Romamúlt - Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből
Romamúlt - Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből

A Magyar Nemzeti Levéltár megyei intézménye Romamúlt a források tükrében címmel rendezett hármas könyvbemutatót. A kötetek szerzője, ill. szerkesztője az a Nagy Pál, aki Nyíregyházán született, Újfehértón nevelkedett, és a cigány népesség demográfiai sajátosságait kutatja kaposvári levéltáras időszakától kezdőden.

Nagy Pál kutatási területe az együttélési modellek, migráció, csoportfejlődés, a társadalmi lesüllyedés és felemelkedés hatásainak vizsgálata, és annak hatása a cigány identitásra. Levéltárosként kezdett foglalkozni a témával, a 45 utáni esztendőkből való iratokat, felméréseket, helyi jelentéseket és sajtómegjelenéseket gyűjtötte és hasonlította össze. Ezt az anyagot jelentette meg 2010 – től folyamatosan, a három könyv elkészítése közel 10 évig tartott

Nagy Pál  elmondta:

Az első két kötet megyei, járási jelentéseket tartalmaz. A második főleg az 1950-es évekből a cigányokról készült felémérések statisztikáit. A 3. kötet fotókat tesz közzé egy albumban. Ez az egyik legérdekesebb dolog, a közönség részéről is ez tarthat a legnagyobb érdeklődésére számot.

A fotókat 1957 őszén Hammel József, a Kelet – Magyaroraszág akkori fotóriportere készítette a szatmári cigánytelepen. A romamúlt forrásai tehát nem Indiáig vezetnek, hanem a nem túl távoli Szabolcs, Szatmár a, illetve a kaposvári Levéltár gyűjteményéig, 5 – 6 évtized távolába.

Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, nemzetiségi ombudsman helyettes elmondta:

Én nemzetiségi ombudsman helyettesként felelős vagyok a 13 Magyarországon élő nemzetiségnek a jogszabályok által biztosított jogaiért, és azok védelméért, alkalmazásáért, és ebben természetesen meghatározó helyet foglalnak el a roma közösségekkel kapcsolatos rendezvények ill. alkalmak, mint ez a mostani is, amit jó szívvel és szeretettel üdvözlök, hiszen egy olyan tényfeltáró dokumentum és forrásgyűjteményt bemutató rendezvényről van szó, amely mögött tudományos munka van.

És mindez alapot szolgáltathat ahhoz, hogy a roma közösség életét maguk a romák is, és a társadalom egésze hiteles forrásból megismerhesse – fogalmazott a vendég.

Az ombusman helyettes adatai szerint a 2011-es népszámláláson 315 ezer ember vallotta magát cigánynak, bár tudományos kutatások ennél nagyobb számot becsülnek.

dr. Mikó Zsuzsanna  főigazgató-helyttes, MNL elmondta:

Magyarország nemzetiségei címmel, ill. Kik vagyunk? - címmel kiállítás nyílt a Bécsi Kapu téren tavaly. Ehhez kapcsolódóan egy nagy könyvsorozatot fogunk indítani a jövő évben, mely erről a témáról fog szólni, és ennek egyik kötete lesz a romákról szóló kötet, mely a kezdetektől napjainkig mutatja be, hogy hogyan élünk együtt itt a Kárpát – medencében.

A közös dolgokról, és természetesen a konfliktusos helyzetről,  az együttélés valóságáról vázol  képet a kiadvány. A valóságot a kisebbségi és a többségi társadalom között a kutatások nyomán született könyvek nyilván nem befolyásolják, hiszen a ma felmerülő kérdések sem a közelmúltból valók. A könyvek a Szabolcs – Szatmár – Bereg megyei Levéltárban állnak az érdeklődők és a kutatók rendelkezésére.