Sportolnak a szépkorúak
Harmadik alkalommal rendezik meg Nyíregyházán a Szépkorúak Sporttalálkozóját. Közel hatszázan neveztek a versenyre. A szervezők egyik fő célja a mozgás népszerűsítése.

Kilenc évvel ezelőtt 17 fővel alakult a Szépkorúak Sportklubja Nyíregyházán. Azóta 350 tagja van a klubnak, akik heti rendszerességgel mozognak. Kovács Andrásné például mindennap 4 kilométert fut és 25-öt kerékpározik. Ő is indul a Szépkorúak Nyíregyházi Sporttalálkozóján.

– Teljesen más így közösen sportolni, mintha egyedül megy el az ember kocogni, és azt vettem észre, egyre többen sportolnak Nyíregyházán. Ez is egy jó alkalom arra, hogy valaki jó közösségben mozogjon – mondta Kovács Andrásné.

A sporttalálkozón több sportágban mérhetik össze tudásukat a szépkorúak. Lesz teke, futás, kislabdadobás, páros tenisz, asztalitenisz és sorverseny is. A versenyzők példát mutathatnak a fiatalabbaknak is.

– Sokszor látom, hogy az idősebbek milyen aktívan, rendszeres mozognak. Mindez példa a gyerekek számára is, mert ha azt látják, hogy a nagyszülők sportolnak, az unokák is fognak – mondta Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere.

A nevezési határidő már lejárt, és a korábbi háromszáz helyett idén 590 versenyző indul. A sporttalálkozót a Városi Stadionban tartják, pénteken 9 órától.

Dankó László