Sikeres volt a Vörös Postakocsi Folyóirat második tállyai alkotótábora!
Sikeres volt a Vörös Postakocsi Folyóirat második tállyai alkotótábora!

Június közepén, az Ünnepi Könyvhéten mutatták be a Vörös Postakocsi Folyóirat legújabb lapszámát. Aztán az elmúlt közel három hétben elcsendesedtek az irodalmárok… vagy mégsem?

 

A Vörös Postakocsisok készültek valamire! Valamire, amit a minap lezártak. Második alkalommal hívták életre alkotótáborukat: Tállyán 10 fiatal vendégeskedett. Az alkotótábort tavaly hagyományteremtő céllal rendezték meg és úgy tűnik, eddig sikerrel teljesít a Folyóirat: a második szervezés is kitűnő lett!

A tábor résztvevői olyan tehetséges fiatalok voltak, akik a Vörös Postakocsi tavasszal meghirdetett alkotópályázatára ígéretes pályamunkát küldtek be. A tábor és a műhelymunkák vezetői a folyóirat szerkesztői, Kulin Borbála és Kürti László voltak, az idei előadóvendég pedig Tóth Krisztina József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, író. A résztvevők líra és próza szekcióban alkottak és egymás munkáit értékelve születtek meg az eredmények. A líra szekció első helyezettje Borbás Réka, második helyezettje Viktor Anna, harmadik helyezettje Majláth Dániel lett, a próza szekcióban kimagasló munkájáért Magyar Boglárkát díjazta a műhely. A tábor „Nyúl-díját”, mely a tábor különdíja, s melyet ugrásszerű fejlődést mutató résztvevő nyer el, idén Rozsályi Anna kapta. Az alkotótáborban született művekkel és a fiatal résztvevőkkel a Vörös Postakocsi következő lapszámában ismerkedhet meg az olvasóközönség.

 

Szerző: Rutkai