Stúdiólátogatáson a Szent Imre diákjai – „Benne voltunk a tévében!”

A Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda néhány diákja március 5-én meglátogatta a Nyíregyházi Televíziót annak 35 éves fennállása alkalmából. Ujhelyi Dóra, a 12.a osztály diákja írt beszámolót a programról.

A VHS kazettáktól és a régi videórögzítő eszközöktől egészen a mai csúcsmodellekig mindent bemutattak nekünk. Nagyon kedvesek voltak velünk, meséltek a műsorok indulásáról, a kamerákról, megnézhettük a díszleteket közelebbről és rengeteg új információval gazdagodtunk.

Akadt olyan szerencsés látogató is közülünk, aki kipróbálhatta a hírolvasást, erről pedig felvétel is készült. Ennek menetét a többiek a vezérlőteremben kísérhették végig, ahol például a hangmester és vágó is dolgozni szokott.

Szerintem csodás élmény volt, azoknak pedig mindenképpen hasznos, akik a jövőben a médiában szeretnének elhelyezkedni.

Kapcsolódó galéria

Szent Imrés diákok a Nyíregyházi Televízióban