Szabó Tünde – „Minden gyermeknek legyen lehetősége megtanulni úszni”

Amikor a kormány 2011-ben nemzetstratégiai ágazattá minősítette a sportot, kevesen tudták pontosan, milyen célokat takar a címke. Mára már az eredmények világosan megmutatkoznak. Elsősorban nem is a versenysport területén – hiszen magyar sikerekben korábban is bővelkedtünk –, hanem az utánpótlás-, a szabadidősport és a kor követelményeinek megfelelő létesítményfejlesztés, valamint a rendezvényszervezés területén. Ennek hátteréről beszélgettünk Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral.

– Sikeres évet zár a magyar sport?

– Nagyon sikereset, bár én jobban szeretek csak december végén értékelni. Jól szerepeltünk a világversenyeken, ismét rendeztünk – általános megelégedésre – jelentős nemzetközi eseményeket, többek között a birkózó-világbajnokságot, gyorskorcsolyázóink révén történelmi léptékű sikerként megszereztük az első aranyérmünket a téli olimpiákon, és labdarúgásban is előreléptünk, a válogatott megállta a helyét a Nemzetek Ligájában, a Mol Vidi FC pedig bejutott az Európa-liga főtáblájára. Ezenfelül töretlenül emelkedik az igazolt versenyzők száma, egyre népszerűbb a sportos életforma, s a fejlesztéseink is jó ütemben haladnak.

– A válaszából is kiderül, hogy a sportért felelős államtitkárság tevékenysége alapvetően négy részterületre bontható: verseny-, utánpótlás- és szabadidősport, valamint létesítményfejlesztés. Kicsit időzzünk el az elsőnél! Az olimpiai versenyszámokban – a tavalyi úszó- és atlétikai világbajnoksággal együtt, mert eme sportágban csak kétévente rendeznek vb-t – a magyar sportolók a világbajnokságokon 2018-ban hat arany-, nyolc ezüst- és hat bronzérmet szereztek. Összehasonlításképpen a riói mérleg nyolc-három-négy. Félúton Tokió felé ez megfelelő?

– Mindenképpen. S megemlíteném még, hogy mennyire sikeresen szerepeltünk az ifjúsági olimpián Buenos Airesben is. Tisztában vagyok vele, hogy a sportkedvelők, a szurkolók versenysportcentrikusan nézik az eredményeket, de a mi munkánkat talán ennél is jobban minősíti a fiatalok sikeressége. A felnőtteknek biztosítjuk a feltételeket a munkájukhoz, ez szinte természetes, ám az az elsődleges feladatunk, hogy a felnövekvő generációkkal szerettessük meg a sportot, s akikben tehetség mutatkozik, azoknak adjunk meg minden tőlünk telhető támogatást, hogy a felnőttek közé lépve is eredményesek legyenek.

Államtitkár, képviselő, feleség és három gyermek édesanyja

Fotó: Bach Máté

– Cselgáncsban egymást követő két világbajnokságon is érem nélkül maradtunk, ökölvívásban megállíthatatlannak tűnik a lecsúszás, sportlövészetben, evezésben, súlyemelésben az erőfeszítések dacára sem mutatkozik előrelépés – csak hogy néhány hagyományos magyar sikersportágat említsek. Ez nem aggasztó?

– Atlétikában viszont Baji Balázs révén először szereztünk vágtaszámban világbajnoki érmet, Berecz Zsombor is történelmi aranyat nyert vitorlázásban, és a birkózók is kitettek magukért. Ezért is lényeges, hogy minél több lábon álljon a magyar sport, s persze azért is, hogy minden gyerek megtalálja a neki kedves mozgásformát. Természetesen áhítjuk a sikereket, de a társadalom egészét tekintve utóbbi talán ennél is fontosabb cél. A magyar sport ennek érdekében vált nemzetstratégiai ágazattá.

– Világos. Mégis, mi az eljárás akkor, ha egy-egy sportág – egy-egy sportági szakszövetség – évek óta nem képes számottevő eredményt felmutatni?

– Az államtitkárság segíti, támogatja a szövetségek munkáját, sportágfejlesztési programjaik kialakítását és megvalósítását. A Magyar Olimpiai Bizottsággal is folyamatosan egyeztetünk a szakmai programokról, másrészt minden szakszövetségnél van egy koordinátorunk, akivel közvetlenül tartjuk a kapcsolatot. A felnőtt korosztályban, korábbi élsportolóként pontosan tudom, nehéz számonkérni az eredményeket, hiszen mindenki a tőle telhető legjobb teljesítményre törekszik, sőt a sportolóknál jobban senki sem akarja a sikert. Elvárásaink a szakszövetségekkel szemben sokkal inkább az utánpótlásprogramok beindítására, működtetésére vonatkoznak.

