Új kapcsolatok, kevesebb átszállás, ütemes közlekedés – Augusztus 20-tól új buszmenetrend!

Új kapcsolatok, kevesebb átszállás, ütemes közlekedés – ezek lehetnek a vezérfogalmai az új, helyi buszmenetrendnek és vonalhálózatnak. Mint ismert, augusztus 20-tól gyökeresen megváltozik a nyíregyházi közösségi közlekedés, folytatva a május elsején, az akkor még a pandémiás időszakra bevezetett átmeneti menetrend logikáját. Új viszonylatok jelennek meg, korszerűbb lesz a megállókban is az utastájékoztatás az adott indulási időpontok feltüntetésével, s a volanbusz.hu/nyiregyhaza oldal mellett mobiltelefonos applikációval és Google útvonaltervezővel is nyomon követhetőbb lesz a közlekedés.

 

Utasszámlálás, kérések, visszajelzések alapján terveztek

– Három mottót javasoltunk, ami jellemzi az új hálózatot és a menetrendi szolgáltatást: új kapcsolatok, kevesebb átszállás, ütemes közlekedés – Ekés András, az új menetrendet és vonalhálózatot tervező szakértői csapat vezetője fogalmazta meg e három mottóval az átalakuló helyi közösségi közlekedés lényegét. A Mobilissimus Kft. ügyvezetője a Nyíregyháza Most című közéleti műsorban hozzátette: utasszámlálások, lakossági, képviselői visszajelzések, kérések, a nagyfoglalkoztatók szempontjainak figyelembevételével alakult ki az augusztus 20-án bevezetendő új menetrend és viszonylatrendszer.

Alternatív irányok, hosszabb útvonalak, megjegyezhető indulások

Ami a három mottót illeti, az új kapcsolatok azt jelenti, hogy bizonyos városrészek között olyan alternatív irányokban is megjelentek vonalak, amelyek korábban nem léteztek, vagy csak átszállással lehetett ezeket megtenni. Ebből következően valóban kevesebb lesz az átszállás is. – Meghosszabbított útvonalon közlekedő buszoknál nem lesz szükség átszállásra, mert túl lehet utazni például az autóbusz- vagy vasútállomáson és nem kell autóbuszról autóbuszra átszállni. Az ütemes közlekedés pedig – ahogy már május óta – azt takarja, hogy lehetőleg megjegyezhető időpontokban, óránként, félóránként ismétlődően, attól függ melyik vonalról, napszakról beszélünk, így kövessék egymást az autóbuszok – mondta az ügyvezető.

A pandémiás helyzetre is reagáltak

Így a buszok közti hangolás is jobban biztosítható, s összességében 5%-kal nagyobb lesz a városi teljesítmény, azaz többet futnak majd a Volánbusz – az önkormányzattal tízéves szerződést kötött szolgáltató – helyi járatai. Amik között már május elsején megjelentek új viszonylatok – Ekés András szerint Magyarországon szinte egyedülálló volt a városvezetés reakciója, hogy a pandémiás időszakban minél könnyebben lehessen eljutni a munkahelyekre és a bevásárlóközpontokba, az átszállások számának csökkentésével.

Több, újonnan kipróbált viszonylat marad és még újabbak jönnek

Ekkortól járnak a nagyfoglalkoztatók és nagyobb városrészek közötti 90-es buszcsalád tagjai, július elején indult az Örökösföldet és Sóstógyógyfürdőt a Jósavároson át összekötő 55-ös. De jön nemsokára a 44-es, Orosról az Örökösföld és Jósaváros érintésével a vasútállomásra, cirkálnak majd az örökösföldi körjáratok – a lista hosszú, érdemes tájékozódni az utazás előtt, alapvetően a volanbusz.hu/nyiregyhaza oldalon, valamint nyiregyhaza.hu városi webportálon, vagy például az AppCorner mobiltelefonos applikációval, a Google útvonaltervezővel. Mint a Nyíregyházi Televízió stúdiójában Ekés András mutatta, készülnek szórólapok és menetrendkönyv is.

Figyeljünk az átállásnál!

De nagyon kell majd figyelni augusztus 20-a környékén. – Az átállás napjaiban volánbuszos kollégák is fognak segíteni, illetve mi is próbálunk majd segíteni az egyes megállókban, a legfontosabb csomópontokban. De ugyanezt tervezzük szeptember elseje környékén is, amikor hirtelen nagyon meg fog növekedni a forgalom és jóval többen fogják keresni a nyíregyházi autóbuszokat. Senki ne a megszokások alapján közlekedjen, hanem előtte tájékozódjon.

Konkrét indulási időpontok a megállókban

A tájékozódás a megállókban is lehetséges, ahol a már lassan megszokott újításként a buszok aktuális indulási időpontjait láthatják majd, szemben a korábbi gyakorlattal, amikor ki kellett számolni – ráadásul mindezt könnyebben olvasható formátumban. Augusztus 20-a, tehát az átállás környékén azonban a legnaprakészebb a már sokat idézett volanbusz.hu/nyiregyhaza oldal lesz.

Megtekinthető a tévéműsor

Az Ekés Andrással készített teljes interjút a Nyíregyházi Televízió közéleti műsorában, a Nyíregyháza Most-ban láthatják csütörtökön 18.30-kor és pénteken reggel hétkor, valamint augusztus 18-án, kedden délután 18.30-kor, szerdán reggel hétkor és este 21.30-kor, továbbá csütörtökön délelőtt 10.00-kor.

Kapcsolódó galéria

Városrészi és teljes hálózati térképek