A szisztematikus nyelvtanulás nem nélkülözhető a mai világban – fogalmazta meg köszöntőjében a Szabó Nyelvi Díj átadási ünnepségén a nyelviskola vezetője. Sajnos a magyar lakosság nem eléggé motivált az idegen nyelvek tanulásában. Nyíregyházi és megyebeli diákok, illetve pedagógusok, de még a megyehatáron túlról is pályáztak az iskola felhívására.
Az idő előrehaladtával, a tudomány rohamos fejlődésével, a tanítási formák és módszerek közötti verseny közben átalakult a nyelvoktatási piac is – ez a tanulsága a keddi eseménynek. A formális oktatási keretekből kilépve, a digitális technika felé szélesítik a tanulási módszereket.
„A hagyományos tanítási módszerek mellett az online nyelvoktatás egyre fontosabb szerepet tölt be az idegennyelv-oktatásban. Az angol nyelv az üzleti élet és a tudomány nemzetközi nyelve, ezért egyre több egyetem követeli meg az angoltudást vagy a felvételikor, vagy a felsőoktatási tanulmányok zárásakor. Munkavállalásnál is már sok vállalatnál alapkövetelmény az egy vagy több idegen nyelv ismerete” – mondta köszöntőjében Szabó Szilvia, a Szabó Nyelviskola ügyvezető igazgatója.
Az is nyilvánvaló, hogy felkészült szakemberekre, tanárokra, tolmácsokra, fordítókra van szükség, hiszen a modern világban sem hagyatkozhatunk a népszerű fordítóprogramokra.
„A kialakult helyzetre való tekintettel a digitális oktatás során próbáltam előtte is, de ebben az időszakban hangsúlyosan figyelmet szentelni annak, hogy a tanulók IKT központú, illetve ezeknek az eszközöknek az igénybevételével tudjanak tanulni. Jól tudtuk ezt alkalmazni a pandémiás időszakban, de én szeretem, ha a tanulóim magas önállóságra fektetnek nagy hangsúlyt és kapnak stratégiákat ahhoz, hogy a tanulást ne csak tanárral és iskolai környezetben, hanem önállóan is folytatni tudják otthon” – nyilatkozta az NYSZC Vásárhelyi Pál Technikumának díjazott tanára.
Szíriában született a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium diákja, aki igazi világpolgárként nemcsak arabul és magyarul, de angolul és németül is beszél és tanul. Úgy véli, a matematika-informatika tagozaton a programozáshoz magas szintű nyelvtudásra van szüksége.
„Fontosnak tartom a nyelvtudást, hiszen nem tudom, hogy itt folytatom Magyarországon vagy külföldön. Így szükséges, hogy egyéb idegen nyelveket is elsajátítsak. Az angolt 12 éve tanulom, a németet pedig 5 éve. Az anyanyelvem az arab, úgyhogy azt is jól beszélem” – mesélte a Szent Imre Gimnázium szír származású diákja, Alala Saly.
Nem véletlen, hogy épp a nyíregyházi Kölcsey gimnáziumban adta át a nyelvi pályázat díjait Szabó Szilvia, hiszen itt közismerten kiváló az idegen nyelvek oktatása. A járvány miatt csak szűk körben hirdettek eredményt, a hagyományoktól eltérően nem lehetett része az ünnepélyes tanévnyitónak. Az iskolát nem egyedül képviselte a pályázat diák kategóriájának első helyezettje.
„Úgy gondolom, a nyelvtanulás nagyon fontos, és nemcsak az, hogy egyedül angolul tudjunk, hanem minél több nyelvet elsajátíthassunk. A jövőmet a nemzetközi gazdálkodás pályáján képzelem el. Emellett szeretnék sokat utazni, így számomra nagyon fontos, hogy minél több nyelven beszélhessek” – így gondolkodik a kölcseys diák, Gombos Éva Eszter.
Az eseményen központi téma volt az élethosszig tartó tanulás, illetve az, hogy kiemelt jelentősége van a szervezett és hálózatos formában elérhető külföldi egyetemi rendszernek, az Erasmus pályázatoknak, az oktatói és hallgatói mobilitásnak. Emellett elvárható a tudás elismertsége, és a nyelvi közvetítők képzése, a folyamatos továbbképzés. A Szabó Nyelviskola ismét meghirdeti pályázatát, melynek témája most is a korszerű nyelvoktatás tanári és tanulói oldalról.