– A közelmúltban más jellegű problémák is felmerültek egyes szakszövetségekkel szemben. Miként látja az ökölvívó- és a teniszszövetség helyzetét?

– Két különböző esetről van szó, noha mindkét szövetség gazdálkodását vizsgálja az ügyészség és az államtitkárság is. Nagyon szomorú, ha egy sportági szövetség, jelen esetben az ökölvívó csődöt jelent. Ez ugyanis kihat a sportolókra és a folyamatban lévő programokra is. Az esetleges büntetőjogi felelősséget az ügyészség hivatott megállapítani. A személyi felelősség kérdéséről a szövetségek mint önálló szervezeti egységek döntenek, ebbe az államtitkárság nem avatkozhat bele, de meglepődnék, ha az ökölvívó-szakszövetség ugyanebben a személyi összetételben folytathatná a munkáját. A vizsgálat lezárulta után a teniszszövetség esetében is tisztábban látunk majd, a sportág szereplői pedig eldöntik majd, hogy továbbra is bizalmat szavaznak-e a vezetőségnek. Mindkét szövetség esetében én azt tartom a legfontosabbnak, hogy a válságos időszak minél hamarabb lezáruljon, a sportolók és a szakemberek munkája ne szenvedjen törést emiatt. Minden nap számíthat, hiszen az államtitkárság a vizsgálat ideje alatt csak erős megkötésekkel és korlátozottan folyósíthat támogatást az egycsatornás finanszírozási rendszerben.

– A rendszerváltozást követő két évtizedben folyamatosan az volt a kérdés, hogy a magyar sport állami költségvetése a teljes büdzsén belül vajon eléri-e valaha is a bűvösnek gondolt egy százalékot. Mára ezt mennyivel haladtuk meg?

– Ez egy összetett kérdés. Ha szigorúan az államtitkárság által kezelt, sportra előirányzott büdzsét vesszük, akkor nem értük el az egy százalékot. Ha azonban hozzávesszük a rendkívül szerteágazó fejlesztéseket, a sok esetben közös központi, önkormányzati és egyesületi beruházásokat, a nemzetközi sporteseményekhez kapcsolódó sport-infrastruktúrafejlesztést, valamint a taotámogatást, akkor már nagyon közel járunk az egy százalékhoz. Ma már durván háromszor annyit fordítunk a teljes sportágazatra, mint 2010-ben. A legnagyobb lemaradásunk a sportinfrastruktúra területén volt. A taokonstrukció keretében háromszáz új létesítményt, sportcsarnokot, munkacsarnokot, uszodát, stadiont adtunk át, s további háromszázat újítottunk fel.

– Ez a program mikor fejeződik be, és milyen további fejlesztések várhatók?

– A fejlesztések az igényeket követik. Kormányzati szándék, hogy minden járásban legyen tanuszoda, hogy minden magyar gyereknek az otthona közelében legyen lehetősége úszni megtanulni. E területen még van teendőnk. Szükség van további multifunkciós sportcsarnokokra, sportparkokra, a jégpályaépítési program pedig igazából csak most fog beindulni.

– Ezt hallva csendül fel az ellenzéki szólam: máshol nagyobb szükség lenne a pénzre.

– A sport nem véletlenül vált nemzetstratégiai ágazattá, hiszen az élet számos területére nagyon kedvező hatást gyakorol. Az már-már közhely, hogy a sport a legjobb befektetés az egészségügybe, mert minden egyes forint a sokszorosát hozza vissza. Ugyanígy nagyon fontos a sport családpolitikai hatása is, azokban a családokban ugyanis, ahol a gyerekek sportolnak, sokkal kisebb eséllyel merülnek fel a deviáns viselkedési problémák. A sporthoz kapcsolódó turizmus pedig jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy tovább emelkedjen a Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma. 2010-ben csupán harmincnégy nemzetközi eseményt rendeztünk, idén már több mint százharmincat, 2019-ben a százötvenet is elérhetjük, ezek között olyan rangos versenyek szerepelnek, mint négy sportág, az asztalitenisz, a vívás, az öttusa és a kajak-kenu világbajnoksága. Ráadásul jövőre Budapest lesz Európa sportfővárosa!

– Az eredmények pontosan mérhetők, de az infrastruktúra, a sportos életmód területén hogyan állunk régiós, közép-európai és uniós összehasonlításban?

– A sikeres, nagy nemzetek hozzánk hasonlóan sokat költenek a sportra. A népesség alapján Magyarország ugyan a kis nemzetek közé tartozik, a tradíciónk és az eredményeink alapján viszont egyértelműen a nagyok között a helyünk. Ez elsősorban a jól képzett szakembereinknek, a hagyományoknak, az egymásra épülő generációknak, a tudás folyamatos megújulásának köszönhető. Túlzás nélkül állíthatom, a magyar sportsikereket megalapozó intézkedések, innovációk nemzetközi viszonylatban is visszhangra találnak. A sportcélú felhasználást lehetővé tevő taotörvény, a mindennapos testnevelés példaértékűek, amelyek gyakorlati működése, tapasztalatai iránt rendszeresen érdeklődnek más országok sportszakemberei.

