A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában mintegy kétezer mérnök segítségével készítik elõ és tervezik a jövõt. Itt dolgoznak azokon a mesterséges intelligenciával felruházott elektromos jármûveken (is) – a kész termékeket aztán olyan autógyártók veszik meg, mint a Tesla, az Audi vagy a BMW –, amelyek vezetéséhez nincs szükség emberi kézhez, képesek lesznek sofõr nélkül is közlekedni. A jövõ autóinak fejlesztésén dolgozik projektvezetõként a nyíregyházi Kosztyu Zita is, aki túlzás nélkül, összefogja a világot: kínai, indiai és német fejlesztõkkel tartja a kapcsolatot és irányítja õket Budapestrõl – a Bosch-nak ugyanis a világ több pontján is van fejlesztési központja –, vagy éppen a világ egy másik pontjáról. A munkája miatt ugyanis mostanában egyre többet utazik. Egy ilyen kínai üzleti út után, és egy következõ svédországi elõtt találkoztunk Nyíregyházán, ahonnan elindult a jövõ fejlesztése felé...

Országokat átívelve

– Nyíregyházi vagyok, de már tíz éve Budapesten élek. A Kodály Zoltán Általános Iskolába jártam, majd a Zrínyibe, de az egyetem aztán elszólított Budapestre, ahol a külkereskedelmi karon kereskedelem és marketing diplomát szereztem – elevenítette fel a kezdeteket Zita. – Elsõ munkahelyemen logisztikával foglalkoztam. Annyira megtetszett, hogy közben levelezõ munkarendben a mester diplomát is ezen a területen szereztem meg. Hat év után aztán úgy éreztem, elég volt, és a cégen belül átkerültem egy másik divízióhoz, ahol az önvezetõ autók fejlesztésével foglalkoznak. Így lettem én projektvezetõ. Erre az új részlegre tavaly augusztusban kerültem. Azóta már három hónapra Stuttgartba, Németországba kellett repülnöm, majd azt követõen Göteborgba, Svédországba, januárban pedig Kínába.

Budapestről (is) irányít

– A projektcsapatom 70 százaléka kínai, 20 százaléka indiai és 10 százaléka német. Én vagyok az egyetlen magyar. A feladatom, hogy Budapestrõl irányítsam azokat az embereket, akik ugyan a világ különbözõ pontjain vannak, de szintén a jövõ autóinak fejlesztésén dolgoznak, tehát egy célunk van: a projekt sikere. A csapatban vannak szoftver- és hardverfejlesztõk, de van, aki a kalibrációért (hitelesítés) felel, vagy éppen a dokumentációért, esetleg a minõségellenõrzésért. Én fogom össze õket és menedzselem a munkafolyamatokat.

Zita azt mondja, bár néha nehézséget jelent, hogy ő nem mérnök és nem ért az autókhoz, de ez soha nem is volt elvárás, hiszen projektmenedzserként a szervezõkészségére és a kommunikációjára van szükség.
– Rengeteg mérnök dolgozik az önvezetõ autók fejlesztésén. Õk hihetetlenül okosak, de nekik nem feladatuk, és nem is feltétel, hogy meglegyen az a képességük, hogyan kell egy vevõvel kommunikálni, vagy hogy kell lebonyolítani egy tárgyalást. Éppen ezért kell valaki – a projektmenedzser –, aki néha másként látja a dolgokat. Tõlem nem elvárás, hogy értsek a technikai dolgokhoz, de az igen, hogy irányítsam a kommunikációt, tudjak kapcsolatot teremteni az emberekkel, és képes legyek a csapatomat összefogni. A legutóbbi kínai üzleti utam egyik célja az volt, hogy megismerkedjek a csapatommal, akikkel többségében e-mailben, Skype-on vagy telefonon keresztül szoktuk tartani a kapcsolatot. Megnéztem, hogy áll a projekt, beszéltem a szoftveresekkel, a hardverfejlesztõkkel, a gyártásvezetõvel, és persze megtekintettem azt is, hogy a kinti gyárban hogy halad a gyártás. Ez a projekt 2014 óta tart, tavaly novemberben már elkészült egy új márka, amit itthon még nem lehet kapni. Most nyárra „kijön” a következõ, jövõre pedig a harmadik típus. Közben már megkaptam egy másik projektet is, ennek során bár autófejlesztéssel foglalkozunk majd, de egy másfajta szenzor kiépítése lesz a cél, és többnyire Angliával leszek kapcsolatban.

„Sztárok voltunk Kínában”

– Életem egyik legnagyobb élménye volt a kínai út. Annyira más az ottani kultúra. Az pedig óriási élmény volt, hogy szinte sztárokként tekintettek ránk európai kinézetünk miatt. Elõfordult, hogy 10 év körüli kislányok leszólítottak, és közölték, hogy õk tudnak angolul, nagyon szeretnének beszélgetni velünk. Bámultak minket az emberek, köszöngettek úton-útfélen, és nem egyszer le is fényképeztek.

Ami biztos, hogy Zitának évente kétszer Kínába kell utazni, négyszer Svédországba és szinte bármikor Német­országba, hogy ellenõrizze a gyártási folyamatokat. Bár most ez tölti ki ideje nagy részét, de a jövõ autói mellett az életét az esküvõszervezés határozza meg, ugyanis Kínában nemcsak munka, de lánykérés is várt rá.

(Szerző: Bruszel Dóra)