Orbán Viktor: Marad az élelmiszerárstop és a kamatstop
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd (Forrás: hirado.hu)

Hiába követeli a baloldal, hogy töröljék el a kamatstopot és az élelmiszerárstopot, a kormány addig tartja meg ezeket a védőintézkedéseket, ameddig szükséges – szögezte le Orbán Viktor a szombati évértékelőn. A miniszterelnök kiemelte: emellett marad az eddigi családpolitika, a rezsivédelem, a munkaalapú gazdaság és a 13. havi nyugdíj is.

A kormány teljesítette azt a 2010-es ígértet, hogy a nyugdíjak megőrzik a vásárlóértéküket. Sőt, az idősek járandóságának vásárlóereje 20 százalékkal még javult is – erről Varga Mihály beszélt egy internetes videóban. A pénzügyminiszter azt mondta: az értékállóságot meg kell őrizni, ezért – ahogy tavaly – idén januárban is 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat.

„És nem csak növeltük, hanem ebben az időszakban is megőrizzük a 13. havi nyugdíjat, ezt nem 4 év alatt, hanem 2 év alatt tudtuk visszaállítani. 2023 februárjában ezt is fizetjük nyugdíjas honfitársaink számára. A nyugdíjasok tehát számíthatnak a kormányra akár rezsivédelemről van szó, akár pedig az infláció elleni védekezésről” – szögezte le Varga Mihály, pénzügyminiszter.

2010 óta a kormány megduplázta az időseknek járó összeget. A nyugdíjak 2010 óta mintegy 92 százalékkal emelkedtek, az átlag nyugdíj összege pedig több mint a duplájára nőtt. Az átlagnyugdíj a 2010. évi 97 ezer forintról 2023-ra 208 200 forintra emelkedett.

„Fontos, hogy az idősek tudjanak az őket érintő intézkedésről, ezért hamarosan mindannyiukhoz eljut a JóKor című magazin” – közölte Nyitrai Zsolt.

A miniszterelnök főtanácsadója azt mondta: a lapból mindent megtudhatnak például a baloldal által elvett és az Orbán Viktor vezette kormány által visszaadott 13. havi nyugdíjról. Ahogy az is kiderül, hogy milyen veszélyek leselkednek az idősekre a digitális világban, vagy milyen szűrővizsgálatokat javasolnak a szakemberek.

„Magyarország kormánya tiszteli és megbecsüli az idős embereket Az Idősek Tanácsa kérésének megfelelően a nyugdíjasok első kézből, közvetlenül értesülnek az őket érintő intézkedésekről ”– magyarázta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

„Marad a családpolitika, marad a munkaalapú gazdaság, marad a nyugdíjasokkal kötött megállapodás, és vele a 13. havi nyugdíj, és marad a rezsivédelem is” – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormány folytatja az emberek támogatását, illetve minden évben lesznek családsegítő döntések is – mondta szombaton Orbán Viktor, kiemelve idén ilyen volt a 30 év alatti édesanyák SZJA mentessége. A kormányfő kijelentette: hiába követeli a baloldal az eltörlésüket, a lakosságot segítő kormányzati intézkedések addig maradnak, ameddig azokra szükség van.

„A baloldal az élelmiszerárstop visszavonását követeli, de az addig marad, amíg az inflációt csökkenő pályára nem tudjuk állítani. A baloldal a lakossági kamatstop megszüntetését is követeli, nem meglepő módon a bankokkal együtt. De a kamatstop 350 ezer családot véd a kamatok bakugrásai ellen, és amíg nem kezdenek zsugorodni a kamatok, a stopnak is maradnia kell ” – emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a kamatstopot kiterjesztették a diákhitelekre is, így ma 200 ezer diákot véd a kormány az inflációtól. Orbán Viktor azt mondta: 2022. olyan év volt, ami kettétörhette volna a magyar gazdaság gerincét, mégis februárban minden eddiginél magasabb a foglalkoztatás, rekordnagyságú a devizatartalék, és a forint is megnyugodott.

 

Forrás: hirado.hu