Új szolgálati gépkocsikat, Audikat és Škodákat kapott a Megyei Rendőr-főkapitányság!
Új rendőrautók

A honvédelmi szervezetek és a rendvédelmi szervek használatában lévő, elhasznált vagy már magas futásteljesítményű gépjárművek folyamatos amortizációs cseréjéről évekkel ezelőtt döntött a kormány. Ezek a felvételek 2017 decemberében készültek a Stadion parkolójánál. Másfél évvel ezelőtt 80 új gépjárművet kapott a Megyei Rendőr-főkapitányság, így akkor a rendőrautók átlagéletkora jelentősen csökkent.

Most pedig újabb szolgálati gépkocsikat kaptak a megyei rendőrök. Az új járműveket a főkapitányság előtt adta át a rendőrfőkapitány, hétfő reggel. Farkas József kiemelte:

Most 17 gépkocsi érkezett, a megyei rendőrautók átlagéletkora így most már 3 év környékén van. Örömmel mondhatom, hogy ebben az évben lesz még fejlesztés, újabb gépjárművek érkeznek, sőt a 2020-as esztendőre is van már ígéret! Meggyőződésem, hogy a munkatársaim ezekkel a korszerű technikai eszközökkel felszerelt autókkal hatékonyan fogják szolgálni a megye közrendjét, közbiztonságát.

Most Audikat és Škodákat kapott a Megyei Rendőr-főkapitányság. Az autók többsége felmatricázott, úgynevezett csíkos jármű, ezek a közterületi szolgálatot erősítik majd. De az új gépkocsik között vannak megkülönböztetett jelzés nélküliek is. Farkas József hangsúlyozta:

Azokat a közlekedésben és a bűnüldözésben is hatékonyan kívánjuk használni. A közlekedésben elsősorban a dinamikus szabálysértők kiszűrése a fontos és szeretnénk duplájára növelni azoknak a kocsiknak a számát, amelyek a városi forgalomban lekövetik és kiemelik azokat a sofőröket, akik fittyet hánynak a közlekedési szabályokra.

A rendőrség munkájában a gyors reagálás, a közrend és a közbiztonság hatékony szolgálása, a feladatok biztonságos ellátása alapvető követelmény, ennek teljesítéséhez pedig elengedhetetlen a megbízható, alacsony futásteljesítményű gépjármű-állomány!

A cél országosan és a megyében is az, hogy öt évnél fiatalabb járművek legyenek a kapitányságokon. Az átadón elhangzott, valamennyi rendőrkapitányságra jut majd az új autókból.

Kapcsolódó galéria

Szolgálati autók átadása