Nyáron is szárnyalt a Debrecen Airport

2018. augusztusban is nagyott fejlődött a Debrecen Airport utasforgalma. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva idén augusztusban 20 százalékkal többen, mintegy 45 050-en keresték fel Magyarország második legnagyobb forgalmú repülőterét. Ez újabb történelmi rekord, hiszen ez még a júliusi rekord forgalmat is felülmúlta. 1 hónapon belül soha sem fordultak még meg ennyien Debrecen nemzetközi repülőterén. Idén augusztus végéig többen repültek a Debrecen Airportról, mint Debrecen és Hajdúszoboszló teljes lakossága(!).

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2018-as augusztusi és a 2018-as nyári és az első nyolchavi eredményeket örömmel foglalta össze:

A Debrecen Airport utasforgalma 2018. augusztusi és az év első nyolc hónapjában is stabilan fejlődött. Közép-Kelet Európa legnagyobb légitársasága, a Wizz Air a debreceni bázis gépével már a nyári menetrend kezdete óta több frekvenciával közlekedik és a gép kapacitása a nyári szünet kezdete óta a maximumon üzemel, Londonba már heti 10, Eindhovenbe pedig heti 3 járattal ill. a többi úti célokra heti 2 frekvenciával. Európa egyetlen 5-csillagos légitársasága a Lufthansa pedig hetente 5-ször repül március vége óta Debrecenből Münchenbe. Így idén már 8 európai és izraeli metropoliszba, London, Párizs, München, Milánó, Moszkva, Eindhoven, Tel Avivba is van közvetlen menetrend szerinti járata Debrecennek és a kelet-magyarországi régiónak. Malmöbe, 2018. szeptember közepéig repülhetünk még közvetlen menetrend szerinti járattal Debrecenből, utána alternatívaként Koppenhágába vagy Stockholmba egyetlen müncheni átszállással.

Három hónap múlva pedig a Wizz Air már 2 bázis gépet fog üzemeltetni a Debrecen Airportról és további nyolc új úti céllal bővíti a debreceni kínálatot. 2018. Decembertől: Barcelona, Dortmund, Doncaster, Bázel, Milánó-Malpensa és 2019. márciustól, három meseszép mediterrán sziget: Málta, Ciprus és Palma de Mallorca is elérhető lesz a cívis város repülőteréről.

Forró nyár és robosztus kereslet a charter és menetrend szerinti járatok iránt

Az utóbbi hetek forint gyengülése tovább élénkítette a menetrend szerinti járatok beutazó forgalmát, valamint a gyenge török líra miatt rendkívül megnőtt a kereslet Törökországba egész Európából. A többi charter desztinációk is az elvárások felett teljesítenek így a szabad helyeket már csak elvétve lehet találni inkább azokat is csak a szeptemberi járatokon. A Török Riviérára, Barcelonába, Zakynthosra, Hurghadaba és Burgaszba töretlen az érdeklődés és idén ismét túlkeresletről számolhatunk be, amelyet jövőre további kapacitásbővítéssel lehet kompenzálni. Akik lemaradtak a nyári charter járatokról, azoknak ajánljuk a Lufthansa számos mediterrán kínálatát még ősszel is, egyetlen müncheni átszállással, ill. a Wizz Air közvetlen járatait.

Vezető regionális szerep

Kassán stagnáló ill. Nagyváradon csökkenő tendenciát mutat az elérhető desztinációk száma és az ülőhelykapacitás is. Mindeközben a debreceni járatsűrítéseknek ill. a májusi bejelentésnek köszönhetően 2018-ban és 2019-ben további jelentős növekedésre számítunk a Debrecen Airporton a külföldi turisták és üzleti utasok által eltöltött vendégéjszakák számát illetően ill. a régió szállodáinak kihasználtsága is folyamatosan fog javulni. A vendéglátóhelyek, szabadidős és rekreációs szolgáltatók ill. a személyszállító cégek forgalma és az ÁFA és IFA bevételek is jelentősen fognak növekedni a régiónkban. Kárpátaljáról, Kelet-Szlovákiából és a Partiumból és Hajdú-Bihar megyéből is egyre többen választják a Debrecen Airportot, hiszen a mi repülőterünk kínálja a legtöbb alacsony viteldíjú úti célt a régió regionális repülőterei közül. Így a Debrecen Airport helyzeti előnybe került és a stratégiai célunk, hogy a régió vezető repülőterévé váljunk már 2019-től.