Sikerekben gazdag év – Idén is számos rendezvénynek adott otthont az Agóra

Dec 23, 2025

Programokkal teli, sikeres esztendőt tudhat maga mögött a Váci Mihály Kulturális Központ. Az idén megvalósult többszáz programra közel 200 ezer résztvevő érkezett. Kiállítások, telt házas előadások, koncertek, börzék és szakmai programok várták az érdeklődőket.

Fantasztikus programok, sikerrel záródó rendezvények

Ismét nagyszerű évet zárt a Váci Mihály Kulturális Központ. A 2025-ös évadot egy tudományos stand-uppal kezdték a Lehozzuk Önnek a csillagokat! programsorozat keretein belül. Népszerű színészeket, előadókat, énekeseket láthattak az Agórába látogatók, nagy sikert aratott a Mágnás Miska című operett, továbbá a Zene Sóstón estek is. Számos külső helyszínen és helyben szervezett programon vehettek részt az érdeklődők. Mészáros Szilárd, az intézmény igazgatója szerint évről-évre egyre többen látogatják az általuk szervezett programokat. Ősszel is számos hagyományőrző rendezvényt tarthattak meg.

– Az ősz mindig a nemzetközi ásványbörzével kezdődik, újra nagyon sokan voltak, nagyon szeretik a nyíregyháziak, mint minden börzét. Lemez börze évek óta van, néhány éve képregény börze is. Ennek sikerén felbuzdúlva könyvbörzét is szerveztünk ősszel, óriási sikerrel, tehát azt is folytatni fogjuk. Illetve még erre az időszakra visszatekintve beugrik Beleznay Endre sziporkázó játéka, nemrég volt Kovács Kati énekes fantasztikus adventi koncertje. De ha valaki esetleg ezekről lemaradt volna, arra tudom bátorítani a kedves közönségünket, hogy mi nem zárunk be, december 30-án is van nagy rendezvényünk – egy fantasztikus elő szilveszteri duett koncertre várjuk a kultúra barátokat. Szekeres Adrienn és László Boldizsár fog fellépni, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogják magukat érezni az érdeklődők

– fejtette ki Mészáros Szilárd.

Idén is hatalmas sikert arattak az Agóra neves rendezvénysorozatai. Nagy számmal látogatták az idősek a Szépkorúak Akadémiája előadásait, népszerűek voltak a fiataloknak szervezett színházi előadások, illetve a Váci Mihály szavalóverseny, valamint a népmesemondó verseny is. Mészáros Szilárd szerint minden korosztályt megszólító programokkal várják az érdeklődőket minden évben.

Szakmai sikerek és további tervek

A több száz rendezvényen közel 200 ezren vettek részt, valamint a 17 tagintézmény és a Krúdy Gyula Art Mozi is rengeteg látogatót fogadott 2025-ben. Az idei év ráadásul szakmai sikerekben is gazdag volt.

– Ebben az évben elnyertük a Marketing Gyémánt Díjat a marketing tevékenységünkért, családbarát szolgáltatóhely lettünk, jó magam pedig augusztus 20-án, a nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetést kaptam, mely azt hiszem, szintén az intézmény sikere. S ezek óriási motivációt adnak számunkra, hogy jó úton haladunk, és tényleg bizton várjuk a kedves érdeklődőket. Az említett koncertünk mellett például januárban a Vidám kísértet fog ide ellátogatni egy nagyon jó vígjáték kapcsán

– tette hozzá az Agóra igazgatója.

Az említetteken túl számos koncerttel, előadással és rendezvénnyel várják az érdeklődőket 2026-ban is. A Magyar Kultúra Napja előtt egy Márai Sándor estet tartanak, illetve februárban Beleznay Endre, magyar színész is visszatér. Ezek mellett a szokásos hagyományőrző programokra és majd újabb kiállításokra várják az érdeklődőket a következő évben is. Az igazgató reméli, a 2026-os esztendő, az ideihez hasonlóan, szintén sikerekben gazdag lesz majd.

Előző hír
Sikeres évzárás – A hagyományok és újdonságok éve volt 2025 a Múzeumfalu számára
Következő hír
Tűzijátékhasználat – Ünnepeljük biztonságosan az újévet!

Kapcsolódó híreink