton
Jan 19, 2021

Erősáramú kábelek helyreállítása és terhelésmérése zajlik a Vay Ádám körúton

Erősáramú kábelek helyreállítását és terhelésmérést végeznek a Vay Ádám körúton, több szakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani a gyalogosoknak és kerékpárosoknak.

Tovább olvasom
Forgalomkorlátozás mellett dolgoztak a Continental Arénánál a szakemberek
Jan 19, 2021

Forgalomkorlátozás mellett dolgoztak a Continental Arénánál a szakemberek

Digitális átjátszó készülékeket helyezett el az egyik internetszolgáltató a Continental Aréna tetején.

Tovább olvasom
Jelentős fejlesztésekkel bővült 2020-ban kerékpárút-hálózat
Jan 19, 2021

Jelentős fejlesztésekkel bővült 2020-ban kerékpárút-hálózat

A NIF Zrt. beruházásában intenzív kerékpárút-fejlesztés zajlik szerte az országban. Már a korábbiakban átadott 42 kilométernyi kerékpáros létesítmény is bizonyítja, hogy korábban nem látott ütemű munkálatok indultak el hazánkban.

Tovább olvasom
22 oktatási intézmény kap vadonatúj traktorokat, kisbuszokat és személygépjárműveket
Jan 19, 2021

22 oktatási intézmény kap vadonatúj traktorokat, kisbuszokat és személygépjárműveket

A gépek segítségével a diákok a legkorszerűbb formáját sajátíthatják el az élelmiszer-előállításnak.

Tovább olvasom
Visszakapta régi fényét a nyíregyházi evangélikus nagytemplom belső tere
Jan 19, 2021

Visszakapta régi fényét a nyíregyházi evangélikus nagytemplom belső tere

Magyarország második legnagyobb evangélikus templomát kormányzati támogatással sikerült felújítani.

Tovább olvasom
Gyorstalpaló a koronavírus elleni vakcinákhoz
Jan 19, 2021

Gyorstalpaló a koronavírus elleni vakcinákhoz

A 2020-as évben a koronavírus elleni vakcinák tucatjait vetették alá klinikai vizsgálatnak. Mostanra értünk el oda, hogy bizonyos oltások a nyilvánosság számára is beadhatók, miközben fejlesztőik továbbra is adatokat gyűjtenek biztonságosságukról és hatékonyságukról. Amennyiben megfelelnek az összes szükséges kritériumnak, ezeket a vakcinákat a jövőben teljes mértékben jóvá lehet hagyni, ami egyes oltóanyagoknál már meg is történt.

Tovább olvasom
A hegyekbe megérkezett az igazi tél, a melegfront pedig fejfájást okozhat
Jan 19, 2021

A hegyekbe megérkezett az igazi tél, a melegfront pedig fejfájást okozhat

Országszerte sokfelé havas lett a táj kedd reggelre. Helyenként 10-20 centiméteres hóréteg is kialakult.

Tovább olvasom
Továbbra is többnyire stagnáló a szennyvízben mért koronavírus koncentráció
Jan 19, 2021

Továbbra is többnyire stagnáló a szennyvízben mért koronavírus koncentráció

A második heti szennyvíz eredmények országosan továbbra sem mutatnak jelentős változást. Ezen a héten a szennyvízmintákban mért átlagos SARS-CoV-2 koncentráció továbbra is stagnál.

Tovább olvasom
573 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 111 beteg
Jan 19, 2021

573 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 111 beteg

573 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 353 276 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Tovább olvasom