Tanévkezdés a honvéd kollégiumban – Nyíregyháza hamarosan újra katonaváros lesz
Fotó: Szarka Lajos

24 diák kezdte meg a tanévet a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumban. Az új intézmény a 2021-2022-es tanévben fogadja először a tanulókat. Nyíregyháza 150 éves katonamúlttal büszkélkedhet, hamarosan pedig ismét katonaváros lehet – ezt Szabó István honvédelmi államtitkár mondta a tanévnyitón. Magyarországnak felkészült, magabiztos katonákra van szüksége, ehhez a honvédség célja, hogy 2026-ra harmincezer főre nőjön az aktív állomány és húszezerre az önkéntes tartalékosok száma.

 

Ünnepélyes keretek között indult a tanév Nyíregyháza új oktatási intézményében, a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumban. Összesen 24 diákból áll a kollégium első évfolyama. Az országban másodikként Nyíregyházán nyílt ilyen bentlakásos intézmény. A Honvéd Kadét program legmagasabb szintjét eddig csak a debreceni iskola képviselte, a nyíregyházi intézmény megnyitásával már két kollégium működik az országban. A Honvédelmi Minisztérium ezzel közelebb került a céljához, miszerint 2030-ra 8–10 hasonló intézményt szeretnének működtetni. A kollégiumban nem katonákat nevelnek majd, de az intézmény betekintést enged a katonai alapismeretekbe, tudományokba, a katonák életébe. Büszkén viseli az intézmény Mikecz Kálmán nevét, aki életében bizonyította rátermettségét és bátorságát a hadszíntereken.

Maradhatnak Nyíregyházán a fiatalok

A kollégium a Nyíregyházi Egyetem kampuszán kapott helyet, a tanévnyitón a rektor beszédében kiemelte, évtizedekkel ezelőtt az itt tanuló katonák milyen tisztelettudóak, udvariasak és szabálykövetőek voltak.

„Nagyon nagy öröm számomra, hogy ez a kollégium létrejött, mert azt gondolom, hogy ezeket az értékeket fogják továbbadni a nevelők, a tanárok a következő nemzedéknek. Külön öröm számomra, hogy minket választottak, mi lettünk az a helyszín, ahol a kollégium létrejöhetett. Biztosak vagyunk benne, hogy csodaszép környezetben és körülmények között tanulhatnak itt a diákok. Abban is bízunk, hogy ezek a diákok, akik ebben a környezetben élnek, megszeretik Nyíregyházát, a társaságot, majd itt maradnak a Nyíregyházi Egyetemen” – tette hozzá köszöntőjében Vassné dr. Figula Erika.

Távlati tervek

A fiatalok képzése azért is fontos a honvédség számára, mert amióta nincs sorkötelezettség Magyarországon, nincs meg az állandó kapcsolat a haderő és a civil társadalom között. A kollégium feladata, hogy megtalálja ezt a kapcsolatot. A Honvéd Kadét program további célkitűzései között szerepel, hogy 2026-ra 30 ezer főre növeljék a honvédség aktív állományát és 20 ezerre az önkéntes tartalékosok számát. A katonai pálya anyagilag is kiszámítható lehetőséget jelent.

Mindennapok a kollégiumban

A kollégium diákjai reggel hatkor kelnek, 10 perces tornával indítják a napot, majd reggeli után 7 órakor indulnak az iskolába. Amikor délután visszatérnek, formaruházatot viselnek. 17 fiú és 7 lány kezdte meg a tanévet.

„Megkérdezték tőlem, hogy a honvéd kollégium miben különbözik bármelyik másik kollégiumtól. Egy szó rá a válasz: bajtársiasság. Ha körbenézek a sorok között, akkor négy katonánkról tudom azt, hogy feltenné a kezét arra a kérdésre, hogy ki volt katonai kollégista. Ők vagy itt, Nyíregyházán, Szolnokon, illetve Egerben tanulták meg azt, hogy mit jelent, hogy ők katonai kollégisták voltak. Az elmúlt egy hétben pályaorientációs táborban, Debrecenben már megtanultátok, hogy ti egy csapat vagytok. Az elkövetkezendő négy évben meg kell tanulni azt, hogy ti egymás bajtársai vagytok” – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a diákokat a kollégium vezetője, Horváth András.

Újra katonaváros lesz Nyíregyháza

Nyíregyháza 150 éves katonamúlttal büszkélkedhet, a városnak évtizedeken át szerves része volt a Magyar Honvédség. Az ország szinte minden szegletéből hívtak be vagy helyeztek ide hivatásos és sorkatonákat, akik közül sokan a szolgálati idő letelte után sem hagyták el a várost, Nyíregyházán telepedtek le és örömmel fogadták őket – mondta köszöntőjében Szabó István honvédelmi államtitkár. A katonai kollégium lassan három évtizede bezárt már Nyíregyházán, az új intézmény most egy kapocs lehet a város és a honvédség között.

„Magyarország jövőjét azok a tettre kész fiatalok jelentik, akik a családot, a közösséget és a nemzetet választják. A honvédelmi és haderőfejlesztési program nem csak az eszközök beszerzéséről és a hadsereg modernizálásáról szól. A program középpontjában az ember, a katona áll. A program sikeréhez azonban jól képzett és kiképzett szakemberek kellenek a Magyar Honvédségben. A honvédelmi nevelés elengedhetetlen ebből a szempontból, ennek okán indult a Kadét Program is, fontos, hogy a jövő nemzedéke is megismerje, megértse és tisztelje katonai hagyományainkat és eszméinket” – mondta beszédében Szabó István honvédelmi államtitkár.

Pluszpontok a szolgálatért

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a napokban jelentette be, hogy a jövőben pluszpontokat kaphatnak azok, akik az egyetem előtt fél vagy egy évet a honvédségnél szolgálnak. Hat hónapért cserébe 32, egy évért pedig 64 pluszpont járhat majd a hallgatóknak. 2017 óta folyamatosan növekszik a honvédség létszáma, az önkéntes tartalékosok mára már több mint 11 ezren vannak – tette hozzá a miniszter. Benkő Tibor Nyíregyháza díszpolgára kitüntetést kapott az augusztus 20-ai városi ünnepségen. A rendezvény után úgy nyilatkozott, fontos célja, hogy a katonaság ismét kiemelt szerepet kapjon Nyíregyházán, az új honvéd kollégium után a tervek között szerepel egy katonai középiskola is, illetve bővíthetik a területvédelmi ezred létszámát. A miniszter hozzátette, szeptember 15-től beindítanak egy új, önkéntes katonai szolgálati rendet. Ezt azoknak a fiataloknak ajánlják, akik nem nyertek felvételt a felsőfokú intézményekbe. Ők katonáskodhatnak addig, amíg a következő felvételijük eredményes lesz.

Kapcsolódó galéria

Évnyitó a honvéd kollégiumban