Pünkösd után újból fogad ügyfeleket a Polgármesteri Hivatal

Pünkösd után újból fogad ügyfeleket a Polgármesteri Hivatal

Jövő hét keddtől, azaz június 2-ától ismét biztosít személyes ügyintézési lehetőséget Nyíregyháza MJV Polgármesteri Hivatala. Időpontfoglalás vagy előzetes telefonos ügyintézés nélkül is felkereshetők az ügyfélszolgálatok, azonban a járványügyi helyzet miatt továbbra is be kell tartani a különböző óvintézkedéseket.

A koronavírus világjárvány miatt a Polgármesteri Hivatal március 19-étől nem fogadott ügyfeleket, személyes ügyintézésre csak a személyes megjelenést vagy halaszthatatlan ügyintézést igénylő ügyekben volt lehetőség. Telefonon és elektronikus úton azonban továbbra is elérhető volt a hivatal, az ügyfelek hozzáfértek a közigazgatási szolgáltatásokhoz.

A pünkösd utáni első munkanaptól, vagyis június 2-ától dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző enyhítő intézkedéseket vezet be. Visszaáll a járványügyi veszélyhelyzet előtt megszokott ügyintézési rend, tehát személyesen is felkereshetők a hivatal ügyfélszolgálatai, általános óvintézkedések betartása mellett.

Az ügyféltérben egyidejűleg az ügyfelek csak korlátozott számban, az arcot és orrot eltakaró maszkban vagy kendőben, várakozáskor egymástól biztonságos, vagyis másfél méteres távolságra tartózkodhatnak és kísérőt csak indokolt esetben hozhatnak magukkal (pl. házassági szándék bejelentése).

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a fenti intézkedések miatt a várakozási idő ügyfélszolgálatainkon esetlegesen megnövekedhet. A várakozás elkerülése érdekében a hivatal hatósági ügyintézést biztosító osztályaihoz továbbra is előzetes időpontfoglalást biztosítunk mobil appon vagy internetes felületen keresztül (http://idopontfoglalas.nyiregyhaza.hu/; urbanIQ app).

Arra kérjük ügyfeleinket, hogy a személyes ügyintézés lehetőségével csak halaszthatatlanul fontos esetben éljenek, hiszen a legtöbb hivatali ügy otthonról, számítógép segítségével, elektronikusan is intézhető.

Ügyfeleink az alábbiakban ismertetett ügyekben jogszabályi előírás alapján elektronikus kapcsolattartásra kötelezettek:

- kereskedelmi tevékenység, szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásával, illetve vásár, piac üzemeltetésével kapcsolatos ügyek,

- zajhatárérték megállapítására irányuló eljárás,

- ingatlanközvetítői és ingatlanvagyon értékelői névjegyzék vezetésével kapcsolatos ügyek,

- ipari tevékenységek folytatásával kapcsolatos ügyek,

- rendezvény tartásának engedélyezésére irányuló eljárások,

- jegyzői helyi természetvédelmi szakhatósági állásfoglalás kiadása.

A fentiekben felsorolt ügyekben személyes ügyfélfogadásra csak az ügyintézővel előzetesen egyeztetett időpontban van lehetőség.

Elérhetőségeinket megtalálják a varoshaza.nyiregyhaza.hu honlapon.

Tájékoztatjuk T. Ügyfeleinket, hogy valamennyi itt felsorolt eljárásról részletes leírás, illetve a benyújtáshoz szükséges nyomtatványok és információk elérhetők a varoshaza.nyiregyhaza.hu honlapon, az Igazgatási Osztály eljárási menüpontban.

 

Dr. Kovács Ferenc polgármester megbízásából:

Dr. Kása Brigitta aljegyző, az operatív munkacsoport vezetője