(Fotó: Trifonov Éva)

Tudás, tapasztalat, elkötelezettség – Az évtized legsikeresebb felvételi időszaka a Nyíregyházi Egyetemen

Ápr 16, 2025

A Nyíregyházi Egyetem az ország egyik legkiemelkedőbb felvételi eredményét érte el az Oktatási Hivatal friss adatai szerint. Az intézményt több mint 3100-an jelölték meg első helyen, ami 16,7%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A legnagyobb érdeklődés idén is a pedagógusképzés, valamint a műszaki, társadalomtudományi, bölcsészettudományi és sporttudományi szakok iránt mutatkozott.

 

Továbbra is töretlen az érdeklődés a Nyíregyházi Egyetem iránt – sőt, az idei felvételi adatok alapján az intézmény az elmúlt évek sikeres növekedési tendenciáját folytatja. A 2025. évi általános felvételi eljárás során több mint 3100 jelentkező jelölte meg első helyen az egyetemet, ami közel 17%-os emelkedést jelent a tavalyi évhez képest. Az összes jelentkezőt tekintve is figyelemre méltó a növekedés: februárig összesen 9395-en választották a Nyíregyházi Egyetem valamely képzését, ami több mint 15%-kal haladja meg a 2024-es adatokat. Az eredmények jól mutatják, hogy az egyetem stabilan vonzó képzési kínálata és fejlődő intézményi háttere évről évre egyre több fiatal számára jelenti az első választást – erről adott tájékoztatást dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

– Az országos trendek alapján az idei évben mintegy 7%-kal emelkedett az első helyes felsőoktatási jelentkezők száma, ami összesen körülbelül 120 000 főt jelent – ez kiemelkedően jelentős növekedés, amely mögött számos tényező állhat. Ezzel szemben a Nyíregyházi Egyetem még ennél is nagyobb arányú bővülést ért el: a 7%-os tavalyi növekedéssel szemben intézményünk 17%-kal növelte az első helyes jelentkezőinek a számát, ami jelenleg 3007 főt jelent – nyilatkozta dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

Kiemelkedő eredmények a modellváltó intézmények között

Az idei jelentkezési adatok országos szinten is kiemelkedő eredményt tükröznek – hívta fel a figyelmet dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora. Mint elmondta, a modellváltó intézmények között a Nyíregyházi Egyetem a második, országos összehasonlításban pedig a hatodik legnagyobb arányú növekedést érte el a jelentkezők számában.

Népszerű képzési területek: pedagógusképzés, műszaki és társadalomtudományok

A képzési területek szerinti bontásban különösen dinamikus fejlődést mutatott a pedagógusképzés, a műszaki, a társadalomtudományi, a bölcsészettudományi és a sporttudományi szakok iránti érdeklődés, miközben az intézmény nemzetközi szinten is elismert pilótaképzése továbbra is kiemelkedően népszerű a jelentkezők körében. Az első helyes jelentkezések számát tekintve a pedagógusképzés területén is jelentős, közel 24 százalékos emelkedés tapasztalható, valamint a műszaki és társadalomtudományi területeken szintén 20 százalékot meghaladó bővülést regisztrált az egyetem.

Munkaerőpiac-orientált szemlélet: a sikeres elhelyezkedés záloga

Az intézmény folyamatosan törekszik arra, hogy képzéseit a munkaerőpiaci igényekhez igazítsa, hiszen a Nyíregyházi Egyetem mindig is gyakorlatorientált szemléletével és korszerű oktatási kínálatával kívánt stabil alapot biztosítani hallgatói számára a sikeres elhelyezkedéshez.

– A Nyíregyházi Egyetem sajátossága, hogy képzési kínálatában kiemelten fókuszál a munkaerőpiaci igényekre. A nagy tudományegyetemekkel szemben nálunk mindig a gyakorlatorientált, praktikus tudás átadása került előtérbe – legyen szó gazdaságtudományról, könyv- és számvitelről, vagy bármilyen műszaki területről. Ennek eredményeként hallgatóink kezébe olyan diploma kerül, amely valóban piacképes, és amellyel jól felkészülten léphetnek be a munka világába. A térség fejlődését ez a kettősség határozza meg: egyrészt szükség van megfelelő munkaerő-kínálatra, másrészt ennek kielégítéséhez magasabb hozzáadott értékű, versenyképes tudásra is, amely valóban megtérül. Ez az összefüggés magyarázza a jelentkezők számának folyamatos emelkedését is. A családok és a térség leendő értelmisége számára egyértelmű perspektívát jelent a felsőfokú végzettség megszerzése, hiszen a munkaerőpiac akár 50–100%-os bérprémiummal is honorálja a diplomás tudást – hangsúlyozta a Nyíregyházi Egyetem rektora.

A régió fejlődésének motorja: tudás, tapasztalat, elkötelezettség

A Nyíregyházi Egyetem tehát nemcsak a hallgatók számát tekintve erősíti pozícióját évről évre, hanem küldetésében is hű marad ahhoz, hogy a gyakorlatorientált, munkaerőpiaci igényekre szabott képzéseivel hozzájáruljon a térség fejlődéséhez. Az intézmény célja továbbra is az, hogy versenyképes tudással és biztos szakmai alapokkal rendelkező diplomásokat bocsásson ki, akik itthon, a régióban kamatoztathatják megszerzett ismereteiket, így erősítve Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye gazdasági és társadalmi fejlődését.

Előző hír
Önzetlenségből jeles! - 22. alkalommal rendeznek motoros véradást
Következő hír
Fitt-Város - Családi sport és egészségnapot szervez az önkormányzat

Kapcsolódó híreink