Újranyitás - Népszerű helyszín a Volán Sporttelep
Másfél évnyi előkészítő munka után ismét megnyílt a lakosság előtt a Volán Sporttelep. A pálya újranyitását Suszter Csaba önkormányzati képviselő kezdeményezte, miután a környéken élő családok és fiatalok részéről is igény mutatkozott egy szabadon használható sportolási lehetőségre. A létesítményt már egy hónapja használhatják a helyiek, és a tervek szerint további fejlesztések, később pedig közösségi programok is várhatók.
A Volán Sporttelep újra megnyitotta kapuit a környéken élők előtt. A pálya rövid idő alatt népszerűvé vált a fiatalok körében, sokan rendszeresen lejárnak ide focizni és mozogni. A 18 éves Ruha Zoltán és öccse is gyakran használja a létesítményt.
– Hetente, hétvégén szoktunk lejönni a kistestvéremmel, mióta hallottuk, hogy lehet újra jönni. Egyébként nagyon örülünk neki, hogy visszakaptuk, mert így itt van mellettünk közel, kb. két perc és nincs is más pálya, ahova le tudnánk menni játszani. Úgyhogy ennek nagyon örülünk, hogy tudunk ide jönni, és egészen jól meg is lett csinálva – mondta el Ruha Zoltán.
Az újranyitás Suszter Csaba kezdeményezése
A Volán Sporttelep újranyitása Suszter Csaba önkormányzati képviselő kezdeményezésére került napirendre. A környéken élők visszajelzéseit is figyelembe véve azt szerette volna elérni, hogy a terület ismét könnyen elérhető sportolási lehetőséget nyújtson a lakosságnak. Az elmúlt hetekben a Nyíregyházi Sportlétesítményeket Üzemeltető Kft. munkatársai dolgoztak a telepen, hogy újra biztonságosan tudják használni az itt élők ezt a területet.
– Másfél évvel ezelőtt kezdeményeztem, hiszen itt egy hatalmas lakótelep van, több ezer ember él a környéken, köztük sok fiatal, kismama és kisgyermekes család, valamint olyanok is, akik szeretnének kocogni vagy sportolni. A régi Volán-pálya helyén, a Czuczor Gergely utcai sporttelepen adott volt ehhez egy nagyszerű lehetőség. Idén május végén sikerült egyeztetni a polgármester úrral és a sportreferenssel, így végül megnyithattuk a pályát, hogy az itt élők újra használhassák – nyilatkozta Suszter Csaba, Nyíregyháza MJV önkormányzati képviselője.
További fejlesztések várhatók
A képviselő szerint a megújult pályaborítás a gyerekeknek is nagy örömet jelent, hiszen biztonságosabb és kényelmesebb a korábbi, egyenetlen aszfaltnál. A fejlesztések azonban még nem értek véget: padokat helyeznek ki, és streetballpalánkot is szeretnének telepíteni. A focipálya és a teqballasztal mellett a belső pályát már kocogásra és egészségmegőrző mozgásra is használhatják a környéken élők. Suszter Csaba arról is beszélt, mikor szervezhetnek először nagyobb programot a sporttelepen.
– Mindenképpen szeretnénk. Most még a jövő egy érdekes kérdés, hiszen ez a nyári vakáció egyfajta próba nekünk: hogyan alakul, hogyan válik be, és mekkora lesz rá az igény. A Mozdulj Nyíregyháza! programjai közül is kerültek már ide, hála az égnek. A sportreferens nagyon sokat segít ebben a városházán, ezt el kell mondanom. Szerintem közösen fogunk készülni egy komoly programmal, ha nem is idén, de jövőre mindenképpen. Ehhez idő és szervezés kell, és némi anyagi forrás sem ártana egy rendezvény megvalósításához. A környéken több ezer ember él, és egyetlen ilyen színtér van, amelyet közösen használhatnak: ez. És miért ne használnánk? – hangsúlyozta Suszter Csaba.
A hét minden napján nyitva tart
A sporttelep a hét minden napján várja a mozogni vágyókat. Hétköznap dél és este nyolc óra között, hétvégén pedig reggel nyolctól este nyolcig használható. A terület biztonságára két munkatárs felügyel, a sportolók számára pedig vizesblokk is rendelkezésre áll.
A riportot Nagy Zsuzsanna készítette.


