Tesiórát tartott a Szpari - A gyerekek nagyon élvezték a különleges foglalkozást

Csatakiáltás a Nyíregyházi Apáczai Csere János Iskola diákjaitól. A kicsik az edzés végén így köszönték meg az órát a Nyíregyháza Spartacusnak, és Tamás Péter edzőnek. A labdarúgó klub ugyanis vállalta, hogy minden héten rendszeresen tart testnevelés órát a FILO Focicsarnokban az iskola osztályának.

- Minden gyakorlathoz labdát használunk, játékos formában tartjuk az órát. Nem csak futballról van szó, inkább a képességeiket szeretnénk fejleszteni, jó hangulat mellett - mondta Tamás Péter edző.

 A gyerekek minden utasítást igyekeznek követni, és élvezik a játékos órát. A kicsik rajonganak Peti bácsiért is. A feladatok nem csak a fociról szólnak. Persze mindenkinek van kedvenc gyakorlata is. Az Apáczai mellett a Móra Ferenc Iskola diákjainak is tartanak edzéseket. A Szpari azt is vállalta, hogy a gyerekeket a klub autóbuszával szállítják a sportcsarnokba, majd vissza az intézménybe. Szűcs Ferenc edző egykoron maga is a Spartacusban nevelkedett, és bízik abban, hogy a gyerekeknek ugyanolyan jó érzés viselni a csapat mezét, mint amilyen egykoron neki volt. Minden iskolás kapott egy olyan pólót, melyen a klub címere van.

- Amikor én voltam gyerek, nagyon büszke voltam arra, hogy a Szpariban focizhatok, és remélem ez a mostani gyerekekre is igaz. Abban is bízom, hogy néhányukkal a felnőtt csapatban is találkozhatunk. Sok kislányunk is van, akik szintén nagyon szeretnek focizni - tette hozzá Szűcs Ferenc edző.

 A kezdeményezés nagy sikert aratott, így elképzelhető, hogy a jövőben további iskolák kapcsolódhatnak a programhoz. Akik pedig szeretnének rendszeresen focizni, járhatnak a Bozsik Akadémia edzéseire. A cél az, hogy ne vesszenek el a tehetségek, a kicsik pedig szeressék meg a sportot.