Felújítják a Tiszavasvári úti felüljárót – A szakemberek már dolgoznak a híd alatt

Felújítják a Tiszavasvári úti felüljárót – A szakemberek már dolgoznak a híd alatt

Hétfőn elkezdődött a Tiszavasvári úti felüljáró felújítása. A beruházást még tavaly ősszel jelentették be, április 19-én pedig elindult a munka. Az önkormányzat kérésének megfelelően szélesítik és gyalog-kerékpárúttal bővítik a vasút fölötti hidat. A tervek szerit az átfogó munkálatok 2022 augusztusában fejeződhetnek be.

Az ideiglenes sárga festés és KRESZ táblák is jelzik az autósoknak a forgalmi sávok lezárását a Tiszavasvári úti felüljárón, elkezdődött a híd felújítása. Hétfőtől lezárták a város felé közlekedő szakaszt, a felüljáró másik oldalán egy-egy sávon halad a forgalom, valamint szintén itt biztosított a gyalogos közlekedés is. A munkálatok során a szakemberek teljes körűen felújítják a hídszerkezetet, valamint egyes tartószerkezeti részek erősítéséről és cseréjéről is gondoskodnak. A műtárgyat 1977-ben adták át, a tiszavasvári járás irányából pedig naponta 30 ezer ember jut be ezen keresztül a városba.

Kerékpárutat is építenek

A szakemberek folyamatosan ellenőrizték az elmúlt években is a híd állapotát, a kormány pedig 2020 novemberében döntött úgy, hogy biztosítja a forrást a felújításra. A Tiszavasvári úti felüljárónál hétfőn kezdődtek el a korszerűsítési munkálatok. Az önkormányzat kérésére a hidat kettő és fél méterrel szélesíteni is fogják. Erre azért van szükség, mert a felüljáró előtt és után is biztosítva van a gyalogos és a kerékpáros forgalom, ezentúl pedig a hídon is kényelmesen és biztonságosan elférnek majd az autók mellett.

Folyamatos a munka

A munka az autósok számára láthatatlan a felüljárón, de a híd alatt már dolgoznak a szakemberek. A Kerék utca forgalomszabályozása is megváltozik a felújítás idején, ezért figyeljék a közlekedési táblákat a híd alatti résznél is a járművezetők és ne megszokásból vezessenek. A hídfelújítás megvalósításához elengedhetetlen vasúti beavatkozások is részét képezik a munkának, mivel itt halad a Nyíregyháza-Záhony vasútvonal. A tervek szerint 2022 augusztusában fejeződhetnek be a korszerűsítési munkálatok.

Éjszaka lehet lezárás

A kivitelező a munkavégzés teljes időtartama alatt biztosítja irányonként az egy-egy forgalmi sávot, valamint egy oldalon a gyalogos közlekedést is. Ez alól kivétel csak éjszaka lehetséges rövidebb időszakra vonatkozóan, ilyen munkafázis például a hídgerenda be- és kiemelése lesz.

Türelem és körültekintés

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávba. Továbbá szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a munkaterület környezetében fokozott óvatossággal, a sebességkorlátozás betartásával közlekedjenek. A szakemberek a közlekedők türelmét és megértését kérik a felújítási munkák idejére, hiszen a beavatkozásokat az ő érdekükben végzik.