– Apropó, mindennapos testnevelés. A magyar sport eredményei közismertek. Ám – talán nem is alaptalanul – sokan azt hangoztatják, szép dolog, hogy sportnemzet vagyunk, de talán ennél is fontosabb, hogy sportoló nemzetté legyünk. A növekvő támogatások hatására hogyan „mozdul” az ország?

– Az igazolt sportolók számát érthetően könnyű nyomon követni. A létszám zömét kitevő utánpótláskorú versenyzőkkel együtt 2011-ben nem egészen 250 ezer igazolt sportolót tartottak számon Magyarországon. Akkor azt a célt tűztük ki, hogy ezt a számot legalább félmillióra fel kell emelni, amit idén már meg is haladtunk. Az igazolt sportolók nagyjából felét a labdarúgók teszik ki, ami bizonyíték arra is, hogy a sportági preferenciák gyökeres átrendeződésétől azért nem kell tartani.

– S hogy állunk a felnőttek terén, a szabadidős sportolókkal? A lakosság hány százaléka mozog rendszeresen, tehát tölt el hetente legalább három alkalommal minimum félórát sportolással?

– Egyelőre inkább csak becsülni tudjuk, nagyságrendileg 10-15 százalék közöttire tehető a rendszeresen mozgók aránya a lakosságon belül, de a növekvő igények alapján felelősséggel állíthatjuk, hogy e területen is javul a tendencia. Éppen a szabadidős sportolók érdekében januártól a sporttörvény módosításával regisztrációs rendszert vezetünk be, amelynek segítségével a regisztrált szabadidős sportolók rendszeres, naprakész információhoz és kedvezményekhez juthatnak.

– A taokonstrukció, a taóból leírható sporttámogatás a magyar sportfinanszírozás egyedi eleme. A magyar sportban időről időre pánikszerű láncreakció fut végig: ekkor és ekkor megszűnik a tao. Mi a valóság és mi várható a tao után?

– Az Országgyűlés 2011-ben fogadta el a tao sportcélú felhasználásáról szóló törvényt, ami egy szokatlan konstrukció volt az európai gyakorlatban. Az Európai Bizottság is tüzetesen vizsgálta, de miután megértették, hogy szó sincs a versenysemlegesség megsértéséről, sokkal inkább több évtizedes lemaradást akarunk ezzel orvosolni, akkor engedélyezték azt. A magyar sportfinanszírozás azonban nem pusztán a taorendszer függvénye. A sporttámogatási rendszerünk folyamatosan terebélyesedik.

– Az a rang, miszerint a sport stratégiai ágazattá minősíttetett, nem követelné meg, hogy önálló minisztériumként működjön az állami sportirányítás?

– Mindig mindennek megvan a maga ideje. Jelenleg arra a feladatra kaptam felkérést, hogy államtitkárként felügyeljem, irányítsam a magyar sportot, pontosabban a magyar sport azon területeit, amelyek a központi irányítás alá tartoznak.

– Amellett, hogy államtitkár, országgyűlési képviselő is. A politikai ambícióit ez kielégíti?

– Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy államtitkárként politikai feladatot is betöltök. Én azonban a sportvilágból hozott közvetlen mentalitással végzem a feladatomat. Az ajtóm nyitva áll a magyar sport valamennyi szereplője előtt, megkereshetnek a problémáikkal, ötleteikkel, velük együttműködésben, összhangban igyekszem irányítani a magyar sportot. Nyíregyháza a szülővárosom, nagyon sokat köszönhetek neki. Megtiszteltetés, hogy felkértek, induljak egyéni képviselőjelöltként.

– Államtitkár, országgyűlési képviselő, feleség, három gyermek édesanyja. Hogyan osztja be a napjait?

– Valószínűleg genetikai örökség, hogy kevés, öt-hat órás alvással is kipihenem magam. Gyakran előfordul, hogy még éjfélkor sem vagyok fáradt. Minden egyes napom be van osztva, de este fél hét felé azért igyekszem hazaérni. Ez persze nem sikerül mindennap. A fél hét azért is fontos időpont, mert velem együtt a család többi tagja szintén akkor ér haza. Az önálló szabadidőm is lényegében a sportolásra korlátozódik, igényem a mindennapos testmozgás. A sport a családi életünket is átszövi, és meghatározza a gyereknevelést is. Alapelvem, hogy hatéves koruktól a gyerekeimnek is sportolniuk kell, mert így válhatnak fizikailag és lelkileg is egészséges, kiegyensúlyozott felnőttekké.

Forrás: Magyar Idők