Életének 93. évében hétfőn elhunyt L. Tóth László, a város által életműdíjjal is elismert korábbi népművelő, művelődésiház-igazgató, rádiós, televíziós személyiség és konferanszié, aki évtizedeken át meghatározó szerepet játszott Nyíregyháza kulturális életében.
L. Tóth László 46 esztendővel ezelőtt, második felesége révén érkezett Nyíregyházára, s lett elismert népművelő, hiszen a városi művelődési házat is igazgatta, de megbecsült tagja volt riporterként és jegyzetíróként a Magyar Rádió Nyíregyházi Körzeti Stúdiójának – munkásságát rengeteg felvétel őrzi a könyvtár archívumában, s részese volt a Városi Televízió első esztendeinek is szerkesztőként, műsorvezetőként.
L. Tóth László puzzle vagy mozaik embernek tartotta magát. Sokoldalúságára jellemző, hogy rengeteg verset írt, versmondó műhelyt vezetett – előadóművészi énjét Váci-, Radnóti- és Kosztolányi-díjjal is elismerték, honismereti munkáját pedig Bél Mátyás-díjjal, Nyíregyházától életműdíjat kapott. Többször színpadi szerepekben is láthattuk, de még többet konferansziéként jelentősebb városi és megyei rendezvényeken.
A 90. születésnapján a köszöntésére szervezett eseményen – melyről itt írtunk – egyik korábbi szerkesztőségén, a Nyíregyházi Televízión keresztül azt üzente a nézőknek, hogy mindenki olyan munkát válasszon, amiben szeret dolgozni és a hivatása legyen, szolgálatként fogja fel és tegyen meg mindent azért, hogy jó legyen benne: „Ha nem hivatás, lehet abban nagyszerű dolgokat csinálni. De olyat, ami meggyőző, ami úgy sugárzik át, hogy azt én is elhiggyem, és utána én is igaznak valljam, ahhoz, azért kell valami. És ha ez sikerült életemben néhányszor, akkor én ennek nagyon örülök, ezért hálás vagyok a Jóistennek.”
A Nyíregyházi Televízió is megemlékezik néhai kollégájáról. A szerkesztőség három évtizedes éves jubileumán, az NYTV 30 sorozat részeként 2015-ben készített Laci bácsival hosszabb beszélgetést Tarczy Gyula, melyet jövő szerdán 20.30-tól, valamint másnap, csütörtökön reggel 8.00-tól és este fél nyolctól láthatnak.