Vádemelés a nyíregyházi „unokázós" csalások miatt – Idősektől próbáltak pénzt kicsalni
Fotó: Illusztráció

Idős emberektől próbált pénzt szerezni két férfi azzal a valótlan ürüggyel, hogy a sértettek hozzátartozóját baleset érte. Három esetben a sértettek ezt elhitték, és fizettek a csalóknak.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a két budapesti vádlott – akik közül az egyik többek között csalásért is ült már börtönben, míg a másik büntetlen – 2018 őszén elhatározták, hogy úgy fognak pénzt szerezni, hogy időskorú sértetteket felhívnak telefonon azzal a kitalált történettel, miszerint a sértettek hozzátartozóját közlekedési baleset érte, és a jobb egészségügyi ellátásuk, továbbá kártérítés érdekében pénzre van szükségük.

Az idős embereknek a telefonba a vádlottak egyike többször is azt állította, hogy ő rendőr, sőt egy alkalommal főkapitány-helyettesnek adta ki magát, de olyan is előfordult, hogy orvosként mutatkozott be. Ilyenkor azt adta elő, hogy a sértett gyermeke vagy unokája balesetet okozott, melynek során megsérült – jellemzően a bordája átfúrta a tüdejét -, és ezért nem tud beszélni. Ugyanakkor várhatóan rabkórházba szállítják, mert a balesetért ő felelős, de ha az idős sértett hajlandó fizetni, akkor jobb orvosi ellátást kaphat a hozzátartozója. Az is többször elhangzott a vádlottól, hogy a kitalált balesetben vétlen személy pénz ellenében hajlandó lenne eltekinteni a feljelentéstől.

A sértettektől a vádlottak 2-10 millió forint közötti összegeket kértek. Egy sértett 300.000,- forintot és ékszereket, egy másik sértett 520.000,- forint értékű ékszert, míg egy további sértett 400.000,- forint készpénzt és 800.000,- forint értékű ékszert adott át a vádlottaknak, akik a pénzt elköltötték. Ugyanakkor hat sértett megtagadta a fizetést, mert rövid úton ellenőrizték, hogy valóban történt-e baleset a hozzátartozójukkal, továbbá a gyanúsnak tartott telefonbeszélgetésekről tájékoztatták szomszédaikat, rokonaikat, akik azt tanácsolták, hogy ne fizessenek.

Az ügyészség összesen 9 rendbeli, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a két férfival szemben. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy börtönbüntetésre ítélje a vádlottakat a bíróság, valamint tiltsa el őket a közügyektől.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség