34 darab gyökeres fenyőt ültettek el a Bujtosi Városligetben. A fákat az Ültess egy karácsonyfát! akció keretében gyűjtötték össze, lakossági felajánlásokból. A program célja egy fenntartható és még zöldebb környezet kialakítása, amely Nyíregyháza közterületeinek szépítése mellett csökkentheti a város légszennyezettségét is.
Ezek a fenyők vízkeresztet követően kerültek a NYÍRVV telephelyeire. A fákat azok a családok ajánlották fel, akik gyökeres, cserepes karácsonyfát vettek az ünnepekre, azonban azt nem tudták kiültetni, kidobni pedig nem szerették volna.
„Az akciót 2021. január 4–16. között szerveztük meg. Az első évben 34 fenyőfa került hozzánk a lakosok részéről, ezeket a gondozást követően a mai nappal ültettük ki a NYÍRVV, az ÉAK és polgármester úr együttes jelenlétében” – mondta el Felföldi István, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A tavasz közeledtével a szakemberek elérkezettnek látták az időt, hogy végleges helyükre kerüljenek a fenyők. Úgy döntöttek, hogy ennek a több mint 30 gyökeres fának méltó helye lesz a Bujtosi Városligetben, amely így az évek alatt egy fenyőligetté gyarapodhat – erről beszélt televíziónknak Petró Árpád, a NYÍRVV Nonprofit Kft. ügyvezetője.
„Az előző években csak az elhasznált fenyőfákat gyűjtöttük, idén jött az az ötlet, hogy jó lenne a gyökeres fákat is begyűjteni, valamint ebből a város részére egy hasznos zöldfelületet is kialakítani. 34 darab fa került kiültetésre, a következő években szeretnénk ezt az akciót még jobban meghonosítani a városban, így pedig hasznos zöldfelületet tudunk kialakítani, ezzel növelve a zöldfelületeket, és a lombterület növelését tudjuk megvalósítani.”
A cél a lakosság bevonásával egy fenntartható és még zöldebb környezet kialakítása, így közösen tudjuk növelni Nyíregyháza közterületeinek szépségét, illetve csökkenteni városunk légszennyezettségét – mondta el dr. Kovács Ferenc polgármester az utolsó fenyők elültetése közben.
Ez egy fenyőfaliget lesz, a következő 2-3 évben is még van terület arra, hogy ha várhatóan még többen felajánlják, akkor a gyökeres karácsonyfákat ki tudjuk ide ültetni. Nagyon örülök ennek, mert hallhatjuk állandóan, hogy vannak, akik nagyon zöldnek gondolják és mondják magukat, vannak, akik nagyon aggódnak a zöldfelületeinkért, de én azt gondolom, mégiscsak az a legfontosabb, akik tesznek érte, és ez egy újabb ilyen közös akció a nyíregyháziakkal együtt, amelyet elindítottunk, és a jövőben is folytatni szeretnénk.
Az új fenyőliget a Bujtosi-tó partján, a Jég utca és a Család utca közötti részen lett kialakítva, a városligeti játszótér, a kondipark és vizesblokk mögötti területen.