Közel húszezer zsidó származású katona vett részt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban – az áldozatokra és a honvédekre emlékezett a Nyíregyházi Zsidó Hitközség. Az ünnepségen Kornstein Ignácz és Hoffmann Adolf honvédhadnagyról is megemlékeztek, majd a vallási előírások szerint kavicsokat helyeztek a síremlékekre.
Nógrádi Gergely főkántor imádkozott az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédei emlékére rendezett ünnepségen, Nyíregyházán. Kevesen tudják, de a harcokban a 180 ezer fős honvédseregből közel 20 ezer katona zsidó származású volt – hangzott el a csütörtöki ünnepségen. Annak ellenére fogtak fegyvert a kezdetek kezdetén, hogy a teljes törvényegyenlőség akkor még nem illette meg őket.
„Az 1867-es kiegyezés után lettünk teljes jogúak, tehát több mint 150 éve egyenrangú partnerek vagyunk. A ’48-49-es szabadságharc közös érdekünk volt, a szabadságért együtt harcoltunk” – mondta Farber György, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség elnöke.
Névtelen hősök
A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az ünnepségen arról is beszélt, hogy nemcsak a zsidó honvédek száma volt jelentős, hanem a honvédségben szolgáló orvosok is nagy részben zsidó származásúak voltak, többek között Korányi Frigyes is.
„Csupán néhány név, amelyekről az elkötelezettség, a bátorság, a haza iránt érzett szeretet és hűség jut eszünkbe, de ne feledkezzünk meg a névtelen hősökről sem, azokról, akik számos módon és nem kis kockázatot vállalva többek között hírszerzőkként járultak hozzá a küzdelemhez” – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Vince.
Önként jelentkeztek
Pozsony, Székesfehérvár, Pécs, Szombathely és Pest – ezekben a városokban antiszemita tüntetések törtek ki 1848 márciusában, ennek ellenére is önként jelentkezett a hazai zsidóság a harcokba.
„A forradalom és szabadságharc kezdetén a nemzetőrseregbe nem engedték be a zsidó származású embereket, de megtalálták a módját annak, hogy a szabad csapatokban hogyan harcolhatnak. Ez a több tízezer és az a körülbelül 250-300 tiszt – egészen az őrnagyig, az már tábornoki fokozat alatt lévő nagyon magas főtiszti rang – mind szolgáltak ’48-49-ben, ahogy szolgáltak más nemzetnek a fiai is. Ez egy közös ügy volt akkor, vallásra, nemre, bőrszínre való tekintet nélkül egy olyan ügyért, amelyet akkor a királyi Magyarországon még nem tapasztaltak meg” – mondta beszédében dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.
Nyíregyházi megemlékezés
Az ünnepségen Urbán Teréz, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület alelnöke Kornstein Ignácz honvédhadnagyról, Nógrádi Gábor Bencs-díjas író pedig dédapjáról, Hoffmann Adolf honvédhadnagyról emlékezett meg. A zsidó vallási előírások szerint a síremlékekre kavicsokat helyeztek a résztvevők, közösen emlékezve a forradalom és szabadságharc zsidó honvédeire.