Útkeresőben – Érdekes beszélgetés Osváth Judittal, aki most Nyíregyházán játszik
Útkeresőben – Érdekes beszélgetés Osváth Judittal, aki most Nyíregyházán játszik

Osváth Judit két évvel ezelőtt diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Játszott mesében, készített monodrámát, forgatott a Csak színház és más semmi sorozatban, eljátszotta Az ember tragédiája Éváját. Jelenleg itt, Nyíregyházán, a Farkas vs. Piroska előadásban alakítja magát a Farkast, váltott szereposztásban.

– Nem voltam az a típus, aki gyerekkora óta színésznő akart lenni – meséli –, inkább motoros rendőr... Nagyon szerettem a meséket, tízévesen pedig elkezdtem néptáncolni. A mai napig hallgatok népzenét, táplálkozom a népdalszövegekből, ezek nagyon emberi és őszinte érzésekről mesélnek. Majd a debreceni Ady Endre Gimnáziumba jártam, dráma tagozatra, és úgy gondoltam, ha itt volt ez az öt év, amikor a színjátszásról tanultam, voltak drámaóráink, vizsgáink – miért ne próbálnám meg? Igazán komollyá ez az elhatározás a második rosta után vált bennem, azt hiszem. Úgy éreztem, ha ők komolyan vesznek, akkor nem tehetem meg, hogy én ne vegyem komolyan. Az utolsó fordulóra már úgy mentem, hogy igen, színész szeretnék lenni.

– Hogy látod ma az egyetemi éveket?

– Az elején tele voltam megfelelési kényszerrel, elég görcsös voltam. Nagyon későn nőtt be a fejem lágya, későn jöttem rá arra, hogyan kellene dolgozni, hogyan kellene működni. Aztán ahogy telt az idő, kezdtem lassan megnyugodni, rátalálni az osztálytársaimra, beléjük kapaszkodni. Ez az intenzív együttlét, ez a szoros összezártság semmilyen más egyetemen nem történik meg. Voltak nagy harcaink és egymásra találásaink, nagyon gonoszak tudtunk lenni egymással, a szó legrosszabb értelmében, ugyanakkor emberségesek is. Ez sokat alakít az emberen.

 

– Máté Gábor és Dömötör András osztályába jártál.

– Igen. Nagyon erős rálátást kaptam tőlük magamra, azt, hogy én mit jelentek emberileg, vagy épp mit nem jelentek. Máté Gábortól sok méltóságot és tartást lehetett tanulni; természetes tartást, azt, hogy ember vagyok, és ezt minden körülmények között őrizzem is meg. Bármi történik, próbáljak meg ne azonnal összetörni, de ha kell, hagyjam magam felrobbanni. Egy idő után egyfajta szemtelen bátorsággal tudtam dolgozni – a hibáim ellenére, vagy talán épp azért.

 

– Diploma után hogy folytatódott a pályád?

– Az első évben szabadúszó voltam, sokféle munka megtalált, egész nyáron forgattam. Nagyon élveztem az „intézmény nélküliség” szabadságát. Majd egy évet töltöttem Fehérváron, és most újra szabadon próbálkozom. Szeretem, ha van dolgom, de nagyon jó, ha ehhez nem kell feltétlenül lekötnöm magam.

 

– Hogy érzed magad Nyíregyházán, milyen élményeid vannak?

– Gyakorlatilag fél órára vagyok a szülővárosomtól, Debrecentől, sűrűbben járhatok haza, mint Pestről. Leszállok a Csapókert állomásnál, és máris visszatértem a gyerekkorom színhelyére. De a munkát is nagyon élvezem, nagyszerű csapat jött össze. Már a próbák is adnak egyfajta otthonosság érzést – most úgy érzem, az új emberekkel is könnyen hangot találtam.

 

– Szilágyi Bálinttal nem most dolgozol először.

– Bálint első alkalommal az osztályunkkal készített egy vizsgát. Később, ötödévesként szerettem volna csinálni egy monodrámát. Megkerestem Bálintot, és õ ajánlotta az Elsa kisasszonyt alapanyagnak, Arthur Schnitzler novelláját. Nagyon megfogott az, hogy õ, fiatal férfi létére, milyen pontosan rálát egy női sorsra, a női lélekre.

 

– A Piroska-próbafolyamatról milyenek a tapasztalataid?

– A háromoldalas meséből Bálint írt egy harmincoldalas szövegkönyvet, tele költőiséggel és humorral. Próbálja azt is megmutatni, milyen világban élünk most, mi is érdekli a fiatal generációt 2019-ben. Mindezt úgy, hogy közben megtartja a mese alap mondanivalóját és értékeit, sőt kiemeli azokat. Az én karakterem az úgynevezett ellenfél, aki mértani pontossággal térképezi fel a főhős gyengeségeit, majd a lehető leghatásosabb módon próbálja a maga előnyére fordítani. Okos, rafinált, jó humorú, persze „nyomokban rosszindulatot is tartalmaz”. Mondjuk úgy, igencsak árnyalt személyiség.

 

(Szerző: Sediánszky Nóra)

 

A Móricz Zsigmond Színház műsora

 

November 2., szombat 19.00     Mesél a bécsi erdő, Kiss Manyi bérlet, Nagyszínpad

November 4., hétfő       14.00     Farkas vs. Piroska, Gombóc Artúr bérlet, Nagyszínpad

           19.00     Mesél a bécsi erdő, Kelet bérlet, Nagyszínpad

           19.30     Tanár úr kérem!, Krúdy „C” kombinált bérlet, Krúdy Kamara

November 5., kedd        14.00     Farkas vs. Piroska, Hébehó bérlet, Nagyszínpad

           17.30     Sárkánylehelet – Szávai Viktória színésznő Weöres Sándor estje, Bérletszünet,                                           Bencs Villa

           19.30     Tanár úr kérem!, Krúdy „D” kombinált bérlet, Krúdy Kamara

November 6., szerda     10.00     Farkas vs. Piroska, Dumbó bérlet, Nagyszínpad

           14.00     Farkas vs. Piroska, Kisherceg bérlet, Nagyszínpad

           19.30     Tanár úr kérem!, Széchenyi „A” kombinált bérlet, Krúdy Kamara

November 7., csütörtök                10.00     Farkas vs. Piroska, Hamupipőke bérlet, Nagyszínpad

           14.00     Farkas vs. Piroska, Tudor bérlet, Nagyszínpad

           19.00     Mesél a bécsi erdő, Benczúr bérlet, Nagyszínpad

           19.30     Tanár úr kérem!, Széchenyi „B” kombinált bérlet, Krúdy Kamara