Újabb szabadtéri kondipark készült el Nyíregyházán, ezúttal a Szántó Kovács János utcán
Fotó: Szarka Lajos

Elkészült a Szántó Kovács János utcai tömbbelsőben az új szabadtéri kondipark és egy 200 m-es rekortán futókör. Május 11-én dr. Kovács Ferenc polgármester, dr. Ulrich Attila alpolgármester, dr. Rákóczi Ildikó, a városrész önkormányzati képviselője, és Petró Árpád a NYÍRVV Nonprofit Kft. ügyvezetője 5 db előnevelt kislevelű hársfát ültetett el a sportpark mellett, mintegy jelképesen átadva ezzel a területet a sportot kedvelő városlakók számára.

Az elmúlt évek tudatos sportcélú fejlesztéseihez illeszkedve városszerte épültek szabadtéri kondiparkok, melyek igen népszerűek. Most a „Nemzeti Szabadidős- Egészség és Sportpark Programnak” köszönhetően újabb kilenc épült meg, ebből egy a Szántó Kovács János utcai tömbbelsőben.

Dr. Kovács Ferenc az eseményen úgy nyilatkozott: „Kettő maradt májusra a kilenc szabadtéri kondipark építését magában foglaló sikeres pályázatunkból. Itt, és Nyírszőlősön rekortán futópályát is építettünk a sportparkok mellé. A kilenc kondipark és a két rekortán megépítése együttvéve 210 milliós beruházás volt. A mozgás, a sport, az immunrendszerünk, a szervezetünk erősítése nagyon fontos, viszont ehhez lehetőséget is kell biztosítani. Az önkormányzat 18 kondiparkot már épített az elmúlt években, most ez kilenccel bővült. Így már 27 helyszínen, minden városrészben elérhető ez az ingyenes sportolási lehetőség. Azt javaslom mindenkinek, hogy használja ki. Most a jelképes átadást összekapcsoltuk a polgármesteri faültetési programmal, öt db előnevelt kislevelű hársfát ültettünk ide, ami jövő ilyenkor már árnyékot adhat, és ezzel még szebb lesz a malomkerti városrész.”

Dr. Rákóczi Ildikó elmondta: „Nagyon nagy örömünk, hogy elkészült ez a kondipark és a futókör, ami egy újabb ékköve lett a lakókörzetünknek. Az itt élők közül nagyon sokan igénybe veszik, sétálnak, futnak, tornáznak. A faütetésnek is nagy szerepe van, mert minden egyes fa fontos a számunkra. Minden fa elültetésével közelebb kerülünk a céljainkhoz, hogy még zöldebb, még élhetőbb környezetben teljenek a mindennapjaink, mert az egészséges életmód és az egészéges környezet egyaránt fontos.”

A kilenc, új „D” típusú sportpark mindegyike 15 elemből álló 150 m2 alapterületű szabadtéri kondipark gumiburkolattal, akadálymentes megközelítéssel.

További helyszínek:

- Széna tér

- Jósaváros - Korányi Frigyes utca 60-72. sz. alatt (Kneipp parknál)

- Jósaváros - Eperjes utca 24-26.

- Continental Aréna udvara

- Rozsrétszőlő, focipálya és játszótér mellett

- Stadion u. 40-48-50. közpark

- Óvoda u. játszótér (Kertváros)

- Nyírszőlős, Kollégium utcai Közösségi Park

A sportparokok 100%-os, a futókörök 50% támogatás mellett épültek meg, melyekhez a szükséges 50% önerőt az önkormányzat saját forrásból biztosította.

A beruházás összköltsége összesen közel bruttó 210 millió Ft.