Nyíregyházi Guinness-rekorder – Biliárd világcsúcsot döntött Kővári Bence
(fotó: Szarka Lajos)

Új Guinness-rekord született Nyíregyházán. Kővári Bence megdöntötte a biliárdgolyó pörgetésének világcsúcsát, amely eddig egy francia profi biliárdjátékos, többszörös világkupagyőztes nevéhez fűződött. Mintegy másfél hónapig tartott a felkészülés, a rekord hivatalos elbírálása már megtörtént, a napokban Bence pedig kézhez kapta a tanúsítványt is, amellyel bekerült a Guinness-rekorderek közé.

Számomra ez Nyíregyháza legnagyobb jelentőséggel bíró asztala, nem azért, mert ezen sikerült elérnem a világrekordot, hanem azért, mert minden alkalommal, amikor itt vagyok a klubban, akkor ezen az asztalon játszom” sokat jelent Kővári Bencének a négyes számú asztal ebben a biliárdklubban, mintegy 15 éve játszik itt.

Zárás után is játszott

A Guinness-rekord megdöntésének ötlete először tavaly decemberben merült fel benne, akkor a barátai hívták fel a figyelmet arra, hogy a biliárdgolyó pörgetésének világrekordja is van. Ezután kezdődött egy kemény felkészülési időszak, amit a klub is nyomon követett.

Abszolút egy nagy sikernek könyvelhető el az a világrekord, számtalan alkalommal már zárás után is elég nehéz volt Bencével bírni itt, az asztalok között. Mint edzőtársa azt gondolom, hogy az elmúlt évek munkája végre elkönyvelhető ebben a világrekordban, ez mindannyiunknak nagy siker” – mesélte a klub egyik pultosa és Bence edzőtársa, Kiss István.

(fotó: Szarka Lajos)

Elismerte a szövetség is

A rekordot akkor ismerik el hivatalosan, ha az megfelel a Guinness és a biliárd világszövetség feltételeinek, vagyis egy lökéssel kell a lehető legtovább mozgásban tartani a golyót, ami nem érhet hozzá semmilyen tárgyhoz. A nyíregyházi Kővári Bence 47,13 másodperccel egy francia profi biliárdjátékos, többszörös világkupagyőztes nevéhez fűződő rekordot döntött meg.

Amikor az ember rászánja magát, hogy egy ilyen rekordkísérlethez hozzákezdjen, akkor el kell küldeni a jelentkezését a világszövetségnek. Ezt követően várnia kell akár 12 hetet is, ha nem sürgősségi eljárással szeretné megkapni a szabályzatot, ami öt nap, de ezért egy tetemes összeget ki kell fizetni a két szövetségnek, akik együttműködnek folyamatosan. Ha ez megvan, megküldik a szabályzatot, akkor lehet hozzákezdeni egy ilyen kísérlethez. Amennyiben ez sikeres vagy te úgy véled, hogy sikeres, akkor a dokumentációkat ki kell tölteni, szintén eljuttatni a szövetségnek. Legrosszabb esetben 16 hetet kell várni, nekem nem volt egészen 16 hét, én ugye január 12-én döntöttem meg ezt a rekordot és május elején jött a visszajelzés, hogy az eredményemet hivatalosan elfogadták” – mesélte Kővári Bence Guinness-rekorder.

A biliárd egy igazi meditatív kikapcsolódás, fejleszti a kreativitást és koncentrálóképességet is – mesélte Bence, aki a rekordot barátaival együtt szintén itt, a négyes asztalnál ünnepelte. A Guinness-rekorder már a tanúsítványt is kézhez kapta, az eredeti oklevél a szobájában kapott helyet, egy másolatot viszont a klubban is kiakasztanak majd a falra.