Támogatást kaphatnak a nyíregyházi egyetemisták – November 20-ig lehet pályázni
Egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a szociálisan rászoruló, jó tanulmányi eredménnyel rendelkező nyíregyházi egyetemisták és főiskolások. A Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány idén ősszel is meghirdette pályázatát, amelyre november 20-ig várják a jelentkezéseket. Mutatjuk, kik jogosultak a támogatásra, és milyen dokumentumokat kell benyújtani.
Kik pályázhatnak?
A támogatásra azok a felsőoktatásban tanuló hallgatók jelentkezhetnek, akik megfelelnek az alábbi feltételeknek:
- Legalább öt éve állandó nyíregyházi lakóhellyel rendelkeznek.
- Első diplomájuk megszerzéséért tanulnak, és aktív hallgatói jogviszonyuk van alap-, mester- vagy osztatlan képzésben.
- Kumulált tanulmányi átlaguk legalább 3,51.
- Családjukban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 171 ezer forintot.
A pályázat célja, hogy anyagi segítséget nyújtson azoknak a fiataloknak, akik megfelelő tanulmányi eredményt érnek el, de családjuk anyagi helyzete miatt támogatásra szorulnak.
Milyen dokumentumokra van szükség?
A jelentkezéshez ki kell tölteni a pályázati adatlapot, amely a www.nyiregyhaza.hu oldalról tölthető le, vagy személyesen átvehető a Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztályának titkárságán, a B épület első emeletén, a 102-es szobában.
Az adatlaphoz csatolni kell a hallgatói jogviszony igazolását, az előző lezárt félév kumulált tanulmányi átlagát tartalmazó, hitelesített dokumentum másolatát, valamint a család jövedelmi helyzetét és a legalább ötéves nyíregyházi állandó lakóhelyet igazoló iratokat.
A felhívás a diákigazolvány másolatát vagy az azt helyettesítő, OKTIG rendszerből kiállított QR-kódos igazolást is kéri.
4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
A beérkezett pályázatokat a közalapítvány kuratóriuma bírálja el. A testület szükség esetén helyszíni látogatással is ellenőrizheti a pályázók szociális körülményeit. A döntésről minden jelentkezőt írásban értesítenek.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a Szociális és Köznevelési Osztályon, a 42/524-585-ös telefonszámon kérhető.


