Tojásból lesz a csoda – Húsvéti kiállítás nyílt a Kállay Gyűjteményben
Fotó: Szarka Lajos

Tojásból lesz a csoda – ezzel a címmel nyílt húsvéti kiállítás a Kállay Házban. Láthatnak a bemutatóban mindenféle technikával készült hímest. Mészáros Józsefné orosi tojásfestő lenyomatos, írókázott, hímzett vagy aranyporos, éppen 1200 darab kincse látható április 22-ig. Nagyböjt havában, húsvét előtt, a legjelentősebb keresztény hagyományra emlékeztetnek a szervezők, és kézműves foglalkozást is hirdetnek a kiállításhoz.

Fényeslitkén töltötte gyerekkorát Mészáros Józsefné, ma orosi tojásfestő. Egyszínű, festett hímesekkel próbálkozott kislánykorában, majd anyai nagymamájától elleste a berzselés technikáját. Felnőtt korában aztán újabb és újabb díszítésekre vágyott, és miközben bemutatót tartott saját ismereteivel a Sóstói Múzeumfaluban, figyelt, próbálkozott és ott tanult új díszítési módokat. Az első, a gyermekkori persze mindenek előtt.

„A tojásra ráfeszítjük jó szorosan harisnyával a növénykét, aztán beletesszük a festőlébe. Ha gondolom, hogy jól befestette, kiveszem a festőléből, lehúzom a harisnyát, lemosom és leteszem száradni. Ennyi a berzselés.” - mesélte a kedvenc technikáról Mészáros Józsefné, a kiállítás alkotója.

Száraz helyen, csomagolva, tojástartó dobozokban tárolja a teljes gyűjteményt, hiszen a most látható kiállítás csak egy része az egésznek.

A kereszténység legnagyobb ünnepéhez kapcsolódó hagyomány, a hímes tojások mintája, színe, technikája különböztet meg minket más népektől, de még az országhatáron belül is eltérőek a motívumok.

„Én Borsod-Gömör megye határáról származom, és most vannak itt olyan tojások, amelyeket életemben most látok először. A mi vidékünkön fenn északon, a szlovák határnál más típusú tojásokat festettek az emberek. Láthatjuk itt ezt az 1200 darab különböző típusú tojást, azt is láthatja az ember, milyen nagy munka van ennek az elkészítésében. És abba is belegondolunk, hogy a tojfestés hagyománya lényegében a legnagyobb keresztény ünnepünkhöz, a húvéthoz kapcsolódik. Jézus Krisztus feltámadásához, és az ahhoz való 40 napos böjthöz a katolikusoknál, és az egész egyházi liturgiához, akkor képet kaphatunk valamilyen szinten a régi magyar társadalomról, melynek most is vannak olyan művelői, akik a hagyományt megőrzik számunkra, és a hagyományápolás, valamint átadás nagyon fontos dolog.” - így szólt a megnyitó közönségéhez Dr. Ulrich Attila alpolgármester.

A kiállítás megnyitójára megérkezett Dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő, aki végig is nézte valamennyi tárolót a kiállítóteremben.

„Nekem három gyerekem van, ebből kettő kislány. Mi minden évben festünk tojást, bár nem ilyen szépeket, de már gondolkodtunk azon, hogy bizony bele kell vetni magunkat, és át kell adni azokat a kultúrákat és hagyományokat, amelyekre nagyon büszkék lehetünk. Ahogy végigmentünk, és Ilike bemutatott nekünk néhány technikát, néhány motívumot, lehet érzékelni, hogy az egész országban különböző módon készítenek hímes tojásokat. A kisfiúk már kiválasztották, hogy nekik melyek a legkedveltebbek, úgyhogy a kislányoktól joggal kérhetik húsvét idején, hogy én ilyen tojást szeretnék.” - mondta Dr. Szabó Tünde államtitkár, országgyűlési képviselő.

Örökzöld kérdés az alkotó felé, vajon melyik tojás a kedvence?

„A pirosat nagyon szeretem. A piros–fekete a magyar gyász színe, egy karakteres szín, mert a piros az életé, a fekete a halálé. És milyen a magyar virtus? Örül akkor is, ha bánata van.”- árulta el Ilike, a tojásfestő.

Mészáros Józsefné Ilike tart a következő hetekben kézműves foglalkozásokat. Április 5-én, 7-én, 8-án és 12-én. A programra regisztrálni kell. Emellett három egyház – a zsidó, a református és a görögkatolikus – képviselői tartanak előadást a húsvétvárás misztikumáról. Az időpontok: március 30., április 6. és 13. A kiállítást pedig április 22-ig tekinthetik meg a Kállay Házban.