Tengerbiológusok a Nyíregyházi Állatparkban – Középpontban a ráják és a cápák
Tíz országból, közel ötven résztvevő érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. (Fotó: Kohut Árpád)

A porcos halak azaz a ráják és a cápák tartásával és állatorvosi kezelésével kapcsolatos konferenciát szerveztek a tengerbiológusoknak. A három napig tartó tapasztalatcsere nem csak elméleti oktatást tartalmaz, hanem bemutatják, hogyan lehet egy cápát minél egyszerűbben befogni.

Nemzetközi konferenciát tartanak a Nyíregyházi Állatparkban. A három napos workshopra tíz különböző országból érkezett közel ötven résztvevő, például az Amerikai Egyesült Államokból, Oroszországból és több nyugat-európai országból. A rendezvény célja, hogy átadják tudásukat a tengerbiológusok a rájákkal és a cápákkal kapcsolatosan.

Kétszáz millió éve léteznek a cápák, szerencsés faj, hogy nem pusztultak ki ennyi év alatt. Évente több millió cápát ölnek meg az uszonyukért. Közel 500 cápafaj létezik és sok veszélyeztetett is. Ezért fontos, hogy bemutassuk ezeket az állatokat, de akváriumi körülmények között a legjobb módon kell tartani, illetve szaporítani őket. Ehhez nagyon nagy tudás kell. A világban nagyon sok akvárium létezik és nagyon sok a tengerbiológus, kiváló szakember, közöttük már a Nyíregyházi Állatpark szakemberei is.

– mondta el Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója.

A három nap alatt nemcsak elméleti foglalkozásokra, hanem gyakorlati munkára is sor kerül. A Nyíregyházi Állatpark munkatársai bemutatnak egy cápabefogást, illetve a résztvevők megnéznek egy cápabódítást is, ami elengedhetetlen az állat gyógykezeléséhez.

Kapcsolódó galéria

Tengerbiológusok a Nyíregyházi Állatparkban