Nevelőszülőket toboroztak Nyíregyházán – Hazánkban mintegy 5200 nevelőszülő van

Nevelőszülőket toboroztak Nyíregyházán – Hazánkban mintegy 5200 nevelőszülő van
Befogadlak Nevelőszülői Program.

Civil, egyházi és állami fenntartású nevelőszülői hálózatok képviselőit, így többek között a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket, nevelőszülőket, valamint érdeklődőket is meghívtak a Befogadlak Nevelőszülői Program nyíregyházi, toborzó rendezvényére.

Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt mondta az eseményen:

A Befogadlak Nevelőszülői Programot azért indítottuk el, mert szerettük volna kihozni a gyámügyi ügyintézés kategóriájából, megmutatni, hogy milyen értékek vannak a gyermekvédelemben, minden nehézsége ellenére. Jelenleg mintegy 23 ezer gyermek van a gyermekvédelem rendszerében, kétharmaduk nevelőszülőnél nevelkedik.

A rendezvényt április 2-án, az autizmus világnapján tartották.

Nagy segítség lesz a nevelőszülői gyed

Ezzel kapcsolatosan Fülöp Attila államtitkár hozzátette:

A nevelőszülők között is vannak olyanok, akik vállalják, hogy fogyatékossággal élő gyermekeket nevelnek fel, nyilván azért ez egy plusz lelki, fizikai teher. Én azt gondolom, hogy külön köszönet illeti őket és szeretnénk azt, hogyha minden közösséghez, a társadalomhoz is minél inkább eljutna ennek a tehervállalásnak, ennek a hivatásnak a mindannyiunk érdekét szolgáló munkája és minél inkább megbecsülésre kerülnének azok, akik a gyermekvédelemben ilyen típusú munkát vállalnak.

A rendezvényen elhangzott, a 2014-ben bevezetett nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony után 2020. január 1-jétől a nevelőszülői gyed jelent majd könnyebbséget a kisgyermeket nevelőknek.

Kapcsolódó galéria

Nevelőszülői kampány