Robotporszívó dolgozik a medence alján

– Tiszta, rendes, a személyzet meg nagyon odafigyel és kedvesek! – így nyilatkozott az Aquarius Élményfürdőről az egyik vendég, miközben a medencében élvezte a gyógyvíz jótékony hatását. A víztől nem is távol, két speciális medencetisztító látható. Többek között ezeknek az eszközöknek köszönhető, hogy gyorsan és hatékonyan lehet tisztítani a medencék alját és szárazon tartani a közlekedési útvonalakat. Az élményfürdőben a takarítógépek mellett vadonatúj pihenőágyakat is vettek.

– Ezek a most beszerzésre kerülő eszközök nagyban segítik az ide érkező vendégek pihenését. Többek között a 140 darab pihenőágy, illetve az őket kiszolgáló takarítóeszközök, medenceporszívók, amelyek teljesen önjárók. Illetve van olyan nagy teljesítményű takarítógép, amelyet azonnal be lehet vetni egy esetleges vízkifröccsenés, vagy balesetek megelőzése érdekében – mondta el Horváth István, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. műszaki menedzsere. Takarítógépek és pihenőágyak mellett a pázsit gondozására és a lehulló falevelek összegyűjtésére is alkalmas fűnyírót is beszerzett a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.

A speciális, nagy teljesítményű fűnyíróból összesen 4-et vett a cég. Hármat a NYÍRVV-nek adtak át üzemeltetésre. Ezekkel Sóstógyógyfürdő közterületeit fogják gondozni. Az élményfürdő vezetése arról is beszámolt, hogy egy rendezvénysátorral is gazdagodtak. A 15x35 méteres sátrat a különböző fesztiválok alkalmával fogják használni. A vendégek kényelmet fokozó eszközök 35 millió forintba kerültek. A szükséges forrásokat a „Fenntartható és komplex szolgáltatásfejlesztés Sóstón” elnevezésű projektből biztosította a fenntartó önkormányzat.

Z. Pintye Zsolt