Nyíregyházán megkezdődött az ünnepi programsorozat

Nyíregyháza önkormányzata és a Városvédő Egyesület Hozzon egy szál virágot az 1848-as sírkertbe! felhívással idén is az Északi temetőbe hívta a városlakókat, hogy Szénfy Gyula, Fekete János, a Kralovánszky család, Hatzel Antal, Szakady Adolf, Kéri Horváth Pál és a 48-as honvédek és nemzetőrök emléke előtt tisztelegjenek.

– Elsősorban azokról emlékezünk meg, akik nyíregyháziak voltak és részt vettek a 48-as forradalom és szabadságharcban – mondta Békési Elemér, a Városvédő Egyesület elnöke. – Közülük is kiemelném a Kralovánszky családot, akik közül heten vettek részt a forradalomban, és életüket áldozták.
Nyíregyháza 1848-ban már a forradalom kirobbanásától kezdve nagy szerepet vállalt a nemzeti függetlenség kivívásáért. A forradalom és szabadságharc idején a város fontos bázist jelentett, innen történt a katonák élelemmel és ruhával való ellátása, és Nyíregyházán katonai kórház is működött. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének emellett fontos szerepe volt a katonák utánpótlásának biztosításában is.

További képekért kattintson a fotóra!

Az Északi temetőben megtartott megemlékezésen Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő ünnepi beszédében az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve a nők szerepét hangsúlyozta.
– A magyar nők aktív szerepet vállaltak az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva. – A márciusi forradalom új lehetőségeket nyitott a nők közéleti szerepvállalásában, sok bátor nő a csatatéren is kipróbálhatta magát. Közülük is kiemelkedik Lebstück Mária és Bányai Júlia. Lebstück Mária Buda visszafoglalásánál 1849 májusában férfias hősiességgel harcolt, majd főhadnaggyá léptették elő. Tiszteletet érdemel Bányai Júlia is, aki első férje, Sárossy Gyula nevén ragadott kardot, és aki, állítólag kémkedett is az orosz és az osztrák táborban, ezért Bem József az erdélyi hadseregben előléptette. A női hősiességnek azonban más példái is vannak, és a megtorlásnak nők is estek áldozatul.

Az Arany János Gimnázium diákjai dallal és verssel emlékeztek a történelmi eseményekre és a forradalom hőseire.
– 1848/49 meghatározó dátum a történelmünkben – mondta Terdik Boglárka, az Arany János Gimnázium tanulója. – Úgy gondolom, hogy a forradalmárok nagyon bátrak voltak, ami nagyon jó példa a mi generációnknak is, ezért tisztelnünk kell őket.

A Kazinczy Ferenc Általános Iskolában is megemlékeztek a márciusi forradalomról

Az Északi temetőben nyugvó hősök emlékének áldozva a rendezvény résztvevői egy-egy szál virágot helyeztek el a sírköveken.
Az ünnepi programsorozat Nyíregyházán az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékét őrző márványtábláknál folytatódott, ahol felidézték a történelmi eseményeket. A Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai részvételével Hatzel Márton és Hatzel Antal emléktáblájánál tartottak megemlékezést.

– A Hatzel tér 1890 óta két nyíregyházi polgármester, Hatzel Márton és Hatzel Antal nevét örökíti meg, amit az 1848/49-es szerepvállalásukkal érdemeltek ki – mondta Tóth Sándor, nyugállományú ezredes, helytörténész. – Hatzel Márton 1848. május 15-én lett Nyíregyháza polgármestere, és függetlenül attól, hogy országgyűlési képviselő is volt, a szabadságküzdelem alatt végig polgármesterként tevékenykedett, és emellett Kossuth kormánybiztosaként az ország különböző hadszínterein tette a dolgát. Testvére, Antal őt követte a polgármesteri székben 1850. január 29-étől. Ő volt az, aki a háborús viszonyok után helyreállította Nyíregyháza városát, akkoriban kezdődtek el az építkezések, tehát ő az újjáépítéssel írta be a nevét Nyíregyháza történelmébe.

Az ünnepi programsorozat keretében Nyíregyházán koszorúzást tartottak Irányi Dániel emléktáblájánál, ahol a Bem József Általános Iskola diákjai tartottak megemlékezést, Kmety György és a Kralovánszky család márványtáblájánál pedig a Thúróczy Zoltán Evangélikus Általános Iskola diákjai emlékeztek a forradalom és szabadságharc hőseire.

F. A.

(Fotó: Kohut Árpád)