Tél végi feladatok – Városszerte folynak a kátyúzási és metszési munkálatok
Fotó: Illusztráció

Városszerte folynak a hideg aszfaltos kátyújavítások, azon a mintegy 300 kilométernyi útszakaszon, amely a NYÍRVV Nonprofit Kft. gondozásában van. Az időjárásnak köszönhetően pedig a város zöldfelületeinek karbantartása is megkezdődött, ebből mintegy 4 millió négyzetmétert gondoz a városüzemeltető cég. 

Folynak a kátyúzási feladatok

A téli időjárás sok helyen megrongálta az aszfaltburkolatok minőségét. Ezeket a hibákat az úgynevezett hideg kátyúzási módszerrel javítják ki, amelynek lényege, hogy átmenetileg megszüntesse a balesetveszélyes gödröket az utakon.

A téli időszakban is elvégzi társaságunk a kezelésünkben álló közel 300 km aszfaltozott úthálózat karbantartását, javítását, ahol arra szükség van. Ezek bejelentések, illetve az útellenőri szolgálat jelzései alapján történnek, azokon a helyeken, ahol balesetveszélyes, vagy a forgalmat veszélyeztető kátyút találunk, azt próbáljuk minél hamarabb eltüntetni. Ezek a folyamatok hideg aszfaltos eljárással történnek, a nagyobb, minden évben megszokott meleg aszfaltos nagy felületű útjavításokat majd a nyár folyamán tervezzük idén is elvégezni” – mondta Dicső Péter közterület-kezelési igazgató.

Parkok, zöldfelületek karbantartása

A tél végéhez közeledve a városüzemeltető cég Nyíregyháza zöldfelületeinek karbantartását is megkezdte, melyet az időjárás függvényében végeznek el a tavasz beállta előtt.

Az időjárás lehetővé tette már a múlt héten, hogy elkezdjük ezeket a munkafolyamatokat is. Társaságunk mintegy 4 millió négyzetméter zöldfelületet kezel városszerte, és most elkezdtük a díszfák és a díszcserjék tavaszi megújítását, metszését, a fagyra érzékenyebb fajtákat majd később fogjuk elkezdeni, de ezen a területen is elindultak a munkatársaink városszerte.”

Dicső Péter hozzátette, folytatódik a fenyőliget bővítése, az ÉAK Nonprofit Kft.-vel közösen meghirdetett karácsonyfagyűjtő akció keretében 26 darab gyökeres, töves fenyőfát gyűjtöttek össze tavaly év végén, amelyeket márciusban ültetnek majd el a Bujtosi Városligetben. Emellett idén a korábban megkezdett faültetési program is folytatódik, illetve több parkot és parkfelületet is megújítanak idén.