Nemzetközi oktatás – Közkedvelt gyakorlati helyszín a Nyíregyházi Állatpark

Ezek a programok elsősorban az általános iskolás korosztálynak szólnak, míg a szakvezetések alkalmával a középiskolai és főiskola, egyetemi hallgatók tanulnak többek között az állatkertek szerepéről.

Most egy angliai diáklány írja szakdolgozatát a Nyíregyházi Állatpark oktatási, turisztikai és fajmegőrzési tevékenységéről.

Lili magyar származású, Dél-Angliában él és tanul, így akár angliai állatkertek közül is választhatott volna gyakorlati helyszínt, de mivel évek óta figyelemmel kíséri a Nyíregyházi Állatpark életét és nemzetközi sikereit, az egyik legnagyobb vágya valósult meg azzal, hogy itt töltheti el több hetes szakmai gyakorlatát. Lili azt mondta:

Az elmúlt hetekben, kétnapos váltásokban mentem körletről körletre. A legjobban az afrikai és az ázsiai elefántok tetszettek, valamint az orrszarvúk – én mindig is a nagy testű emlős állatokat szerettem és az, hogy testközelből dolgozhatok velük és tanulhatok róluk, így álmom vált valóra!

Lili gyakorlata során a Nyíregyházi Állatparkban élő 5000 állat tartástechnológiájával és takarmányozásával is megismerkedett. Révészné Petró Zsuzsa, az Állatpark osztályvezetője kiemelte:

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak elméleti, hanem gyakorlati, szakmai helyszínként is biztosítsunk lehetőségeket az ide érkező, akár külföldi hallgatóknak. Az elmúlt időszakban Hollandiából, Malajziából, Romániából is jöttek gyakorlatosok. Lilivel most könnyebb a dolgunk, mert magyar ajkú, így sokkal könnyebben tanítják őt a gondozók. Lili az elméleti oktatás mellett állatgondozói feladatokat is ellát szakembereink mellett, hiszen a könyvekből nem lehet megtanulni azt, hogy hogyan kell például egy elefánttal bánni, vagy egy fókatréning hogyan is zajlik.

A legtöbb gyakorlatra érkező fiatal Egzotikus állattartási technológiák szakon tanul, ezért is fontos, hogy beleshetnek az állatkerti kulisszák mögé. A fókák gondozói, trénerei Lilinek is megmutatták, hogyan tanítják meg az állatokat egyszerű dolgokra, amelyek az állatorvosi vizsgálatokat is segíthetik.

Lili már csak pár napot tölt Nyíregyházán, de utána, a közeljövőben Romániából és Hollandiából is érkeznek egyetemi hallgatók az Állatparkba, szakmai gyakorlatra.

 


Dér Vivien

Fotó: Kohut Árpád