Újabb beruházás! Fedeles lovarda épült a Hotel Pagony területén Nyíregyházán!
Fotók: Kohut Árpád; Trifonov Éva

Magyarország Kormányának támogatásával egy 2400 nm összalapterületű fedeles lovardát épített a TIMPEX Kft. a Hotel Pagony területén. A beruházás egy 2018-ban kezdődő fejlesztéssorozat első ütemeként valósult meg. A II. ütemben megépül majd a lovarda kiszolgálóépülete, melyben helyet kapnak a szociális helyiségek, az állatorvosi kezelő és oktatásra alkalmas tantermek; a III. ütemben pedig megtörténik a sportistálló bővítése; a meglévő istállókkal való összekötése is.

A Timpex Ménes lovas objektuma jelentős fejlődésen ment keresztül 1993 óta. Az elmúlt évtizedekben elsősorban a lótenyésztés alap infrastruktúráját fejlesztették, így megépült a 36 boxos sportistálló, a ménes- és évjárati csikóistálló, a kifutóistálló és a fedett takarmánytároló, de kialakítottak egy füves versenypályát is fedett ülőhelyes lelátóval és zsűritoronnyal. A lókiképzéshez, lovasoktatáshoz, utánpótlás-neveléshez, versenyeztetéshez azonban elengedhetetlen a mai modern korban, hogy fedett pályás lovaglási lehetőséggel rendelkezzen a ménes, ezért 2018-ban egy több elemből álló fejlesztéssorozatot indítottak el Magyarország Kormánya támogatásával. Az I. ütem keretében elkészült egy 27x65 m alapterületű lovaspályát magában foglaló fedeles lovarda, melynek összalapterülete 2400 nm.

-Az épület fedeles lovarda, ez az alapfunkciója- hangsúlyozta Tárbály István, a TIMPEX Kft. ügyvezetője. Erre is létesült. Tudniillik ez egy lovas tenyészet, ahol mi most éppen állunk. Az itt született csikóknak gyakorlatilag az életük során a felnevelésükhöz szükséges a napi testmozgás. 12 hónapon keresztül kell gyakorlatilag meghatározott edzésterv szerint dolgoztatni ahhoz, hogy a kívánt eredményt elérjük. Elsődlegesen a funkciója az épületnek a ménes kiszolgálása ilyen szempontból. Természetesen az épület méretei, ami 2400 négyzetméter, lehetővé teszik azt is, hogy esetlegesen alkalmanként lovas rendezvényeket, versenyeket tudjunk benne megrendezni.

A TURIZMUS SZEMPONTJÁBÓL IS FONTOS

A fedett lovarda lehetőséget biztosít edzőtáborok, versenyek megrendezésére, segíti az utánpótlás-nevelést is, valamint helyet tud adni olyan előadásoknak is, mint amilyen a KINCSEM volt.

Dr. Kovács Ferenc polgármester az épület átadó ünnepségén kiemelte, ez a beruházás nemcsak hasznos, hanem kreatív is, hiszen már önmagában a lovassportban is hatalmas lehetőségek vannak, de mint ahogyan azt a KINCSEM is bizonyította, az épület helyet tud adni a jövőben kulturális eseményeknek is. Ezeknek pedig már összességében is van turisztikai értéke. Mint elmondta, az Aréna adottságai, infrastrukturális lehetőségei sokat ígérnek, bízik benne, hogy ezt a jövőben sikerül minél jobban kihasználni.

A létesítmény egyébként nemcsak funkcióját tekintve különleges. Míg általában ugyanis fémszerkezetű lovardákat építenek, ez ragasztott fa tetőszerkezetű, ami a környezetbe illő, természetesebb hatást kelt. Talaja speciális, az öntözhető, filces homokborítású díjugrató pálya rugalmas, ezzel pedig a sportlovak ízülete kevésbé van igénybe véve. Kialakításának köszönhetően pedig sok természetes fény jut be, így ritkán van szükség elektromos energia igénybevételére.

A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Szabó Tünde államtitkár, országgyűlési képviselő; Dr. Kovács Ferenc polgármester és Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke is.

Kapcsolódó galéria

TIMPEX Fedeles lovarda átadása