Sportos képviselő a Kertvárosból

Póka Imre családja sosem hagyta el a település vasúton túli részét, aminek csak a neve változott: Friedmann-telepből lett Ságvári Kertváros, ma pedig Kertváros, ahol a nagyapja annak idején rendőrként vigyázott a lakosok életére, értékeire. ő az akkor még a Hősök temetőjével szemközti általános iskola egyik első évfolyamába járt, s ugyanebbe az intézménybe, bár már egy másik, modernebb épületbe tért vissza tanárként, ahol sokat tett annak idején a jól kihasznált tornaterem megszületéséért.

 

Sportszervező és tanár

 

Az útja először azonban a Vasvári gimnáziumból a Bessenyei György Tanárképző Főiskola testnevelés–orosz szakára vezetett, majd innen a Városi Tanács Testnevelés- és Sportosztályára. 1984-től négy éven át dolgozott a szabadidősport felelőseként, s szívesen emlékszik vissza, hogy a ma is népszerű, újraélesztett Nyuszi- és Mikulás-futás elődjeit már megszervezték harminc évvel ezelőtt. – Sokan vettek részt akkoriban a tömegsport rendezvényeken, amit nyilván az is befolyásolt, hogy nem volt még mobiltelefon, számítógép és annyi tévécsatorna. Rendeztünk városi kispályás focibajnokságot, tornabemutatókat többezres létszámmal, olimpiai kis- és nagypróbát, és a Samsung futáson ötezer pólót osztottunk ki – emlékszik vissza.

Akkoriban szervezték meg a Lakókörzeti Szabadidősport Egyesületeket, melyek közül több még ma is működik. Ám ő, mivel átalakult az irányítási rendszer, a Kertvárosi Általános Iskolában folytatta a munkát, a tanítás mellett. Sikeres diáksport egyesületet szervezett az intézményben, melynek ma nyolc szakcsoportja működik, számos megyei és országos, diákolimpiai sikerrel a hátuk mögött. Emellett nyári és téli táborokat is szervez (idén huszonhetedszer vitte síelni a gyerekeket), s a focitornákhoz hozzákapcsolták az 1990-es évek közepén társaival a Kertvárosi Majálist. Ekkor figyelt fel rá az 1994-ben alakított Független Képviselők Egyesülete, egyben a megyei közgyűlés akkori, Kertvárosban élő elnöke, dr. Zilahi József, s ösztönözte egyéni képviselőjelöltként való indulását.

 

Pártoktól független képviselő

 

– 1998-ban nyertem először ebben a körzetben, ami szinte hihetetlen volt, mert erősek voltak az ellenfelek. Aztán megválasztottak 2002-ben is, majd legutóbb 2014-ben, a közbeeső nyolc év egyik felében pedig listáról jutottam be a testületbe – mondja Póka Imre. Emellett 1998 óta gyakorlatilag végig tagja volt az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságnak, részben külsősként. S most már vezeti a közben átalakult, megfiatalodott Függetlenek Egyesületét, amely korábban tíz képviselőt is adott egy ciklusban, mára ő maradt egyedül a testületben. Ezzel együtt azt mondja: büszke a szervezetre, hiszen jó néhány pártot túlélt, s szerinte a pártoktól függetleneknek is helye van a közgyűlésben.

[REKLAM]

A körzete is átalakult, hiszen – noha jelenleg a Kertvárosra és a Huszár-telepre korlátozódik a terület – kezdetben ide tartozott 18 bokortanya is, a városi részekhez képest jelentősen eltérő fejlettséggel és problémákkal. Mindkét helyen tevékenyen részt vett a polgárőrség megalakításában, és a már említett Majális mellett egy másik rendezvényt is többször megszerveztek: az államalapítás ünnepét Vajdabokorban, amit bál zárt hagyományosan. Független képviselőként a választókörzetére koncentrál: – A Kertváros érdekeit tartom mindig szem előtt, s ennek fejlődéséért a kompromisszumkészség és az együttműködés szellemiségében dolgozom.

 

Mindig van mit tenni

 

Póka Imre azt mondja: elég hosszú a listája ezen a területen az akár egy, másfél évtizedes ígérvényeknek is. Igaz, hogy 2015-ben már látszottak szerinte a pozitív elmozdulás jelei kátyúzással, padkastabilizálással, a csapadékcsatornák tisztításával és részbeni útrehabilitációval, de bőven van még mit tenni. – Szeretnénk elérni, hogy egyre több út és járda építése, felújítása valósuljon meg a körzetben, ez az itt lakók régi vágya. Fontos lenne a mostani piacot is megtölteni újra élettel, a népszerű extrém-sportpark szomszédságában. S tervezzük azt is, hogy megújuljon a központban lévő játszótér, akár egy kondiparkkal kiegészítve, s már biztosan megvalósul az iskolában a burkolatcsere – fogalmazott meg néhány elképzelést Póka Imre. – Persze annak is örülünk, hogy a városi jelentős beruházások is érintik a Kertvárost.

Tarczy Gyula

 

A városi fejlesztések fontos része a Kertváros

 

– A speciális, kifejezetten lakossági igényen alapuló fejlesztések mellett komoly városi projektek is érintik a Kertvárost és könnyítik meg ezzel az ott lakók életét – tájékoztatott az önkormányzat sajtószóvivője. Rendes Sándor hozzátette: – Tavaly már elérte a nyugati elkerülő a 36-os utat, amelynek építése tovább folytatódik a Tokaji út irányába. A LEGO-ig biztonságos kerékpárút épült, bekapcsolva ezzel a városi kerékpárút-hálózatba a Kertvárost is. S ne feledkezzünk meg az ide, az NYVSC pálya területére tervezett Atlétikai Centrumról, ami szintén csomóponti fejlesztést is jelent majd.

Emellett a Városüzemeltetés sajtóreferense, Szabó Edina az elmúlt egy-két év tevékenységeit szedte sorba, a teljesség igénye nélkül: – Társaságunk az Ív utcán végzett nagyobb felületen felújítást, valamint a Játék utca 350 méteres szakaszán. Járda épült a Dugonics utca 132 méterén, a Fészek utca Könyök és Legyező utcák közötti szakaszán, és járdalapot raktak le a Rozsnyó és Prága utcákon. Több helyen stabilizáltuk a padkát, a Legyező utcán emellett két buszváró cseréje is megtörtént, s a Fészek utcai ABC előtt is rendbe raktuk azokat. Figyeltünk a játszóterek karbantartására, az Óvoda utcain padokat és rugós játékokat helyeztünk ki, befedtük a homokozót és kijavítottuk a labdafogó hálót, a Kőris utcain lecseréltük a padokat. Szintén a körzetet érintette, hogy kialakítottuk az Újéletfa-ligetet és elvégeztük a Báthory laktanya rekultivációs munkáit is. Ami pedig a jövőt illeti: kész vannak a tervek arra, hogy a Kertvárosi Piacot új tartalommal töltsük fel, erről nemsokára hallhatnak majd a városlakók.