Új helyen várja klienseit a Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottsága

A szervezet ettől a tanévtől a Vécsey utca 27. szám alatt látja el tevékenységét. Az eredetileg iskolának készült épületet saját forrásából át- és felújíttatta a Nyíregyházi Tankerületi Központ. Az akadálymentesített épületben kapott helyett a pályaválasztási tanácsadás is.

A Deák Ferenc utca felől megközelíthető, Vécsey utca 27. szám alatti épületben várja a szakértői vizsgálatokat igénybe vevő, illetve a pályaválasztási segítséget igénylő klienseit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottsága. A szervezet kinőtte a Szarvas utcai feladatellátási helyét, mivel folyamatosan emelkedett a szolgáltatást igénybe vevő gyermekek száma. Ezzel párhuzamosan pedig nőtt az igény egy alkalmasabb helyszín iránt – mondta a fenntartó Nyíregyházi Tankerületi Központ tankerületi igazgatója.

Gaszperné Román Margit kiemelte:

Ez az épület a Vécsey iskolának az udvarán helyezkedik el, de teljesen különálló, független épület. Egyeztettünk a tulajdonossal, az Önkormányzattal, aki szívesen bocsátotta rendelkezésünkre ezt az épületet. Itt találtuk meg a megfelelő helyszínt, hiszen ügyelni kellett arra, hogy jó közlekedési lehetőségekkel rendelkezzen az új központ, könnyen megközelíthető legyen a szülők számára, parkolni is tudjanak a környéken és el kellett kényelmesen helyezni a 20 munkatársat, megfelelő, méltányos körülmények között, hiszen három év alatt a 6-8 főről 20-ra bővült a Szakértői Bizottság létszáma a szakszolgálat Főigazgatóságával együtt. Úgy gondolom, hogy ezt a fejlesztés infrastrukturális szinten is le kellett követnünk – így nagy öröm számunkra, hogy sikerült ezt a fejlesztést megvalósítani.

Az épületet saját forrásaiból, 38 és fél millió forintból újíttatta fel a Tankerület. A tantermekből különálló vizsgáló szobákat alakítottak ki, a szülőknek várakozásra alkalmas helyiségek és többek között adminisztrációs szoba is helyet kapott az új központban, ahol évente mintegy 2100 gyermek fordul meg.

Hutásné Petruska Krisztina, a Szakszolgálat mb. szakmai és koordinációs főigazgató-helyettese kiemelte:

Gyógypedagógiai, pszichológiai, logopédiai és orvosi vizsgálatok is zajlanak a Bizottságban, illetve a pályaválasztási tanácsadás keretein belül a pályaválasztási orientációs vizsgálatok. A Bizottságnál komplex vizsgálatot végzünk – többek között sajátos nevelési igényt állapítunk meg, beszédfogyatékosságot, autizmus spektrum zavart, enyhe értelmi fogyatékosságot, középsúlyos értelmi fogyatékosságot és súlyos, halmozottan súlyos fogyatékosságot is a mi feladatunk megállapítani – ezen kívül korai intervencióra jogosultságot is mi adunk ki.

A Bizottsággal egy épületben kapott helyett a Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Főigazgatósága, valamint itt érhető el az alapfeladatok közé tartozó pályaválasztási tanácsadás is.

Kapcsolódó galéria

Új helyen a Pedagógiai Szakszolgálat Szakértői Bizottsága