Egyedüli összefogás nyomán született meg a SzakMAfest, az a minden eddiginél gazdagabb nagyrendezvény, mely nem csak a pályaválasztás előtt álló fiatalokat segíti, hanem az óvodásoknak is élményt nyújt játékos elemeivel, de a felnőttek szakmaváltását is támogatja. Pénteken megelevenedett az egész belváros, valamennyi utcája, tere, élményalapú cégbemutatókkal és érdeklődőkkel telt meg.
A Nyíregyháza visszavár! - szlogenhez tartozó egyik ígéret a munkalehetőség. Gyakran hangoztatják a városvezetők, hogy menjenek el szülővárosukból a fiatalok, tanuljanak, lássanak, szerezzenek tapasztalatot, majd térjenek vissza, és itt találjanak munkahelyet, otthont, itt alapítsanak családot! 3 – 90 éves korig hirdették a szervezők a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum projektjét, a nagy szakmaválasztó szakMAfest pénteki eseményét. Itt a szótár és a térkép.
„Valóban azt hirdettük meg, hogy 3 évestől 90 éves korig mindenkit várunk. Ez így is van, hiszen a Művelődési Központ előtt a Törpi sétányon a kicsiket, míg a Lehetőségek utcájában a felnőtteket várjuk. Itt szakemberek segítenek az álláskeresésben, ill. a felnőttoktatás lehetőségeit kínáljuk. Egyedülálló a Tudományok utcája is, hiszen itt együtt van a Digitális Közösségi Alkotóműhely, a Digitális Tudásközpont, az Élményközpont és kipróbálhatják a kicsik és nagyok, hogy mi az, amihez kedvük van. A Gyárak utcájában találjuk azokat a nagy cégeket, melyek meghatározók a nyíregyházi gazdasági életben, és ehhez kapcsolódóan a Nyitott Gyárak programjában 30 fős csoportokkal mennek ma a középiskolások, és nézik meg belülről a gyárakat.”
- tájékoztatott Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója. Ma a szakképzésben is van karrierlehetőség – fogalmazta meg gondolatai összegzését a főigazgató. Az önkormányzat mellett a nagyfoglalkoztatók, a szakképzésben részt vevők, illetve a közoktatás szereplői az óvodáktól az egyetemig, mindenki részese volt az eseménynek. Az unikális, hatalmassá fejlődött rendezvény megnyitóján köszöntőt mondott a város polgármestere. Arról beszélt, miért fontos a városnak ez a rendezvény.
„Azért fontos, mert fesztiválhangulatban akarunk kedvet csinálni a fiataloknak ahhoz, hogy itt tervezzék na jövőjüket, ismerkedjenek meg a munkahelyekkel, lehetséges karrierekkel. Azt szeretnénk, ha perspektívát tudnánk nyújtani. Azért is fontos, mert a nagy célért olyan egyedi összefogás jött létre, melyet szeretnék mindenkinek megköszönni. „ - fogalmazott a város polgármestere, Dr. Kovács Ferenc.
A szakképzés olyan színes, mint ahogy a gyerekek azt előadták – fogalmazott a színpadon a vendég, a szakképzésért felelős helyettes államtitkár. Volt zenei nyitány, flashmob, divatbemutató és futócsapat is. 24 féle ágazat van a szakképzésben, első körben ezek közül kell választani.
Valamennyi tanulható itt Nyíregyházán, mely az ország 41 centruma között az egyik legjobban működő. Gratulációt érdemel.
„Ki kell használni a szakképzés nyújtotta lehetőségeket. Itt van az ötéves, technikumi képzés, amely felívelő, és jó lehetőséget nyújt. Nemcsak, hogy középvezető legyen, mint technikus, hanem akár a felsőoktatásba is egyenes útja lehet. Mindig mondjuk, hogy a technikumok az egyetemek előszobái. De ott van a hároméves szakképző iskola, ami jó szakmát ad. A lehetőség megvan, és ott az ösztöndíj rendszer, ami nem hátrány. Amikor az ember belép egy iskolába, mindjárt kap egy bankkártyát is, és semmi mást nem kell érte tenni, csak egyszerűen tanulni kell.”
- mondta Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné beszélt a felnőttképzésről, az átképzés lehetőségéről, de az élethosszig tartó tanulásról is. A szervezők között, az élményalapú vállalati tapasztalat hirdetője, a LEGO gyárából.
"A lényege az, hogy inspiráljunk fiatalokat, inspiráljunk idősebbeket, inspiráljunk olyanokat, akiknek még nincs munkájuk, de szeretnének dolgozni. Inspiráljunk olyanokat, akiknek van munkájuk, de azon gondolkodnak, hogyan tudnak fejlődni. Itt minden információt, minden élményt, minden motivációt megtalálnak ehhez a diákok. Főképp diákokat látunk most, de felnőttek is kilátogatnak majd délután, és rengeteg olyan hasznos információt, motivációt, inspirációt találnak, ami segít nekik az előremozdulásban.”
- nyilatkozta Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft HR igazgatója. Műszaki jellegű munkára vár szakembereket, szakmunkásokat és mérnököket, illetve betanított munkásokat is pl. a LEGO. Karbantartó, PLC-hez értő, és elektromos szakembereket is fogadnak, persze a cégnél mindig is jelen volt a speciális belső képzés. Más cégek, vállalatok hasonlóan hirdetik tevékenységüket a munkaerőpiacon. A délelőtti Kossuth téri program szakmai konferenciával folytatódott, melyről hétfői híradónkban számolunk be.