Vissza a győztes útra!
Fotó: Kohut Árpád

A Szent Benedek ellen lépett pályára a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. A mieinknél hiányzott a hátsérüléssel bajlódó Kristina Belova. 

A találkozó elején felváltva vezettek a csapatok, hazai oldalon Selena Leban szerezte ekkor a pontokat. 11-6-nál már öt ponttal vezetett aztán a Fatum, de nagy hajrával egyenlített a Szent Benedek, sőt, 22-24-nél két szettlabdájuk is volt. Ekkor viszont a Nyíregyháza pillanatai következtek, Yagmur Karaoglu ászt nyitott, majd Anija Jurdza befejezte a játékrészt. 

A második felvonás elején a vendégek kezdtek jobban, de sokáig nem tudtak meglépni. Boshnakova  játszott jól a füredieknél, és néhány hosszú labdamenet után 18-20 volt az állás a hajrá előtt. Itt többször is jól támadott a Szent Benedek, mely végül nyerte a szettet, és ezzel egyenlített. 

A folytatásban villámrajtot vett a Fatum, Marija Cicic remek labdákat adott, Merve Cepni három ászt is nyitott, és 11-5-nél hat pont volt a különbség. Nem állt le a Nyíregyháza, a vendégek kétszer is időt kértek, de nyolc pontra hízott az előny. Sőt, 17-7-nél először volt tíz a csapatok között, Tóth Fruzsina bravúros mentései után pedig a remekül játszó nyírségi csapat biztosan nyerte a szettet. 

A negyedik játszmában ugyan jobban kezdett a Szent Benedek, de jó centertámadásokkal és ütésekkel sikerült fordítani. 10-6 után viszont egyenlítettek a vendégek, de jött egy 4-0-ás hazai roham. A szett hajrájában aztán szenzációsan játszott a csapat, és 24-16-nál meccslabdái voltak. Végül Karaoglu fejezte be a meccset, 3-1-re győzött a Fatum Nyíregyháza!  

Fatum Nyíregyháza-Szent Benedek RA 3-1 (24, -19, 12, 20)

Nyíregyháza: Cicic 2, Karaoglu 15, Cepni 12, Lászlop 8, Jurdza 11, Leban 24

Csere: Tóth F. (liberó), Ambulija

Edző: Pampuch Csaba

Szent Benedek: Stijepic 6, Koleva 10, Vacsi 4, Jankovic 7, Nacsa-Pekárik 5, Herbin-Baker 1

Csere: Fáth, Balogh (liberók), Boshnakova 14, Szerényi 1, Grbac 4, Lekic 1

vezetőedző: Dejan Desnica

Pampuch Csaba: - Mint sivatagban a víz, úgy kellett ez a győzelem. Büszke vagyok a lányokra, próbáltuk leegyszerűsíteni a játékot, és betartották amit kértünk tőlük. 

Dejan Desnica: -  Az első szettben játszmalabdánk volt, de nem sikerült értékesíteni, majd a megnyert második szett után sokat hibáztunk. Gratulálok a Nyíregyházának!