Startol a strandszezon! Június elsején nyit az Aquarius Élmény- és Parkfürdő!
Csobbanhatunk!

Ez alkalomból most hétvégén, szombaton és vasárnap a 10 év alatti vendégek térítésmentesen vehetik igénybe a fürdőszolgáltatásokat!

A strandidő ugyan még várat magára, ám a szezont megnyitják Sóstógyógyfürdőn – az Aquarius Élmény- és Parkfürdő szombaton már várja a csobbanni vágyókat! Erről a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója beszélt. A szezonnyitásról szóló sajtótájékoztatón dr. Podlovics Roland kiemelte, utó-gyermeknapi ajándékkal is készülnek ezen a hétvégén.

A szombati nyitás alkalmával a szokásos kedvezményekkel készülünk. Szombaton és vasárnap a 10 év alatti vendégek térítésmentesen vehetik igénybe a fürdőszolgáltatásokat – a szülők hozzák magukkal a lakcímkártyát, a pénztáros kollégáink fogják kérni! A nyitás napján a vendégeket egészségügyi sátorral is várjuk, lesznek ingyenes szűrővizsgálatok, de lehet majd búvárkodni is, vasárnap bábszínház is lesz, valamint aqua-zumba, aqua-torna is lesz ezen a hétvégén. Azt a szolgáltatási skálát mutatjuk be hétvégén, amit a nyári szezonban fogunk nyújtani.

Az üzemeltető társaság az elmúlt hónapokban már készült a nyitásra. Többek között a csőhálózatokat is rendbe tették, ahol szükséges volt, javították, cserélték a csempeburkolatokat, fugákat; az olasz medencénél azonban még vannak munkálatok.

Szombaton bár megnyitunk, de az olasz medencevilág várhatóan 1-1,5 hét csúszással áll majd rendelkezésre. A csúszdák tartószerkezetét újítjuk már március óta – azonban a májusi időjárás egyszerűen lehetetlenné tette, hogy a befejező festési munkálatokat elvégezze a vállalkozó. Szinte minden nap esik az eső, az elmúlt két hétben is csak hétvégén tudtunk munkát végezni, így várhatóan nem lesz kész a fejlesztés, megújítás erre a hétvégére. De várunk mindenkit szeretettel, csúszdák az élményfürdőben is vannak!

A nagy rendezvénysátrat már felállították, egész szezonban ott lesz a termálvilág mellett, ezzel is készülnek a változékony, csapadékos időre: nagyobb vihar esetén a sátor fedett helyet biztosít a vendégek számára. Nyári szezonmunkára idén is fogadnak, foglalkoztatnak nyugdíjas munkatársakat, valamint diákokat; és a fesztiválok, színes programok sem maradnak el! Június 28-án az Élményfürdő bejáratával szemközti Sóstó Katlanban tartják majd a SóstóFesztet, a Sárkányhajó Fesztivál július 13-án lesz, egy héttel később július 20-án pedig megtartják a Barkácsbogrács amatőr főzőversenyt. Július 18-ától 21-éig ismét Strandfoci Bajnokságot szerveznek, augusztus 9-én és 10-én pedig SóstóSerFeszt lesz a Krúdy Vigadó előtt.

Kapcsolódó galéria

Strand nyitó sajtótájékoztató